Egy olyan világban élünk, amelyben egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a körülöttünk lévő természettel. A mindennapjainkat autóban ülve, falak között töltjük, miközben az okostelefonunk monitorját egyszerre bámuljuk és babráljuk. A társadalomkutatók folyamatosan az elidegenedésről beszélnek, arról, hogy megszűnőben vannak a közösségek, ember és ember között egyre nagyobb a távolság, és egyre kevesebb az esélye annak, hogy valaha újra egymásra találjunk. Ennek felismerésével párhuzamosan akár arra a megállapításra is juthatunk, hogy az emberi kapcsolatok elvesztéséhez képest a természettel való kapcsolatunk degradálódása teljesen mellékes folyamat, hiszen az ember eredendően társas lény, akinek elsősorban emberi kapcsolatokra van szüksége a túléléshez. Ha ezt a megállapítást részben helytállónak is tartjuk, akkor sem tekinthetünk el attól, hogy a mindennapjaink milyenségére kiható kapcsolat nemcsak ember és ember, hanem ember és állat, sőt ember és növény között is kialakulhat, vagyis a természethez is kötődnünk kell, és ezen kapcsolatunk elvesztése is súlyos következményekkel járhat. Szerencsére a világ, beleértve a szűkebb vagy tágabb pátriánkat is, tele van olyan helyekkel, ahol megélhetjük a természettel való többször említett kapcsolatunkat. Ilyen helyek például az állatkertek is.
Az állatkertek többféle funkcióval rendelkeznek. Ezen funkciók egy része a látogatóknak, a laikusoknak szólnak, ugyanakkor vannak köztük olyanok is, amelyek számunkra, egyszerű földi halandók számára láthatatlanok, bizonyos szempontból azonban sokkal fontosabbak az előbbieknél. A legtöbb ember időnként szeret ellátogatni egy-egy állatkertbe, és teszi ezt elsősorban olyan céllal, hogy lássa, megfigyelje az egzotikus vagy kevésbé különleges állatokat, hogy valami újat tanuljon, hogy tartalmasan múljon el a hétvégéje, stb. Ezt a funkciót maradéktalanul teljesítik is az állatkertek, a legtöbb ilyen intézményben ugyanis láthatunk például oroszlánokat, különféle majmokat, színes madarakat, eredetileg Afrikában, Ázsiában, Amerikában, Ausztráliában vagy éppen Európában őshonos, vadon élő állatokat, ugyanakkor a különböző kontinensekre jellemző házi állatok bemutatásában is nagy szerepük van. Amikor ellátogatunk egy állatkertbe, megcsodálhatjuk ezeket az állatokat, a ketrecük, a kifutójuk, a medencéjük, a barlangjuk mellett kihelyezett információs táblának köszönhetően bizonyos dolgokat meg is tudhatunk az adott fajról, sőt, az adott egyedről is. Emellett, ha szerencsénk van, meg is etethetjük az állatokat, vagy legalábbis megnézhetjük, ahogyan etetik őket, ami bizonyos fajok esetében már-már egy valódi show-val egyenértékű élmény, gondolok itt például a fókák etetésére, ami sok állatkertben olyan állandó programnak számít, amely mindig számos érdeklődőt vonz. Persze állatkert és állatkert között is rengeteg különbség van, és a legtöbb látogatót azok vonzzák, amelyek valódi egzotikumokat is be tudnak mutatni. Személyesen azokból az állatkertekből tudtam elégedetten távozni, ahol láttam például elefántot, legyen az afrikai vagy indiai, vagy éppen orrszarvút, ezek az állatok ugyanis azok, amelyeknek a nagysága, a méltósága, a megjelenése valóban le tud nyűgözni, illetve ezek azok, amelyeknek a látványa valóban nem mindennapi, és ezért minden pillanatban emlékeztet arra, hogy az emberi tulajdonságok nem csak bennünket, embereket illetnek meg. Rajtuk kívül például a nagymacskák is lenyűgöznek, igaz, egészen más módon, mellettük ugyanis sebezhetőnek, gyengének érzem magam, és arra emlékeztetnek, hogy bármennyire is a teremtés koronájának érezzük magunkat mi, emberek, a vadonban csupán prédák vagyunk, és folyamatos rettegésre és menekülésre ítéltettünk. Azután a különböző kis- és nagyméretű majomfajok is lenyűgöznek, öröm nézni az egyedeiket, mindig megmosolyogtatnak, és jelenlétükkel, persze, amennyiben a körülmények megfelelőek, egy rövid időre kizökkentenek a mindennapokból, a gondtalanságba vezetnek és arra tanítanak, hogy a dolgokat nem feltétlenül érdemes túlságosan komolyan venni.
Az állatkerteket járva egy kicsit visszakaphatunk abból a kapcsolatból, ami eredendően a részünket képezi ugyan, ám amelyet a társadalmi és a technológiai fejlődés következtében valahogyan elveszítettünk. Emellett az állatkertek olyan funkcióval is rendelkeznek, ami nekünk, egyszerű földi halandóknak nem tűnik fel, viszont a szakma, illetve az utódokra hagyományozott örökség szempontjából igencsak fontos. A veszélyeztetett és a kihalás szélére sodródott állatfajok megőrzéséről van szó. Ez a természetvédelmi szerep, ami a szakemberek szerint több ezer faj hosszú távú fennmaradását biztosítja, olyan fajokét, amelyeknek eredeti élőhelyükön esélyük sem lenne a megmaradásra, amelyeknek az élőhelye teljesen átalakult.
Kétségtelen, hogy az állatkertek csakis akkor tudják maradéktalanul teljesíteni a feladataikat, ha képesek arra, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak az ott élő állatoknak. Különféle nemzetközi előírások határozzák meg, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük az intézményeknek, amennyiben egy adott állatfaj egy-egy példányát szeretnék befogadni. Igen szigorú feltételrendszerről van szó, ami nagyon jó, hogy megszületett, és amit igenis szigorúan be kell tartani és tartatni. A rossz körülmények között vagy a nem megfelelő módon tartott állatokkal ugyanis, legyenek azok mégoly egzotikus fajhoz tartozók is, nem tudunk kapcsolatba kerülni, csak szánalmat ébreszthetnek bennünk, kizárólag bosszúságot okozhatnak számunkra, ráadásul a fajmentés céljainak is ártanak, hiszen senkit sem fognak arra késztetni, hogy a zöldebb jövő érdekében mozgósítsák az erőforrásaikat.
Augusztus 9-én az állatkertek napját ünnepeljük. Legyen ez egy valódi ünnep, amikor nemcsak az állatkertbe látogató gyermekek és felnőttek, hanem az állatkert minden dolgozója és minden lakója is mosolyog! Mosolyog, mert örül, hogy él, és úgy él, hogy azzal másokat is az élet szeretetére tanít.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
