Tükröt mutatva a szemlélőnek

Kókay Krisztina grafikus és textilművész alkotásai kétszáz kilométert utazva Budapestről a viszontlátás örömével érkeztek Magyarkanizsára, hiszen alkotót és műveit az elmúlt évek során már megismerhették a délvidéki művészetkedvelők. Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt vehették kezükbe az Aracs folyóirat 21. évfolyamának 4. számát, amely bemutatta Kókay Krisztinát és grafikáit a közönségnek. De a képző- és iparművészeti kapcsolatok összekötnek személyeket és intézményeket is, ezért az olyan kulturális szervezetek mint a Magyar Művészeti Akadémia és tagjai, már-már otthonosan érezhetik magukat, amikor az autó vagy a busz ablakából megpillantják Magyarkanizsa, Zenta, Óbecse vagy Újvidék településjelző tábláit. Köszönjük, hogy ismét élvezhetjük a helyiek vendégszeretetét, és reméljük, hogy Kókay Krisztina kiállításának megtekintése olyan esztétikai és szellemi élményt nyújt, amiért érdemes ezután is egymásra figyelnünk!

Az antik görögöktől származik az a mondás, amely a művészek legalapvetőbb, de egyben legfontosabb intelmét így fogalmazza meg: „ne múljon el nap legalább egy vonal meghúzása nélkül”. Ezt az ősi bölcsességet fogadta meg Kókay Krisztina több mint fél évszázados alkotóművészetének gyakorlásában, és hozta létre azt az életművet, amely akár textilművészetben, akár grafikában a vonal és az elemi szál lényegi tulajdonságából épül fel. Falikárpitjai szövött vonalak, grafikái vonalhálók szövedékei. Azokon a kompozíciókon, amelyeket a galéria kiállítóterében a mai naptól megtekinthet a közönség, értelmét veszti a műfaji megkülönböztetés, ami a képzőművészet és az iparművészet között hosszú idő óta fennáll, ugyanis Kókay Krisztina művészetében a hangsúly a lélekre ható tartalom kifejezésén van, nem pedig a formai megjelenítés eszközén. Alkotásai éppen ezért lenyomatok és pillanatképek, amelyek nem a külvilág reprezentálására irányulnak, hanem az emberi belsőben zajló folyamatokról adnak látleletet. Akár az elme racionális elmélyülése, akár a lélek spirituális működése, akár a psziché érzelmi hullámzása, minden mozgás örök mozdulatlanságba dermed, hogy tükröt mutasson a szemlélőnek, aki ezekkel a kompozíciókkal néz szembe.

Kókay Krisztina kapcsolatot teremt az alkotások és a befogadó között, amelyen át az embert a szavakba nem foglalható valóság megtapasztalása révén fűzi össze a létezés transzcendens dimenziójával. A kárpitok és grafikák a szemlélő személyes történetének a kontextusát teremtik meg. A falakon olyan műalkotásokat lehet látni, amelyek nem rendelkeznek objektív leíró tartalommal, mert tudatos cselekvést, szubjektív részvételt és szellemi erőfeszítést kívánnak meg a nézőktől, hogy a művészet által kapcsolódjanak be a valóság rejtett és végtelen folyamatainak újrateremtésébe. A látványt nem felfogni vagy megérteni kell, hanem megtapasztalni az alkotás folyamatát, ami elől nem térhet ki a szemlélő. A kint lévő csak a bent lévővel, a rajtunk kívüli csak a bennünk lévővel együtt és egyszerre képes a teljesség harmóniájának vágyott állapotát megteremteni.

Kókay Krisztina művészeti megközelítését az alkotásra ösztönző transzcendens élmény belátása és a belső észlelés érzékeny kivetülése határozza meg, amely egy megszemélyesített univerzum varázslatosságát teremti meg. A rendetlenség ellen lázadó észszerűség megteremtése, a diszharmóniával szembenálló összhang ápolása, az értékvesztett meggyőződést visszautasító szakrális életminőség vállalása és a kulturális súlytalanság nullpontjából kitörő hagyományőrzés az alkotó motivációja és ellenreakciója a jelen zűrzavarosnak tűnő állapotára.

Kókay Krisztina autonóm rajzai nem előtanulmányok vagy tervvázlatok a falikárpitok tematikai és strukturális kivitelezéséhez, hanem önálló létjogosultságot nyert kompozíciók, amelyek komplex lélektani jelenségek művészeti közvetítőeszközei. A vonal elveszítve dimenziójának értelmet adó megmérhetőségét, a síkban elkezdi élni az önálló útra kelt pont életét, amely periodikus megszakadásával a belső feszültség és frusztráció lélektani tartományába enged bepillantást, miközben a lüktetés kiegyensúlyozott monotóniája a szívritmus megnyugtató pulzálásával nyit kaput az érzékelés új dimenzióihoz. Kókay Krisztina alkotómódszere a tárgy nélküli kontemplációnak és meditatív állapotnak a manuális megnyilvánulásából születik meg.

Műalkotásainak értelmezhetőségéhez a befogadónak a jelentésadás cselekvő alanyává és a dialógus aktív résztvevőjévé kell válnia. A grafika és a textil nem tárgyakként léteznek tovább, hanem eseményekként történnek meg.

Végezetül kérem engedjék meg, hogy a művészet és filozófia találkozásából létrejövő rejtett formanyelv feloldókulcsát osszam meg önökkel, amivel a képek értelme szó szerint, a mai naptól pedig ez a kiállítás átvitt értelemben is, megnyílik. Ez pedig nem más, mint az olvasás archaikus módjának gyakorlása. Az olvasás mindig megelőzi az írást, a mai napig léteznek olyan társadalmak, ahol nem használnak írást, de az olvasás valamilyen formája fellelhető. Ezt a megközelítést javaslom önöknek Kókay Krisztina képi nyelvének megértéséhez és dekódolásához, vagyis ne művi és konkrét jeleket keressenek, hanem az intuíció által vezérelve a szemnél érzékenyebb jelfogó berendezést hozzanak működésbe! Kókay Krisztina a lélek lapjait írja tele, ne legyünk restek ezeket elolvasni!

* Elhangzott november 9-én Magyarkanizsán a Regionális Kreatív Műhely által szervezett kiállítás megnyitóján.