2024. május 18., szombat

Minden apró tett számít

A vajdasági magyarság szülőföldön maradása, valamint a magyar kultúra és az anyanyelvi oktatás megőrzését szolgáló munkája elismeréseként nemrég a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének tiszteletbeli elnöke és az Apáczai Diákotthon igazgatója, aki ma is aktív szerepet vállal mind az egyesület, mind a kollégium életében, ugyanis fontos küldetésének tartja, hogy amilyen módon csak lehetséges, harcoljon azért, hogy az itteni magyar fiatalok megmaradjanak magyarnak. A díjazottal az elismerés kapcsán az anyanyelv ápolásáért végzett munkásságáról és az elmúlt évtizedek küzdelmeiről beszélgettünk.

Nagy Margit (Ótos András felvétele)

Nagy Margit (Ótos András felvétele)

Mit jelent önnek ez az kitüntetés?

– Sok mindennek köszönhetem ezt a díjat. Elsősorban annak, hogy egy olyan családban nevelkedtem Erdélyben, ahol hagyománya volt a megmaradásunkért és a kultúránkért folytatott harcnak. Édesapám lelkészként, a nagybátyáim pedig az oktatásban tevékenykedtek a magyarság megmaradásáért. Ebben a szellemben nevelkedtem, és azóta is egyfajta lelki megnyugvást találok ebben a harcban. Már több mint negyvenöt éve élek Vajdaságban, ám itt a szocialista rendszerben civil szervezetet nem lehetett életre hívni. A kilencvenes évek elején azután létrehoztuk a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületét, ami a kiváló munkatársak nélkül nem jöhetett volna létre. Egy történetet mondanék el. A parton sétálva a kislány észrevette a kagylók sokaságát, amelyek a víz sodrásától megálltak a homokban. Mielőtt azonban a nap károsító sugarai vagy a parton járó emberek ártalma érhette volna őket, a kislány egyesével felvette és visszadobta őket a tengerbe. Egy arra járó megkérdezte tőle, miért veszi ezt a fáradságot, hiszen a parton elterülő kagylók száma annyira nagy, hogy lehetetlen mindet megmenteni. A kislány azonban azt felelte, hogy azok, amelyeket ő visszadob, megmaradnak. Akkor is érdemes tehát próbálkozni, ha csak egyetlen életre tudunk hatással lenni. Úgy gondolom, minden egyes apró tett számít, mivel minden egyes apró tett hozzájárulhat a nagyobb jóhoz. Én legalábbis ezen filozófia mentén indultam el annak idején.

Nagy Margit a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének átadásán (Nagy Margit archívuma)

Nagy Margit a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének átadásán (Nagy Margit archívuma)

Hogyan kezdett bele a hagyományápolásba?

– A háborús évek alatt rádiós újságíróként dolgozva szinte az egész Vajdaságot bejártam, és a pedagógus-egyesület forrásaiból, valamint saját pénzből anyanyelvápolási órákat szerveztünk. A kilencvenes évek nehézségei ellenére kitartóan dolgoztunk, ami miatt a rendőrség is nem egyszer zaklatott bennünket, mégsem maradt el egyetlen rendezvényünk sem. A terepet járva szembesültem a magyarság nagyméretű asszimilációjával, és azt tapasztaltam, hogy a szerb nyelv hatására a szórványban és a tömbmagyarságban egyaránt eltorzul az anyanyelv használata. Akkor született meg az ötlet, hogy anyanyelv-ápolási órákat tartsunk a szórványban, amit 1992-ben el is kezdtük. A szórványban élő gyerekek anyanyelvét akartuk megmenti. Egy időben 450 gyerekkel is foglalkoztunk, mostanra azonban ez a szám csökkent, pedig már 15–16 helységben dolgozunk. Szóval próbáljuk menteni a menthetőt, mert mindig meg kell tenni azt, amit az adott pillanatban meg lehet tenni.

Ön kezdeményezte az Apáczai Diákotthon létrejöttét is. Hogyan született meg ez az elképzelés?
– 1999-ben, amikor Újvidéket bombázták, nagyon sokan panaszkodtak, hogy nem jutnak be az állami kollégiumokba, az albérletek viszont iszonyúan drágák voltak, így arra gondoltam, hogy létre kellene hozni egy diákotthont. Pályázat útján megvettük a mostani leánykollégiumunk alapjait képező családi házat, amit később átalakítottuk, majd a Telepen is vásároltunk egy másik családi házat, amelyet szintén átalakítottunk és kibővítettünk. Mára tehát már két épületünk van, külön vannak a lányok és külön a fiúk, de természetesen összejárnak. Volt már olyan is, hogy később házasságot kötöttek a diákjaink. Tehát van értelme annak, amit csinálunk. Mi igyekszünk a magyar azonosság-tudatot megerősíteni ezekben a gyerekekben. Fontos küldetésünk, hogy az itteni magyar fiatalok megmaradjanak magyarnak. Csak azok a gyerekek jöhetnek ide, akik tudnak magyarul, mert ha más nemzetiségűeket is felveszünk, akkor abban a pillanatban mindenki szerbül kezd el beszélni. Én legalábbis mindenütt azt tapasztaltam, hogy ha egy társaságban van öt magyar és egy szerb, akkor mindenki szerbül fog beszélni. Régebben a szerbek valamicskét értettek magyarul. Ez nagyon fontos lenne manapság is, amellett, hogy az anyanyelvünk mellett természetesen nekünk is meg kell tanulnunk a szerb nyelvet.

