Zenta község napja és a zentai csata háromszázhuszadik évfordulója alkalmából polgármesteri jubileumi díszoklevelet vehetett át Verebes Ernő zeneszerző, költő, a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja, aki Zenta művészeti életének fellendítéséért és a zentai csata emlékének művészi megörökítéséért érdemelte ki az elismerést. A díj kapcsán a múlt tapasztalatairól, a jelen feladatairól és a jövő kihívásairól beszélgettünk.
2025. november 12., szerda
Kilátó
Ha éreznének, bizonyára boldogok lennének a városrészek, ha mindegyiküknek saját költője lenne. Önt a Telep költőjeként emlegetik.
Telcs Ede (1872, Baja – 1948, Budapest) szobrász- és éremművész Szabadkán nőtt fel, a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult (1888–1895), majd Budapesten telepedett le, így a magyar fővároshoz és művészeti élethez szorosan kapcsolódott. Ugyanakkor Szabadkához, ifjúságának városához élete végéig sok szálon kötődött.
Amikor szükségét érzi, hogy megszólaljon, ceruzát, grafitot, ecsetet vagy éppen tollat vegyen a kezébe, hogy kifejezze önmagát, az alföldi szabadságot éli meg. Az újra való érzékenységet, a nyitottságot, a Járás szikes sivatagának perzselő tepsijét, a Tisza folyó vizének a szabadságát, amint lágy hullámok emelik felhőkig a végtelenség vizéből.
Tavaly februári interjúnk alkalmával azt mondtad, erősen kötődsz a faluhoz, erre épül az ars poeticád, szeptember 28-án, a budapesti cARTc Project Space-ben megnyílt legújabb kiállításod címe pedig The essence of rurality, ami nagyjából azt jelenti, a vidékiség esszenciája. Mi az, ami miatt kimeríthetetlen lehetőségek tárházaként fordulsz a falu felé, és miben rejlik szerinted ez az esszencia?
Az alkalmanként szó helyett `időnként`, `néha` jelentésben olykor az alkalmakként szóval élnek a beszélők: Az elnyomott fájdalom alkalmakként felszínre tör. – Alkalmakként, vendégségben Apu is szívesen megivott egy-egy kávét, én is, de otthon sose főztünk.