Vajdasági magyar közösségünknek egy óriási alkalom adatott meg azzal, hogy a belgrádi Néprajzi Múzeumban – a Hallottátok-e hírét… című programsorozat keretében – bemutathatjuk kulturális javainkat. Hogy jelen lehetünk a fővárosban, elérhetővé, pontosabban: megérinthetővé, megízlelhetővé, megtekinthetővé – s ha éppen úgy tetszik: – hallhatóvá tehetjük azokat az értékeinket, amelyek által nemcsak a múltban és a jelenben jeleztük és jelezzük, hogy részesei vagyunk annak a szellemi diskurzusnak, amelyet őseink ránk hagyományoztak, s amelybe beleszülettünk, hanem amelyet nemes egyszerűséggel tovább kell vinnünk, tovább kell gondolnunk, tovább kell alakítanunk. Mert pontosan ezekkel a tettekkel bizonyítjuk, hogy igenis adott minden lehetőségünk arra, hogy meg is hallják hírünket.
A vajdasági magyar kultúra szemelvényei tárulnak tehát a Néprajzi Múzeumba látogató minden egyes érdeklődő elé augusztus 8-a és 20-a között. Hangsúlyozom: az érdeklődő elé. Az elé az érdeklődő elé, aki kész is arra, hogy finom szenzibilis magatartást tanúsítva befogadjon. E nélkül az egyszerű beállítódás nélkül nem létezhet az az interakció, amelyet szükséges elvárnunk, s amely elé oly nagy reményekkel tekintünk most. Hogy miért is? Azért, hogy egy kérdő mondat adott esetben kijelentő és – reményeim szerint – felszólító mondattá váljék: Halljátok hírét! – vagyis az imperativusért magáért.
Na de, hagyjuk most a modalitásokat, a szavak képezte nyelvet! Szűkítsük a spektrumot, fókuszáljunk egy másik nyelvre, egy szavak nélküli nyelvre, a képek nyelvére. A Híd Kör Art fiatal képzőművészeit is az a megtiszteltetés érte, hogy képviseltethetik magukat ezen az egyedülálló programsorozaton. Igaz, nem a teljes csapat van most jelen, hanem csak egy része. Az érdeklődők Argyelán Zita, Klájó Adrián, Kozma Laura, Lak Róbert, Munjin Andrea, Paszterkó Richárd, Pesti Emma, Raffai Ingrid, Szenti Lilla, Újházi Adrienn és nem utolsósorban Vass Szabolcs alkotásait tekinthetik meg a múzeumban.
Itt kell kiemelni, hogy a Híd Kör Art megalapításának ötlete valamivel több mint két évvel ezelőttre nyúlik vissza, ekkor ugyanis abból a megfontolásból indultunk ki, hogy ha már létezik egy fiatal írókból, irodalmárokból, kritikusokból, műfordítókból álló csoportosulás (a Híd Kör), akkor talán igény mutatkozhatna egy vele párhuzamosan formálódó, akár együtt is „gondolkodó”, képzőművészekből álló szerveződésre is. A Híd Kör Art hamar népszerű lett a fiatal alkotók körében, ma már több mint harminc tagja van, több tárlaton, képzőművészeti táborban vett részt, tagjainak alkotásait pedig a Híd folyóirat is közli.
De gondoljunk most egy pillanatra az Új Symposion nemzedékeire, vagy ha a Forum Könyvkiadó Intézetnél maradunk, akkor például Kapitány Lászlóra, Maurits Ferencre, Csernik Elődre – hogy tényleg csak pár nevet említsünk. E nevek hallatára képzőművészet és szöveg együtt kezd oszcillálni tudatunkban, s igényesebbnél igényesebb könyvtervek, alkotások jelennek meg előttünk. Ebben a pillanatban máris világossá válik, milyen természetes, egyúttal kivételes alkalom a kép és a leírt szó együttes megjelenése, közös játéka. Ám nemcsak a szöveg és egy-egy grafika-könyvillusztráció közötti, hanem az így formát nyert könyv befogadója közötti viszonya, „párbeszéde” is. E tehetséges fiatalok ma már egyre több Forum-kiadvány arculatát teremtik meg, így hozva helyzetbe ezeket a multimediális perspektívákat.
És hogy ezek a fiatalok nemcsak tehetségesek, hanem szemléletmódjukban, alkalmazott képzőművészeti kifejezésmódjukban is egyediek – vagyis bátrak és hangosak –, azt a belgrádi tárlaton tapasztalható határtalan kísérletező kedvük is bizonyítja: kezdve az egyes technikák kombinálásától egy-egy kerámiaalkotás- és fotósorozaton keresztül egészen a ceruzarajzig, a kollázsig vagy éppen a linogravuráig.
Mint feljebb írtam, ezek az alkotók bátrak és hangosak. Szóljon hát Belgrádban, a Néprajzi Múzeumban mindenkihez a „képi imperativus” is!