Karácsonyi ünnepség az Apáczai Diákotthonban (Nagy Margit archívuma)

Karácsonyi ünnepség az Apáczai Diákotthonban (Nagy Margit archívuma)

A mi nyelvünk az egyik leggazdagabb nyelv a világon…

– Ha végiggondoljuk, minden népnek ad az Úristen egy küldetést, például a zsidóság az evangéliumot készítette elő, a Római Birodalom az első törvénykönyvet alkotta meg, Görögország a művészeteknek és a filozófiának volt a szülőanyja, mi, magyarok pedig a nyelvünket kaptuk. Olyan nyelvet kaptunk, amit senki nem ért meg a környezetünkben. Ez egy nagyon ősi nyelv. Azt tudni kell, hogy a gyermek gondolkodásának a fejlődését az anyanyelve határozza meg. A vegyes házasságban élőknek mindkét nyelvet meg kell tanítaniuk a gyermekkel, mert az agya eszerint fejlődik. Ha a gyermek a magyar nyelv logikája alapján gondolkodik, akkor az agya több lehetőséggel fog rendelkezni, mintha egy nagyon egyszerű nyelvet tanulna. Nem azt mondom, hogy a magyar nyelv felsőbbrendű, csak azt, hogy gazdagabb, mint a környező országokban használt nyelvek. Ez viszi előre a magyarságot, és ez a mi hivatásunk itt, a Kárpát-medencében, hogy ne engedjük elveszni ezt a nagy kincset. Egyebek között ezért is találtuk ki a Suliszínház Fesztivált is Takarics Róberttel, hogy a gyermekeket ösztönözzük arra, hogy magyarul beszéljenek.

Mint már említette, számos nehézséggel is meg kellett küzdeniük. Hogyan sikerült túllendülniük ezeken?

– Az út, amelyen végighaladtunk, tele volt kihívásokkal és próbatételekkel, amelyek gyakran megkérdőjelezték a hitünket és az elszántságunkat. Az, hogy a háborúban született az egyesület, rányomta a bélyegét a működésünkre is, mert a pedagógusok rettegésben éltek. Sőt, előfordult, hogy fizetéslevonást kapott az a pedagógus, aki elhozta a gyermekeket a mi versenyeinkre. Nehéz időszak volt, de én ragaszkodtam az elveimhez. Bár számtalan akadályt gördítettek az utunkba, mi mégis folytattuk a munkánkat, és folyamatosan bővítettük a tevékenységi körünket. Ma már számos versenyünk és táborunk van, valamint pedagógus-továbbképzéseket is szervezünk, amelyeket hónapról hónapra kiváló előadók tartanak. Emellett minden évben megtartjuk a kéthetes Apáczai Nyári Akadémiánkat is, ami szintén a pedagógusaink fejlődését szolgálja. A magyar állam támogatásainak igen sokat köszönhetünk. Ezekből tudjuk megvalósítani rendezvényeinket, köztük például a népzenei, vagy néptánc-vetélkedőnket. Az a szerencsénk, hogy jó munkatársaink vannak, mert különben ez a pedagógus-egyesület nem létezne, hiszen csak akkor lehet egy közösséget összehozni és egyben tartani, ha van egy mag, aki köré lehet csoportosulni. Önmagától nem szerveződik semmi.

Az Apáczai Diákotthonban csak olyan fiatalok lakhatnak, akik tudnak magyarul (Nagy Margit archívuma)

Az Apáczai Diákotthonban csak olyan fiatalok lakhatnak, akik tudnak magyarul (Nagy Margit archívuma)

A mai napig aktívan részt vesz az egyesület és kollégium életében és munkájában. Miért tartja ezt fontosnak?

– Ameddig tudok, dolgozom. Ez magától értetődő számomra. Emellett könyveket adok ki, például megírtam a pedagógus-egyesület történetét és a református egyházak történetét is. Azért csinálom ezt, hogy megmaradjon az utókornak. Bízom benne, hogy megmaradunk, de azért legyen valamilyen írásos nyoma is annak, hogy mi itt voltunk, és annak is, hogy milyen harcokat vívtunk meg a céljaink eléréséért.

Nyitókép: Még mindig aktívan részt vesz a kollégium életében (Ótos András felvétele)