Rólunk, nekünk, mindennap magyarul

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete az idei Médiadíját a jubileumot ünneplő Pannon Televíziónak ítélte oda, amely a fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli. A Pannon RTV a két évtized alatt a vajdasági magyar média egyik legmeghatározóbb intézményévé vált, amely ma már televíziós, rádiós és online platformon is jelen van. Az elismeréssel kapcsolatban Agárdi Gáborral, a Pannon RTV igazgatójával beszélgettünk.

Mit jelent a Pannon számára ez a díj, hogy megkaptátok a VMÚE Médiadíját?

– Ez óriási elismerés az egész közösség számára. Mindig hálátlan feladat beszélni egy ilyen díjról, hiszen ez a díj mindenkink az elismerése és érdeme, aki valaha itt volt, itt dolgozott, bármilyen szinten is kapcsolódott a Pannonhoz. Az elismerés egy újabb visszaigazolás a szakma részéről, hogy az évek alatt mennyit fejlődtünk. A Pannónia Alapítvány 2005-ben alakult, a Pannon Televízió 2006-ban kezdte sugározni műsorát. Kezdetben húszperces magazinműsorok készültek, amelyeket egy helyi televízió sugárzott. Később, szintén egy helyi televízióval karöltve, időmegosztásos módszerrel működtünk. Pár órában a Pannon műsora ment, utána a másik televízióé. Innen jutottunk el oda, hogy ma már huszonnégy órás televíziós műsorunk van. Emellett itt van a Pannon Rádió, a Szabadkai Magyar Rádió, a topolyai kollégák munkája, valamint egy nagyon népszerű weboldal és közösségi médiabeli jelenlét is.

A Pannon idén húszéves. Melyek voltak azok a meghatározó pillanatok, amelyek formálták az arculatát?

– A kezdetek és az indulás mindenképpen meghatározóak voltak, amikor egy kis közösségnek kellett létrehoznia egy műsort. Fontos mérföldkő volt a Pannon Rádió létrejötte is, amely kiegészítette a Pannon Televíziót, majd 2015-ben csatlakozott a Szabadkai Magyar Rádió. Ugyancsak meghatározó időszak volt a 2015-ös migrációs válság ideje, amikor beszereztük a LiveU készülékünket és szinte Szerbia bármely pontjáról be tudtunk jelentkezni. Idővel a topolyai kollégák is csatlakoztak a munkához, később pedig jelentős jelenlétet építettünk ki a különböző közösségi médiafelületeken. Ez azért fontos, mert a médiafogyasztás sokat változott. Régen a család este leült a televízió elé és megnézte, amit szeretett volna. Ma is megmaradt ez a pillanat, amikor az ember leül kikapcsolódni, de már az okos készüléken vagy a tévén azt nézi meg, amit szeretne. Mi pedig a világhálón is jelen vagyunk, így bárki, bárhonnan és bármikor elérheti a tartalmainkat. Mindig jött egy újabb kihívás, amire megpróbáltunk reagálni, de ez csak úgy működik, ha az egész gépezet egységesen dolgozik.

Miért kaphatta meg a Pannon ezt a díjat? Az elmúlt húsz év munkájának, a közszolgálati szerepvállalásnak vagy a jelenlegi teljesítménynek szólhat?

– Szerintem ugyanúgy, ahogyan a Hét Nap esetében is, ez elsősorban az elmúlt évtizedek munkájának szóló elismerés. Ezt az is mutatja, hogy amikor kollégáink terepre mennek, az emberek megismerik őket, hiszen követik a munkánkat. Folyamatosan érkeznek a visszajelzések arról, hogy jó lenne, ha a Pannon erre vagy arra az eseményre is eljutna. Elismerő okleveleket is kapunk azoktól a közösségektől és rendezvényektől, amelyek munkáját követjük, ahol jelen vagyunk. Persze nem tudunk mindenhol ott lenni, ezért próbáljuk megosztani a feladatokat a rádiók és a weboldal között, de jó érzés, hogy sok helyen még mindig szeretnék, hogy ott legyen a Pannon. Remélem, hogy mindezek miatt kaptuk ezt a díjat. Nyilván benne van az elmúlt két évtized munkája is, hiszen sok olyan eseményre eljutunk, ahová lehet, hogy más nem tudna. Ez olyan műfaj, amely csak akkor működik, ha az emberek együtt dolgoznak. Fontos az érdekképviselet, fontosak az alapítók és a támogatásuk is, de a háttérben a lelkes emberek munkája áll, akik nap mint nap ezért dolgoznak.

Hogyan változott a Pannon szerepe, küldetése az indulástól napjainkig?

