2024. május 21., kedd

„A szeretet a fegyver, amellyel győzni kell”

120 éve alakult meg a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület (5.)

A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség munkája

A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség 1943-ban Bács-Bodrog vármegye 145, Baranya vármegye 18, Csongrád vármegye 2 fiókszervezetében összesen 163.900 tagot, a „fel nem szabadult részek” további 101 fiókszervezetében 108.707 tagot számlált. Vezető igazgatási szerve az Országos Közgyűlés, amely a fiókok taglétszáma szerinti képviselőkből állt; a nagyválasztmány 100 rendes és 50 póttagból állt és a közgyűlés választotta őket. Az Intézőbizottság 9 tagját a nagyválasztmány választotta meg. A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség központi vezetőségét is a közgyűlés választotta: elnöke Krámer Gyula felsőházi tag, alelnökök dr. Koráni Elemér országgyűlési képviselő, dr. Fernbach Péter nyugalmazott főispán, Magassy Antal tanügyi főtanácsos volt, a főtitkári posztot pedig Blazsek Ferenc töltötte be. Főpénztárnoka Klemm János, az ellenőr Tahy István volt. A számvizsgálók sorába Andróczky Aladár, Hauswirth György, Micheli Gyula, Pászthy Sándor és Urbán Oszkár tartoztak, fölöttük az igazgatói tisztséget dr. Hegedűs László gyakorolta.[1]

1943. december 19-én a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség megtartotta évzáró nagyválasztmányi ülését, melyen értékelték a szövetség 1943. évi munkáját. Krámer Gyula elnök Munka után – munka előtt című köszöntőjében kiemelte: „Ma már elmondható, hogy a tevékenység nagyobb része az építő munkára esik, ezt bizonyítja az a több tízezres tömeg, amely a népművelési tanfolyamokon iskolai végzettséget szerzett, a kultúrelőadások ezrei, nemzetvédelmi tevékenységünk mindenre kiterjedő szorgalmas és fáradságos munkája, a szórványmagyarság gondozásának kiépítése, a sokgyermekes és szegénysorsú magyar családok szociális és gazdasági megsegítés, s általában mindaz, amit Szövetségünk tizenhét alosztálya különleges feladatként tűzött ki, és oldott meg.”[2]

Dr. Hegedűs László A DMKSZ központi munkája az 1942–43. munkaévében című jelentéséből kiderült, a DMKSZ taglétszáma az 1941. február 1-ei megalakulást követően: 1941. április 1-én 100.000, 1941. december 14-én 250.000, 1942. december 31-én 300.000, 1943. december 1-én – a katonai mozgósítások következtében – 280.000-re csökkent. A DMKSZ-szervezetek száma az 1941. február 1-ei megalakulást követően látványosan gyarapodott: 1941. április 1-én 148, 1941. december 14-én 201, 1942. december 31-én 241, 1943. december 1-én pedig 271 volt.[3]

A Jelentés a DMKSZ népművelési tevékenységről című fejezetben olvasható megfogalmazás szerint a Népművelési Osztály feladata, hogy a Szövetség hatalmas szervezetét a népművelés szolgálatába állítsa. Eddigi munkája során az osztály „jól megtervezett program keretében hívta fel a délvidéki magyarság százezreinek figyelmét a népművelés jelentőségére, hogy ezt követően sor kerülhessen a népművelői tanfolyamok megszervezésére is”. A tanfolyamokon a Délvidék legkiválóbb szakemberei tartottak előadásokat. Az előadók sorában 23 egyetemi és 45 középiskolai tanár, 17 tanárnő, 313 tanító, 250 tanítónő, 77 lelkész, 51 orvos, 17 állatorvos, 6 ügyvéd, 3 mérnök, 2 bíró, 65 közgazdasági tisztviselő, egy földbirtokos, egy gazdatiszt, 4 iparos, 4 kereskedő és 93 egyéb foglalkozású egyén segített a magyar kultúra terjesztésében, és azon feladatok megoldásában, amelyek a magyar életet a bölcsőtől kezdve végigkísérik.[4] 

A Délvidéki Szépmíves Céh munkájáról készült jelentésből kitűnik: a Szépmíves Céh tagjainak száma 40, ebből 34 festő és grafikus, 5 szobrász és egy iparművész. Az 1943. esztendőben két kiállítást rendeztek: a Céh IV. kiállítását az újvidéki DMKSZ Művésztelepén 82 műtárggyal, a másikat, a Céh V. kiállítását a fővárosi Műbarát helyiségeiben 65 műtárggyal.[5]

