A tűz és a színek találkozása

A világhálón olvasható leírás szerint a tűzzománc olyan művészeti technika, amelynek során porrá tört színes üveganyagot olvasztanak (legtöbbször) fémre. A két anyag így szervesen összeforr és élénk színekkel díszített felület a végeredmény. Ez a definíció azonban a laikusok számára nem mond el sokat arról, hogy milyen is tud lenni valójában egy ilyen technikával készített ékszer, műalkotás. Azt a színbeli és formabeli gazdagságot és egyediséget ugyanis, amit egy-egy tűzzománcozott ékszer adhat, nehéz elképzelni mindaddig, amíg az ember nem találkozik élőben is egy ilyen alkotással. Viszont ha egyszer meglátjuk, azután már bárhol felismerjük. A legtöbbször fesztiválokon, kézművesvásárokon találkozhatunk tűzzománccal készített ékszerekkel, amelyek ugyan általában parányiak, ám ha közelebb megyünk hozzájuk, és alaposabban megvizsgáljuk őket, felfedezhetjük rajtuk a formák és a színek sajátságos elegyét.

A királyhalmi Nagy István több, mint harminc évvel ezelőtt ismerkedett meg a tűzzománc technikájával, és azóta folyamatosan tanulja és tanulja a szakmát, mindig újabb és újabb tapasztalatokat szerezve. Az általa készített medálokkal, fülbevalókkal a Szabadka környékén megrendezett különböző rendezvényeken futhatunk össze, és ha szerencsénk van, kisméretű képeit is megcsodálhatjuk. Vele beszélgettünk az alkotásról, a tűzzománcról és sok egyéb témáról is.

 Hogyan ismerkedett meg a tűzzománccal? Honnan jött a késztetés, hogy kipróbálja?

– Mindig is érdeklődtem a kreatív dolgok iránt. Műszaki középiskolába jártam, szerelőnek tanultam, és a tanulmányaim kezdetén, amikor megvettem az első kéziszerszám-készletemet, igyekeztem mindent kipróbálni. Emlékszem, az első dolgom az volt, hogy készítettem egy láncot, méregettem, hajlítgattam a drótokat, és végül így csináltam egy szép, hosszú láncot. A középiskola után az első munkahelyem a gyerekszínházban volt, ahol világosítóként és hangtechnikusként dolgoztam. Nagyon élveztem, mert ez egy igen kreatív munka volt. Egy szarajevói rendezővel készítettünk egy Miroslav Antić-darabot, amiért jómagam is sok dicséretet kaptam. Nehéz és fárasztó munka volt, amelynek során a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a hétvégéim sem voltak szabadok. Hétköznap bejártunk a színházba, próbáltunk, a díszletek elkészítésében is segédkeztem, szombaton és vasárnap pedig előadásaink, vendégszerepléseink voltak, sokat utaztunk, a fizetésünk viszont alacsony volt. Később az egyik ismerősöm szólt, hogy a postára keresnek olyan szerelőket, akik a telefonvonal karbantartásával, illetve az új csatlakozások beszerelésével foglalkoznak majd. Jelentkeztem, felvettek, és attól kezdve a telefonvonalakkal foglalkoztam, főleg a terepen dolgoztam, és szinte a teljes munkaidőm alatt úton voltam. A tűzzománcolással egészen pontosan 1991-ben ismerkedtem meg az egykor nagyon népszerű, ám sajnos ma már nem létező Etno Campon. A tűzzománc-foglalkozásokat a palicsi erdészházban az egyik kedves ismerősöm tartotta, aki egyébként aranyműves is volt. Csak véletlenül csöppentem be az órájára, hiszen én eredetileg az agyagozásra jelentkeztem, ám mivel az oktató nem érkezett meg időben, elkezdtünk nézelődni a fiammal, és ő az ablakon keresztül meglátta, hogy bent folyik a munka, megtetszett neki, és megkért, hogy menjünk be, hát bementünk. Ott azonban csak annyira tudtam megismerni ezt a technikát, amennyit az ismerősöm megmutatott belőle a gyermekeknek. Később ezzel az aranyművessel együtt dolgozgattunk, igyekeztem tanulni tőle, és végül már én is beszereztem a szükséges eszközöket, vettem zománcot, kazánt, szerszámokat, amelyekkel már lehetett rendesen dolgozni. A tűzzománcozás nem egy olyan foglalkozás, amit mindennap csinál az ember, viszont ha valamilyen kiállításra vagy fesztiválra készülök, akkor már hetekkel korábban ez tölti ki a napjaimat. A telekommunikációs vállalatot 2007-ben hagytam ott, körülbelül harminc munkaévvel a hátam mögött.

 Hogyan születik például egy medál, hogyan képzeljük el a folyamatot?

– Különféle alakú rézlapokkal dolgozom. Medálok esetében először az alapot kezdem el nézegetni, és egészen addig nézegetem, amíg eszembe nem jut valami. Valamelyiknél könnyebben jön az ihlet, valamelyiknél nehezebben, ha például valamilyen különleges formájú lemezről van szó, akkor természetesen nehezebben. Volt például egy háromszög alakú lemezem, amit többször is kézbe vettem, és végül egy nagyon szép angyalformát képzeltem el rá. Az alap tehát egy rézlap, amit jó alaposan le kell reszelni, le kell törölgetni, és utána erre visszük rá az alapzománcot. Amikor azt kiégettük, akkor arra rakjuk rá a rekeszeket, ami valójában meghatározza a formát. Ezt egy speciális ragasztóval ráragasztjuk a lapra, és ismét kiégetjük. Nagyon fontos, hogy mindig tiszta legyen az alap, mert a legkisebb szennyeződés is gondot okozhat. A tűzzománc medál készítése, illetve minden más alkotás, akár egy kép készítése is egy soklépcsős feladat, hiszen minden réteget külön-külön ki kell égetni, sőt a színeket sem egyszerre tesszük rá, hanem előbb a matt színeket, és csak utána az élénk színeket. Végül egy fényesítő égetést végzünk. Többféle zománc van. A zománcozás nem festés. Az anyagot csepegtetni is lehet. Az ecsetet mindig vertikálisan kell tartanunk. Nem szabad, hogy reszkessen az ember keze, és nagyon oda kell figyelni arra is, hogy mindig a megfelelő mennyiségű zománc kerüljön a rekeszekbe, vagy az alapra.