– Annak idején többször is elhangzott a kollégák részéről, hogy a Pannont azért is hozták létre, hogy amikor bekövetkezik a helyi média privatizációja, ami később meg is történt, a magyar nyelvű tájékoztatás elsősorban az elektronikus médiában ne vesszen el. Ez a cél a későbbiekben is meghatározó maradt. Amikor 2015-ben privatizálták a Szabadkai Rádiót, átvettük a kollégákat nemcsak a szerkesztőségből, hanem a műszaki munkatársak közül is. Amikor megalakult a Pannónia Alapítvány és létrejött a Pannon, a cél egyértelmű volt: megőrizni a magyar nyelvű elektronikus tájékoztatást. Szerintem ezt tükrözi az egyik szlogenünk is „Rólunk, nekünk, mindennap magyarul.” Ez foglalja össze legjobban a Pannon RTV szerepét. Ezt tartották szem előtt azok is, akik létrehozták, és ezt tartjuk szem előtt mi is ma.

Miért tekinti a Pannon fontos feladatának az identitás megőrzését és a közösségépítést? Mit jelent ma magyar nyelvű médiát működtetni ebben a környezetben?

– Mindenféleképpen kihívást jelent, mert rengeteg médiatartalom létezik, és az emberek figyelme nagyon sokfelé oszlik. Ma már nem csak a médiagyártókkal kell versenyeznünk, mert mindenki tartalomkészítő. Aki megfog egy mobiltelefont, megoszt valamit vagy feltölt egy képet, arra a közösségi média már elektronikus tartalomgyártóként tekint. Így tulajdonképpen egy egész médiatérrel kell versenyeznünk a figyelemért, hiszen mindenki azt szeretné, hogy az ő tartalmát legtöbben nézzék. Mi talán abban vagyunk erősek, hogy a kisközösségekhez is eljutunk. Ha a rádiót említem, a kívánságműsor például jól mutatja ezt a kapcsolatot, mert követnek bennünket az ausztrál, német és kanadai magyarok is, akik kíváncsiak arra, hogy mi történik itt. Azok, akik évente csak egyszer vagy kétszer járnak haza, a Pannonon keresztül követik a régió eseményeit. Ezért fontos, hogy informáljuk azokat is, akik elszármaztak, azokat is, akik itt élnek és mindazokat, akik kíváncsiak az itteni történésekre. Egyszer egy nemzeti kisebbségekkel, közösségekkel foglalkozó konferencián hangzott el, hogy sokan nem értik, miért foglalkoznak a kisebbségi közösségek ennyit néptánccal, népzenével és hagyományokkal, amikor mindennap megélik ezeket. Erre az volt a válasz, hogy azért, mert át kell adni ezt a tudást az új generációknak. Mindig van valaki, aki éppen beleszületik ebbe a közösségbe, akinek meg kell mutatni, hogy mik az értékeink, és mit szeretnénk továbbadni. Ezért vagyunk mi is, hogy ezeket az értékeket bemutassuk, mert helyettünk ezt más úgysem fogja megtenni. Ha nekünk nem fontos, nem várhatjuk el, hogy másnak az legyen. Szerintem ez a mi küldetésünk.

Lesz utánpótlás? Szerinted vannak olyan fiatalok, akik a médiában szeretnének dolgozni?

– Ezt már tíz éve is mondják nálunk, hogy mindig fiatalok dolgoznak a Pannonnál, bár akik tíz-tizenöt éve voltak fiatalok, talán ma már nem annyira azok. De azt kell mondanom, hogy van utánpótlás. Létezik újságíróképzés, a Kosztolányi Gimnáziumban színház- és audiovizuális művészet szak, a közelben pedig itt van a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar kommunikátor szaka is. Van tehát egy fiatal generáció, amely érdeklődik a média iránt. Persze olyanok is akadnak, akik belekóstolnak, majd rájönnek, hogy ez kihívásokkal teli munka, ahol a munkaidőt is rugalmasan kell kezelni. De vannak fiatal kollégák, akik jönnek hozzánk, próbálkoznak, dolgozni szeretnének. Olyanok is vannak, akik kommunikátor szakot végeztek, gyakornokként kezdték nálunk, és itt ragadtak, mert kaptak egy lehetőséget, amellyel élni szerettek volna. Mindig úgy érzem, lehetnének még többen, és ha a lehetőségek is olyanok lennének, több kolléga is lehetne, mert újságírókból sosem elég. Ha megkérdezel egy újságírót, hogy van-e elég kolléga, a válasz mindig az lesz, hogy nincs. Eseményből ugyanis mindig eggyel több van, mint újságíróból. Mi pedig próbáljuk ebből a helyzetből a legtöbbet kihozni.