A DMKSZ zeneművészeti osztályának feladata a megfogalmazott program értelmében a Délvidék zenekultúrája kiteljesedésének támogatása és serkentése. A zeneművészeti osztály „folytatja a már kiépített zenei szervezési munkát, sok új dalegyletet hozott be a Szövetségbe, és megalakította a Délvidéki Daloskerületet”. Költségvetéséből állandó segélyben részesítette a Délvidéki Konzervatórium növendékeit, a dalegyleteket, és külön figyelmet fordított a parasztdalárdák munkájának támogatására. „Maradandó értékű tevékenysége a délvidéki népdalok gyűjtése, amelyekből a legszebbeket és a legértékesebbeket a Délvidéki Daloskönyv című kötetben jelentette meg.”[6]

A DMKSZ néprajzi osztály 1943-ban alakult, és céljául tűzte ki a délvidéki magyar néphagyományok, népszokások, a népviselet, a népdal- és néptánckincs felkutatását, a valódi néprajzi értékek számbavételét, begyűjtését és megőrzését. A zeneművészeti osztállyal karöltve végezték a népdalgyűjtést és a néprajzi képanyag feltárását. Feldolgozták öt község összes népszokását, melyet a terveik szerint könyv formájában is közzétesznek. Részt vettek a bácskertesi, a doroszlói, a gombosi, a horgosi és a királyhalmi Gyöngyösbokréta rendezvényen.[7]

A DMKSZ gazdasági osztályának munkájáról szóló jelentésből kiderül: az elmúlt két év során az osztály közel hetven magyarlakta településen épített ki gazdasági szervezetet, melyeknek keretében szakképzés és szakmai tanácsadás folyik. „Ezeknek közel a fele az új székely településeken jött létre.” A gazdasági osztály a gazdaszervezeteket állandóan látogatja.[8]

A Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók alosztályának munkájáról készült jelentősből kitűnik, a DMKSZ egyik legfontosabb feladatának tekinti a délvidéki magyar értelmiség utánpótlásának biztosítását, amit az egyetemi és főiskolai szervezeteinek keretében végezhetnek a legeredményesebben. A Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók alosztályának Budapesten, Szegeden, Pécsett, Debrecenben és Újvidéken van kirendeltsége, amelyek taglétszáma összesen 480 (az összes délvidéki magyar egyetemi és főiskolai hallgatók 95%-a.) Munkájuk során a legnagyobb hangsúlyt a Délvidék megismerésére fektetik. „A jövő értelmiségének nevelése részben a rendszeresen megszervezett népművelő táborokban, részben egyéb tanfolyamokon, legnagyobbrészt azonban a terepen, a nép körében történik – olvasható a jelentésben. A délvidéki egyetemi és főiskolai hallgatók 1943-ban 250 alkalommal végeztek központon kívüli feladatot: faluszervezést, közgyűlések levezetését, tartottak kulturális előadásokat és megszervezték a nemzeti ünnepeket. Ily módon 170 várost, települést, tanyacsoportot és szórványtelepet volt alkalmuk meglátogatni. 1943 júliusában 30 egyetemi és főiskolai hallgató vett rész a számukra szervezett szórványkutató tanfolyamon, amelynek során 15 napon át 40 településen vették fel az ott élő magyar szórványok adatait. A begyűjtött anyag feldolgozása Gáspár Imre vezetésével történik, tudományos értékelését pedig dr. Kádár László főiskolai tanár, a szórvány osztály elnöke végzi.[9]

A DMKSZ fontos feladatának tekintette a Délvidékről korábban elüldözött menekültek hazatelepítési ügyének fölkarolását is. Az erre a célra alapított alosztály elsősorban a hivatalos ügyek intézésében nyújtott segítséget. Az elmúlt két év során közel ezer visszahonosítási, kártalanítási és egyéb kérvényt fogalmaztak meg és továbbítottak az illetékes hatóságoknak.[10] Emellett a DMKSZ keretében létrehozták a Délvidéken letelepedett erdélyi származású magyarság ügyeit intéző osztályt is, amely közel ezer áttelepültet tartott számon. A délvidéki székely telepek életének megszervezését az Adminisztrációs és Szervezési Osztály végezte, amely külön fiókként működött.[11]

 