 Vannak standard minták, vagy ezt is saját maga határozza meg?

– A mintákat általában saját magam gondolom ki, de természetesen vannak ismétlődő motívumaim is, ilyenek például a különféle virág alakzatok. Általában úgy dolgozom, hogy először lerajzolom a mintákat, és utána a rajz alapján igyekszem rézdrótból kialakítani a rekeszeket. Fülbevalót is lehet így készíteni. De azt is szem előtt kell tartani, hogy a fülbevaló esetében a két darab soha sem lesz teljesen ugyanolyan. Két valamennyire hasonló medált tudok készíteni, amit azután elhelyezek a tartóján. A végeredmény nagyon sok mindentől függ, köztük például a tűztől, attól, hogy mennyi ideig égettük, attól, kellően fel volt-e melegedve a kazán, vagy sem, illetve attól is, hogy ha egy picivel több zománc került valahova, akkor abból is egészen más eredmény születik. Amikor viszont képet csinálok, akkor vagy előre eltervezett koncepcióval vágok neki a munkafolyamatnak, vagy egyszerűen elindulok valamerre, és hagyom, hogy a színek és a formák vezessenek.

 Hol szerzi be az alapanyagokat? Hogyan tudja magát képezni? Egyáltalán a környékünkön vannak tűzzománckészítéssel foglalkozó kézművesek?

– Több nyári táborban voltam már, köztük például a magyarországi Tápén és Kecskeméten, ahol remek művésztelepek vannak a tűzzománckészítéssel foglalkozók számára is. Az utóbbi településen egy hetet töltöttünk el a fiammal, és be kell vallanom, mindketten nagyon sokat tanultunk. Tudtommal az ország ezen részén rajtam kívül senki sem foglalkozik tűzzománccal, így az alapanyagot, a zománcot nem is tudom itt beszerezni. Kevés fogy ezekből a zománcokból, és ha sikerül beszerezni egy adott mennyiséget, akkor azzal viszonylag sokáig elvagyok. Főleg Kecskeméten gyártott zománcot használok, ugyanakkor még mindig van az osztrák Schauer gyártó világhírű zománcából is, amit korábban sikerült beszereznem. A zománcok terén sokféle szín és változat elérhető, ráadásul ezeknek a keverésével tovább tudom színesíteni a palettát. Egyelőre nem kell vásárolnom, csak dolgoznom. A termékeimmel igyekszem minél több helyen megjelenni, és különleges élményt jelent számomra, amikor különféle kiállításokon vehetek részt. Rendszeres résztvevője vagyok a MIRK-eknek, és a legnagyobb élmény az volt, amikor 1998-ban a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban Csík Mihály kollégámmal és a két fiammal, Fábiánnal és Atillával közösen állítottunk ki. Egy szép katalógust is tudtunk készíteni, és szerintem igényesen bemutattuk, hogy milyen dolgokat lehet készíteni ezzel a technikával.

 Mindkét fia foglalkozott tűzzománccal?

– Sőt, nemcsak a fiaim, hanem a feleségem is, szóval az egész család. Mindkét fiam mérnök lett. Az idősebb informatikai mérnök, és egy amerikai IT-vállalatnak dolgozik, a fiatalabb pedig építőmérnök. Valójában nekik köszönhetem, hogy tűzzománcolással kezdem foglalkozni, hiszen ha az Etno Campon nem vesznek rá, hogy vegyünk részt a foglalkozáson, akkor talán minden másképpen alakult volna. A feleségem, Amália tíz éven keresztül a Spartacus Atlétikai Klubban atletizált, és amikor ő is elkezdett tűzzománcozni, azt figyeltem meg, hogy egészen más módszerrel dolgozik, mint én. Ő mindig előre kitalálta, hogy mit szeretne megvalósítani, azután lerajzolta, vagy gyorsan kihajtogatta a rekeszeket, én viszont sokkal lassabban, megfontoltabban dolgozom.

 Több rendezvényen is jelen van a medáljaival. Mit tapasztalt, az emberek mennyire ismerik a tűzzománcot?

– Néha magam is meglepődöm azon, hogy milyen sokan ismerik. Aki nyitott szemmel jár a világban, az több helyen is találkozhat vele, különböző formában. Általában sok medált viszek ki egy-egy rendezvényre, és azok, akiket érdekel, tudnak közülük válogatni. Sokan meg is teszik ezt, és nemcsak nézegetik, hanem vásárolnak is emlékbe egy-egy darabot. Elsősorban a környező települések rendezvényeire, fesztiváljaira járok. Szabadkán egy hölgy például azzal jött oda hozzám, hogy születésnapja van, és meg szeretné magát lepni egy medállal. Ma is emlékszem, hogy melyik medált vette meg, és arra is, hogy az az alkotás hogyan született meg. Korábban a Városháza alatt lévő galériában voltak elérhetőek a termékeim, ott főleg képeket adtak el. Érdekes, hogy az érdeklődők, a potenciális vásárlók észreveszik, hogy melyek az új termékeim. Akiket érdekelnek a medálok, azok esetében előfordul, hogy többször is megnézik a dolgaimat, mire sikerül kiválasztaniuk egyet.