Sok szülészeten figyelték feszülten az órát tavaly november 15-én. Az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) ugyanis már jó előre közhírré tette, hogy a nevezetes napon születik meg a nyolcmilliárdodik embertársunk. Hogy mi alapján sikerült megállapítani a dátumot, azt sem előtte, sem utólag nem közölték.
Az is bizonytalan, hogy kit illet a megtisztelő cím. Merthogy akkor két ország, a Dominikai Köztársaság és a Fülöp-szigetek is saját újszülöttet nevezett meg a bűvös szám büszke tulajdonosaként. A dominikaiak egy kisfiút, Damiant illettek a titulussal, a délkelet-ázsiai országban pedig egy kislányt, Vinice Mabansagról hirdették ki, hogy megfelel a világszervezet feltételeinek, hiszen 1 óra 29 perckor jött a világra. Hogy az előző majd’ másfél órában másutt is sokan születhettek még november 15-én, sőt abban az időpontban is, az különösebben nem érdekelte a Fülöp-szigetek illetékes bizottságát. A döntés megfogalmazóinak épp elég volt annyi, hogy a gyerek aznap jött a világra, amikor az ENSZ-előrejelzés szerint a Föld népessége elérte a nyolcmilliárdot.
Persze ez csak egy becslés volt. Pontosan nem tudja senki, hogy mikor értük el a nyolcmilliárdos szintet. De ha ez valóban tavaly november derekán történt, azóta már többen lehetünk. Ám az is elképzelhető, hogy ez a szám csak az idén vált valóra.
A szakértői becsléseket és korszerű modellszámításokat figyelembe véve elfogadhatjuk, hogy immár tényleg elértük, sőt kissé meg is haladtuk a nyolcmilliárdot. Ez egyúttal azt jelenti, hogy ennyi ember még soha nem lakott a Földön. Pedig már jó régóta itt vagyunk.
Fotó: Ótos András
A népességnövekedés üteme azonban csak 1804 körül gyorsult fel. Alig hat évvel azután, hogy megjelent Thomas Robert Malthus anglikán pap, demográfus és közgazdász híres-hírhedt műve, a Tanulmány a népesedés törvényéről, amelyben az emberi faj egyedeinek gyors szaporodásából származó veszélyekre, káros hatásokra figyelmeztetett.
A XIX. század elején egymilliárd ember élhetett a Földön. Addig ennél mindig (jóval) kevesebb. Az egymilliárdos közösség létszáma az 1920-as évek végére megduplázódott. A hárommilliárdos határ eléréséhez (1960-ban) már három évtized is elégnek bizonyult. A múlt század közepétől tovább gyorsult a népességnövekedés, ami azt jelenti, hogy az újabb milliárdos korszakhatárokat mindig bő tízéves időszakonként sikerült elérni.
Az ENSZ 1989-ben népesedési világnappá nyilvánította július 11-ét abból az alkalomból, hogy két évvel korábban ezen a napon érte el a Föld lakossága az ötmilliárd főt. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az emberi populáció növekedésével kapcsolatos tényezőkre, változásokra, kihívásokra, problémákra.
Hogy meddig kell várni a kilencmilliárdodik, vagy a tízmilliárdodik embertársunkra? Valószínűleg nem túl sokáig. A következő mérföldkőig alighanem 15 évnek kell elmúlnia. Az ENSZ legalábbis azzal számol, hogy ennyi idő elteltével népesítheti be a bolygót kilencmilliárd ember, a tízmilliárdos létszám pedig majd valamikor 2058 táján lesz ki. A globális népesség (rohamos) számbeli gyarapodása azonban valamikor 2080 után megtorpanhat; akkor 10,4 milliárd lakója lehet a Földnek.
Az is valószínűsíthető, hogy a növekedés üteme a következő évtizedekben eltérő lesz a világban. Néhol továbbra is magas marad a születésszám; elsősorban Afrika, Ázsia és Latin-Amerika szegényebb térségeiben. Másutt viszont (tovább) mérséklődik; még az olyan országokban is, mint Kína és az Egyesült Államok.
India kilóg a sorból. Ott máris többen élnek, mint a bolygó eddigi legnépesebb országában, a csaknem 1,42 milliárd lakosú Kínában, amelynek lakossága egy ideje folyamatosan csökken. Szomszédjánál azonban ellentétes folyamat figyelhető meg. Ennek eredményeként immár India került az élre. Az ország lakossága – az ENSZ szerint – 2023. április 14-én érhette el az 1,425 milliárdot. Nem tudni, hogy pontos-e az adat, mivel Indiában – jó esetben – csak jövőre tartanak népszámlálást.
Az viszont biztosan tudható, hogy Európa és Észak-Amerika a sor végén kullog, hiszen régóta rosszak a demográfiai adatai. Ezen a területen alighanem a jövőben sem kell számítani jelentős változásra a két kontinensen, miként Japánban sem. Ha ezek a hatalmas területek nem akarnak túlságosan lemaradni a többiek mögött, bevándorlókat kell befogadniuk, nagy tömegben. Különben nem lesz elég helybeli, aki fenntartja az államot, működteti a gazdaságot és eltartja az elöregedő társadalmakat.
Az utóbbi évtizedek gyors népességgyarapodásához nemcsak az járult hozzá, hogy több gyerek született és alacsonyabb a csecsemőhalandóság, hanem a lakosság átlagéletkorának növekedése is. Ezek a demográfiai változások új kihívások elé állították a bolygót, amely némelyek szerint lassan már képtelen lesz eltartani ennyi embert. Mások azonban ennek ez ellenkezőjét állítják.
Sokan azért aggódnak, mert a (várható) túlnépesedés miatt és a létért, illetve az állandó (gazdasági) növekedésért folyó kíméletlen harcban még jobban kizsákmányoljuk a Föld (megújuló) erőforrásait, tovább szennyezzük, pusztítjuk a természetet, a környezetünket, sőt tucatszám irtunk ki más fajokat. Ezzel pedig olyan globális kihalási folyamatot indítottunk el, amelynek a végén mi is ott lehetünk. A borúlátók egyre gyakrabban figyelmeztetnek arra, hogy az emberiség csak akkor maradhat fenn, ha tevékenysége egyensúlyba kerül a természeti környezettel.
Ám nem mindenki osztja a pesszimista véleményeket. A derűlátóbbak inkább pozitívumként értékelik, hogy már mintegy nyolcmilliárdan vagyunk. Szerintük a Földön elegendő erőforrás áll rendelkezésre, csak igazságosan kell(ene) elosztani.
A Global Footprint Network kutatóintézet és a Természetvédelmi Világalap (WWF) egy elgondolkodtató adattal támasztotta alá azt az érvet, hogy jól elfér(het) sok ember is a bolygón. Feltéve, ha a teljes humán populáció egy (kiváltságos) része (gyökeresen) megváltoztatja jelenlegi pazarló, felelőtlen és önző életmódját, fogyasztási szokásait.