Az összeomlás, a partizánbosszú 

A lelkes és körültekintő munka során a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség fennállásának 1941. és 1944. közötti három éve alatt Magyarország egyik legnagyobb, legtekintélyesebb társadalmi szervezetévé fejlődött – fogalmazta meg elnöki jelentésében Krámer Gyula. „Ez a hatalmas fejlődés ennyire rövid idő alatt a délvidéki magyarság életrevalóságának, a nemzeti közösségi ügyek iránti érdeklődésének, nemzeti öntudatának, kitartásának és izzó hazaszeretetének bizonyítéka. Ennek az országos viszonylatban is majdnem egyedülálló szervezetnek legfőbb jellemzője a népi jelleg. Tagjainak óriási többsége a magyar földet szerző, a magyar kenyeret kétkezi munkával termelő, szívós törzsből, a magyar népből áll. Szervezeteink vezetősége közel háromnegyed részben belőlük áll, és az évente tízezres tömegben beérkező levelezés ezeknek a falusi vezetőknek kitartó és tervszerű tevékenysége, az élénk egyesületi élet még a szórványokban és a tanyákon is, a Szövetség központi közgyűlésén domináló tömeg világosan mutatja ezt a jelleget.” Természetes következménye ennek, hogy a Szövetség mint intézmény is értük van, és az 1943–1944. esztendőre nagy gonddal és szeretettel összeállított Munkaterv is az ő felemelésüket, fejlődésüket és előrehaladásukat célozza. „Ezen az úton, a népi elem összefogásával és kidomborításával – írta Krámer Gyula – talán rövidesen elérhetjük egyik fő célunkat: a délvidéki magyar egység maradéktalan megvalósítását, amelyben együtthatóként szerepel minden építő, tömeget – tehát erőt – jelentő nemzeti tényező. Ennek természetes következménye lesz azután a szellemben és vezetésben is magyar Délvidék.”[12]  Reményeit azonban a történelem elsöpörte, terveit romokba döntötte. A vidékünkre megérkező partizánterror tízezrek halálával alapozta meg a titói Jugoszlávia létezését és számolta föl nemzeti kultúránk, hagyományaink és történelmi emlékeink ápolásának még lehetőségét is.

Matuska Márton az 1944 őszén kezdődött partizánvérengzés eseményeiről szóló számos könyve után Vezető nélkül maradtunk címmel a magyar Országgyűlés Felsőházi termében, 2011. november 25-én a Délvidéki Magyar Golgota 1944–45 rendezvénysorozat keretében mondott beszédében is részletesen bemutatta a titói Jugoszlávia 1944 őszén, a partizánok bevonulását követő, a magyarsággal szemben elkövetett megtorló intézkedések súlyát és lényegét. Előadásában kiemelte: a második Jugoszlávia létrehozása során a Vajdaságban működött a Pokrajinska komisija za utvrđivanje zločina okupatora i njihovih pomagača u Vojvodini (A megszállók és segítőik bűncselekményei megállapításának bizottsága), amely 1946-ban kiadta a Zločini okupatora u Vojvodini 1941–1944 (A megszállók bűncselekményei a Vajdaságban 1941–1944) című könyvet, benne a háborús bűnösökké nyilvánítottak névsorával. Az összesen 344 nevet tartalmazó listát Horthy Miklós vezette, hatodikként következett utána Szombathelyi Ferenc. Őket követte dr. Deák Leó ügyvéd, de a listán szerepelt Krámer Gyula, a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség elnöke, a Magyar Országgyűlés Felsőházának tagja is. Köztük volt a Torontálvásárhelyen (Debelyacsa) szolgáló Gachal János református püspök, a drávaszögi Hercegszőlősön lelkészkedő Faragó Ferenc református esperes, az újvidéki rendházalapító Körösztös Krizosztóm ferencrendi szerzetes és rendtársa, Kovács Kristóf, a péterrévei Takács Ferenc apátplébános, országgyűlési képviselő, az óbecsei Petrányi Ferenc belvárosi plébános, de kivégezték a Padén tanítóskodó Kristály Istvánt, és Tiller Tímár Ferenc Gomboson született, de Szabadkán élő jeles magyar írókat is.[13]