Mesélnél egy kicsit a kezdetekről is? Hiszen végigjártad a szakmai ranglétrát. Voltál megbízott igazgató, most pedig igazgatóként vezeted a Pannont. Hogyan jutottál el idáig?

– Valamikor 2003 vagy 2004 körül kerültem az akkori Szabadkai Rádióhoz, és nagyon szerencsés helyzetben voltam, mert olyan emberek mellett tanulhattam, akiket rádiós legendáknak tartottak. Sok nevet sorolhatnék, de éppen ezért nem szeretek neveket említeni, mert sok embernek vagyok hálás, és a végén még kihagynék valakit. A régi Szabadkai Rádióban kezdtem, ifjúsági műsorban dolgoztam, és éppen akkor toboroztak embereket a Pannon Televízió ifjúsági műsorához, főként a rádióból. Az első körben engem nem is kérdeztek meg, de ott voltam a gyűlésen, mondtam valamit, amit a szerkesztők jó ötletnek találtak, és utána megkérdezték, hogy belekóstolnék-e a televíziózásba. Így kezdődött az egész. Közben bedolgoztam a régi Szabadkai Rádióba, a Hét Napba és a Képes Ifjúságba is, majd 2014 után visszakerültem a Pannonhoz, így többféle platformon is sikerült tapasztalatot szereznem. A migrációs időszakot végigtudósítottuk a kollégákkal, később a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője lettem, majd a Pannon igazgatóhelyettese, megbízott igazgatója, most pedig igazgatója. Erről az időszakról nehéz értékelést mondani, rövid is az időszak, és talán nem is az én tisztem. Erről majd a kollégák és az idő mondanak véleményt. Az elődöm tizenhárom és fél évig volt igazgató, én pedig nagyjából egy éve vagyok rendes státuszban, előtte megbízott igazgatóként dolgoztam. Kihívásokkal teli időszak volt ez, kritikákat is kaptunk, de amióta a Pannonnál vagyok, mindig kaptunk visszajelzéseket a munkánkra. Mi magunk sem tudunk teljesen elégedettek lenni azzal, amit csinálunk. Mindig lesznek olyanok, akik szerint nem jó valami, mert ha így csináljuk, az a baj, ha máshogy, akkor meg az. Sosem tudunk mindenkinek maradéktalanul megfelelni. Mi dolgozunk, a legjobb tudásunk szerint próbálunk helytállni, és persze hibák is vannak, mert aki dolgozik, az hibázik is.

A jövőbeli célokat illetően mit szeretnétek megvalósítani?

– Igazából fejlődni szeretnénk, főleg a közösségi médiás megjelenések terén, bár azt mondják azok, akik követnek bennünket, hogy ezen a téren most is erősek vagyunk. Próbálunk reagálni az új szokásokra, mert látni kell, hogy ma a rövid videók, a képgalériák és a gyors reagálás működnek igazán. A hosszabb tartalmaknak is megvan a helyük, itt is számít, milyen formában és mikor kerülnek a közönség elé. Az algoritmussal is fel kell vennünk a harcot, mert hiába gondoljuk egy tartalomról, hogy jó, ha nem jut el annyi emberhez, amennyihez szeretnénk. Ugyanakkor sokszor a legváratlanabb dolgok működnek a legjobban. Volt például egy videó egy kolbászfesztiválról, amit több mint egymillióan néztek meg, és túlmutatott ezen a közösségen. De sok olyan videónk is van, amelyeket meglepően sokan néznek meg, akár egy utcazenészről készült felvételt a városközpontból. Van olyan tartalom is, amiről azt gondoljuk, hogy nagyon népszerű lesz, mégsem jut el annyi emberhez. Ezért folyamatosan figyelnünk kell arra, hogyan változnak a médiafogyasztási szokások. Újdonság, hogy dokumentumfilmjeinket is elérhetővé tettük, mert korábban nem mindegyik volt hozzáférhető. Pedig nagyon sok értékes tartalom készült a közösségről és az itt élő emberekről, például a kilencvenes évek bombázásairól, Dormán Lászlóról, vagy éppen a Radnóti nyomában vállalkozásról, de említhetném a bácskossuthfalvi Kossuth-szobor sorsáról szóló Hetedik című filmet is. Próbálunk teret adni a kollégáknak, hogy a mindennapi munka mellett ilyen alkotások is megszülessenek, és az elmúlt években sikerült sok igazán jó dolgot letenni az asztalra. Ezek elérhetők a honlapon, a Facebookon és a YouTube-on is, és aki teheti, nézze meg őket, mert szerintem megéri.