Egy korábbi, 2005 novemberében, Hét Napban megjelent Így lesznek a mártírok című írásában Matuska Márton kellő lelkesedéssel idézte meg egy régi ünnep emlékét: „Papok és hivatalnokok, földbirtokosok és ügyvédek, kisgazdák és újságírók, tanárok és mesteremberek ragyogtak a boldogságtól az újvidéki Polgári Kaszinóban 1940. november végén. Itt gyülekeztek az egész királyi Jugoszláviából a magyarok küldöttei. Minden művelődési egyesület elküldte megbízottait. Száz egyesületi tagra egy küldöttet. Itt volt mindenki, aki számított. Mintegy kétszázan, akik közül megválasztották a Magyar Közművelődési Szövetség majd százfőnyi vezetőségét, s a vezetőség póttagjait, akik szintén voltak több mint harmincan.” A szövetség dr. Várady Imre nagybecskereki ügyvédnek, a belgrádi parlament szenátorának hathatós közreműködésével jöhetett létre. Matuska Márton a korabeli jegyzőkönyvekben dr. Víg Ágoston temerini születésű zentai orvos, Vincze Mihály kisgazda (Maradék, Szerémség), dr. Szirmay Károly író (Újverbász), Tomán Sándor hírlapíró (Újvidék), Vécsi Nándor kereskedő (Titel), Baksa Árpád református lelkész (Pancsova), Darusi Péter kisgazda (Kanak), Tamaskó József méhész (Gombos), Torma Pál földműves (Lendvavásárhely), Ágoston Sándor református püspök, dr. Korányi Elemér r. k. plébános (Újvidék), gróf Bissinger Ernő földbirtokos (Temesvlajkóc), Dániel Pál földbirtokos (Óléc), dr. Draskóczy Ede író (Óbecse, Szenteleky Kornél legmeghittebb munkatársa), dr. Dudás Tibor orvos (Zágráb), Herresbacher Dénes pápai prelátus (Szaján), Márton Andor bankigazgató (Nagybecskerek), Szabó János gazdálkodó (Nagykikinda) nevére bukkant.[14]

Krámer Gyulának láthatóan elévülhetetlen érdemei vannak a délvidéki magyarság két háború közötti és háború alatti életének megszervezése terén. Bácska visszacsatolása után a Magyar Országgyűlés Felsőházának a tagja lett. A partizán hatalomátvétel után Újvidékre hurcolták, és Deák Leóval, Bácska főispánjával együtt – a magyarirtás egyik újvidéki terrorperében – 1945. november elsején háborús bűnök vádjával halálra ítélték, és november 26-án reggel 6 óra 30 perckor golyó által kivégezték. Mint ahogyan azokban a napokban meggyilkolták Nagy Győző újvidéki bankárt, az újvidéki magyarok lelkes segítőjét is. Takács Ferenc péterrévei római katolikus plébánost – aki előszót írt az 1940-ben megjelent Bokréta című almanachhoz – 1944. november 19-én, a nagymiséről kiáramló hívei előtt végezték ki. A partizánok meggyilkolták Reöck Andor horgosi földbirtokost, Bogner József tordai születésű szabadkai tanárt, Andrée Dezső újvidéki hírlapírót, a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség lelkes munkatársait is.[15] A társadalmi-politikai és szellemi élet kiválóságaival a magyar történelemnek egy újabb korszaka omlott a sírba. Az a derűs és lendületes nemzetépítő munka, amely a Délvidéken az 1903. december 2-án a Szegeden megalakult Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesülettel kezdődött, s amely a történelmi kényszerek ellenére négy évtizeden át, 1944 október-novemberéig, a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség kegyetlen fölszámolásáig töretlen elszántsággal tartott, hosszú évtizedekre eltűnt a „vajdasági magyarság” életéből. Az elkövetkező időkben, sok-sok évtizeden át – Matuska Márton számvetése szerint – Kek Zsigmond, Olajos Mihály, Rehák László, dr. Gyetvai Károly, dr. Kovács Kálmán, Sóti Pál és párttársaik alakították a délvidéki magyarság sorsát.[16]

 

Irodalom

Bertényi Iván, ifj.: Széll Kálmán és a Dunántúli Közművelődési Egyesület; In: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat…” – Tanulmányok a 70 éves Kósa László tiszteletére; Szerkesztette Bertényi Iván ifj., Géra Eleonóra, Richly Gábor; Budapest – ELTE Eötvös Kiadó, 2012. 37–63. p.

Buday József: Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület; In: Pallas Nagy Lexikona VII. kötet; Budapest – Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1894. 62–63. p.

Dunántúli Közművelődési Egyesület; In: Pallas Nagy Lexikona V. kötet; Budapest – Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1893. 605. p.

A Dunántúli Közművelődési Egyesület alapszabályai; Budapest – Fritz Ármin és Társa, 1891. 14 p.

Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület; In: Pallas Nagy Lexikona VI. kötet; Budapest – Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1894. 130–131. p.

(K. A.): Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület; In: Romániai magyar irodalmi lexikon I.; Bukarest – Kriterion Könyvkiadó, 1981. 504–505. p.

Németh Ferenc – Várady Tibor: Országok változnak, kultúrák maradnak; Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 2022. 152 p.

Németh Ferenc: Újrakezdés, kisebbségi sorsban, országos kisugárzással – A Torontálmegyei Magyar Közművelődési Egyesület (1921–1934); In: Németh Ferenc – Várady Tibor: Országok változnak, kultúrák maradnak; Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 2022. 43–58. p.

Várady Tibor: Magyar kisebbségi kultúrélet a jugoszláv királyságban – Betiltások és jogi próbálkozások tükrében; In: Németh Ferenc – Várady Tibor: Országok változnak, kultúrák maradnak; Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 2022. 88–105. p.

Németh Ferenc: Kétévi betiltás után lokális szintre zsugorodva – Az újraindulástól (1936) a megszűnésig (1941); In: Németh Ferenc – Várady Tibor: Országok változnak, kultúrák maradnak; Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 2022. 117–130. p.

Steiner Adolf, dr.: Temesvár és a DMKE; Temesvár – Mongold Sándor nyomása, é. n. [1905] 30 p.

Sziklay János: Dunántúli Közművelődési Egyesület; Budapest – Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941. 556 [3] p.

Tóth Ede: A dualista rendszer válságának kezdeti tünetei Szeged politikai életében (1890–1904); In: Szeged történet 3. Szerkesztette Gaál Endre; Szeged – Szeged megyei jogú város önkormányzata megbízásából kiadja a Somogyi-Könyvtár, 1991. 718–732. p.

 

Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség

Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség – Beszámoló a Szövetség 1941-ben végzett munkájáról; Újvidék – Uránia nyomdai műintézet és kiadóvállalat é. n. [1941] 67 p.

Jelentés a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség és a népművelési titkárságok 1941–42. tanévben végzett népművelési munkájáról. Írta és összeállította Tolnay Lajos, a DMKSZ népművelési osztályának vezetője; Újvidék – Uránia nyomdai műintézet és kiadóvállalat é. n. [1942] 77 p.

A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség alapszabályai; Újvidék – Uránia könyvnyomda és lapkiadóvállalat, é. n. [1942] 22 p.

Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség – Munkaterv az 1942–43. munkaévre; Újvidék – Uránia nyomdai műintézet és kiadóvállalat é. n. [1942] 40 p.

A Délvidékért – A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség egyetemi és főiskolai hallgatók alosztályának értesítője 1941–1942; Újvidék – Uránia nyomdai műintézet és kiadóvállalat é. n. [1942] 32 p.

Munka a déli végeken – A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség évkönyv 1943–44. Szerkesztette dr. Hegedűs László; Újvidék, 1944. 118 p. + 1 t.

Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség – Terveink és feladataink az 1943–44. munkaévre, gyakorlati útmutatásokkal. Összeállította Dr. Hegedűs László; Újvidék – Uránia nyomdai műintézet és kiadóvállalat, 1942. 63 p.

Matuska Márton: Így lesznek a mártírok. A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség 1940. évi megalakulásáról – Vajon kisebbségi vezetőinkre kötelezően ilyen sors vár?; Hét Nap; 2005. november 30. 30–31. p.


[1] Munka a déli végeken – A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség évkönyv 1943–44. Szerkesztette dr. Hegedűs László; Újvidék, 1944. 81. p.

[2] Krámer Gyula: Munka után – munka előtt; Uo. 7. p.

[3] Dr. Hegedűs László: A DMKSZ központi munkája az 1942–43. munkaévében; Uo. 25. p.

[4] Jelentés a DMKSZ népművelési tevékenységről; Uo. 27. p. és 46. p.

[5] Jelentés a Délvidéki Szépmíves Céh munkájáról; Uo. 29. p.

[6] Jelentés a DMKSZ zeneművészeti osztályának munkájáról; Uo. 29. p.

[7] Jelentés a DMKSZ néprajzi osztályának munkájáról; Uo. 29. p. és 81–82. p.

[8] Jelentés a DMKSZ gazdasági osztályának munkájáról; Uo. 30. p.

[9] Jelentés a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók alosztályának munkájáról; Uo. 30–31. p. és 58. p.

[10] Jelentés a DMKSZ hazatérők alosztályának munkájáról; Uo. 31. p.

[11] Jelentés a DMKSZ erdélyiek osztályának munkájáról; Uo. 32. p.

[12] Krámer Gyula: Előszó; In: Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség. Terveink és feladataink az 1943–44. munkaévre, gyakorlati útmutatásokkal. Összeállította Dr. Hegedűs László; Újvidék – Uránia nyomdai műintézet és kiadóvállalat, 1942. 3. p.

[13] Az előadás szövege a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány hírportálon olvasható.

[14] Matuska Márton: Így lesznek a mártírok. A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség 1940. évi megalakulásáról – Vajon kisebbségi vezetőinkre kötelezően ilyen sors vár?; Hét Nap; 2005. november 30. 30–31. p.

[15] Uo.

[16] Uo.