Példamutatással a szórványközösség megmaradásáért

Az 1948-ban megalakult szajáni Ady Endre Művelődési Egyesületet fennállásának hetvenötödik évfordulója alkalmából az a megtiszteltetés érte, hogy államalapító királyunk ünnepén Budapesten, a Hagyományok Házában Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjban részesült. Az elismerést Benyócki Sára, az egyesület elnöke vette át Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól.

Magyarország miniszterelnöke a külhoni magyarságért végzett áldozatos tevékenységet 1995 óta ismeri el díjazással. Kezdetben a kitüntetés a Kisebbségekért Díj nevet viselte és két tagozattal rendelkezett: a Hazai Kisebbségekért és a Külhoni Magyarságért Tagozattal, 2011 óta pedig a hazai nemzetiségek és a külhoni magyarok külön-külön díjban részesülnek.

ÚT A KÖZÖS OTTHONIG

A szajáni művelődési élet kezdete – a többi művelődési egyesülethez hasonlóan – sokkal korábbra tehető, mint ahogyan azt hivatalosan dokumentálták. A feljegyzések szerint 1912-ben nyitották meg a Gazdakör székházát, ahol egyebek mellett a téli estéken népművelő előadásokat is tartottak. A háború után, 1920-ban az épületet egy nagyobb teremmel bővítették ki, ahol műkedvelő előadásokat szerveztek. A Gazdakörnek akkoriban nagyon fontos szerepe volt a műveltség és a korszerű mezőgazdasági kultúra terjesztésében, a társas élet szervezésében. Az Ady Endre Művelődési Egyesületet hivatalosan 1948. március 3-án jegyezték be, tudtuk meg Benyócki Sára elnöknőtől.

– A falu fiatalsága már akkor is igényelte a színvonalas művelődési életet, ezért az egyesület akkori vezetősége folyamatosan azon dolgozott, hogy meg tudjon felelni ennek az elvárásnak, illetve vissza tudja hozni Szaján kulturális életének a II. világháború előtti arculatát. Abban az időszakban számos nehézséggel küzdöttek, nem volt megfelelő helyiségük sem a próbák, sem az előadások lebonyolítására, így sokszor egymás otthonában vagy a tűzoltóotthonban jöttek össze. A régi kultúrotthonnak volt egy nyolcszor hat méteres terme, ott állítottak fel egy színpadot, és oda hívták össze a nótákat és a táncot szerető fiatalokat, akikhez idővel zenészek is csatlakoztak, és így lassan elindult a művelődési élet. 1962 folyamán elkészült az úgynevezett Közös Otthon terme, s azután a színdarabokat már ott mutatták be. A színművek egy részét többször is átdolgozták, előadták, gyakran vendégszerepeltek a környező falvakban, sőt vidékre is eljutottak, a későbbiekben pedig több községi és körzeti szemlén is részt vettek. Nagy Antal évtizedeken keresztül színdarabokat rendezett. A népszínművek, egyfelvonásosok és gyermekdarabok mellett bábjátékokkal, nóta- és táncestekkel, irodalmi estekkel szórakoztatták a közönséget. Hosszú ideig szavalócsoport és képzőművészeti szakcsoport is működött. A zenés-táncos előadásokat a Palatinus Imre vezette Kalász nevű táncszakosztályban készítették el. Ebben működött tánc- és énekcsoport, kiscsoport, nagycsoport, középcsoport, asszonykórus, férfikórus és citerások. Palatinus szenvedélyes népdal- és nótagyűjtő, valamint énekes is volt, hangja sokszor felcsendült az Újvidéki Rádióban is – tekintett vissza a kezdetekre Benyócki Sára, majd hozzátette, hogy az új művelődési házat 2005 márciusában adták át rendeltetésének.

REMÉNYT ADÓ ELISMERÉS

Amikor az elismerésre terelődött a szó, az elnök kifejtette, hogy a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj rendkívül sokat jelent az egyesület számára, ugyanis reményt ad a további munkához.

– Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, és nagyon váratlanul ért bennünket ez az elismerés, mert régóta dolgozunk, működünk és akarjuk, hogy legyen valami itt, a faluban, ekkora elismerésre azonban nem számítottunk. A díj átvétele óta még nem telt el sok idő, de azt látom, hogy mindenki nagyon örül neki és büszke rá. A munkánkra csak az nyomja rá a bélyegét, hogy többen is lehetnénk. Éppen mostanában gondolkodtam el azon, hogy az elvándorlás leginkább a 16 és 30 éves kor közötti generációkat érinti, éppen azokat, akikre most a legnagyobb szükségünk lenne, hogy példát mutassanak a kicsiknek, hogy a meglévő ismereteinket, tapasztalatainkat átadhassuk, mert lassan mi is kiégünk. Mi is az idősebbektől tanultuk meg, hogy mi is az a kitartó és felelősségteljes munka, és most épp egy ilyen példamutató generáció hiányzik az egyesület életéből. A gyermekek útját nem elég szavakkal terelgetni, példamutatásra is szükségük van, nekünk pedig a lelkükre és a szellemi táplálékukra is gondolnunk kell – nyomatékosította Benyócki Sára, majd kitért arra is, hogy kiknek a munkájára tekintenek vissza szívesen.

– A Cifra tánccsoportra mindig nagy büszkeséggel emlékezünk. Ebben a csoportban tizenketten kezdtek el táncolni, a végén nyolcan maradtak. Ők egy baráti körként kezdték el nálunk a munkát, és nagyon szerettek ide jönni, mert az ittlétükre nemcsak próbaként tekintettek, hanem szórakozási lehetőségként is. A barátságokból egy idő után szerelmek szövődtek, és három táncospárunk is a házasság mellett döntött. Nagyon erős volt a színjátszó szakcsoportunk is, az utóbbi időkben Lábadi Tibor volt a rendező, majd Nagy Alex. Velük öröm volt dolgozni, mert mindig számíthattam a lelkiismeretes munkájukra. Mindig arra törekedtek, hogy a lehető legtöbbet kihozzák az aktuális helyzetből. De ott is éppen a 16 és a 30 év közöttiek morzsolódtak le. Sokan házasságot kötöttek, gyermekeik születtek, és mivel a legtöbben dolgoznak, így örülnek, ha este egy kis időt közösen eltölthetnek a családjukkal, ráadásul sajnos közülük is többen külföldre mentek. Maradtak ugyan néhányan, akik szívesen csinálnák, ám mivel nincsenek elegen, így leálltak a munkával. Én nagyon remélem, hogy a középiskolába induló néptáncosaink is bekapcsolódnak majd a színjátszó csoport munkájába, és akkor talán újraindulhat a munka. Mi tovább akarjuk vinni az egyesület munkáját, mert ezt kell tennünk a magyarságunk, a megmaradásunk érdekében – hangsúlyozta az elnöknő, hozzátéve, hogy az egyesület berkein belül még mindig vannak olyan gyermekek, akikért érdemes tovább dolgozniuk. Jelenleg is van két tánccsoportjuk, a kicsik tizennyolcan táncolnak a Pipacs néptánccsoportban, a Bokrétában pedig huszonkét nagyobb gyermek ropja a táncot. Ezt a tánccsoportot összevonták a padéival, mert így többen voltak és a két oktatónak, Székely Zsófiának és Koós Dezsőnek is egyszerűbb volt a munka.

– Ők eddig Szabadkáról utaztak heti rendszerességgel, most viszont már mindketten munkába álltak, így a közelebbi tánccsoportokat tanítanak. Most egy adai oktatóval egyeztetünk, aki október közepétől venné át a gyermekeket. Fontosnak tartom az oktató jelenlétét a csoportokban, mert úgy talán nehezebben mennek szét a gyermekek. A Covid-járvány ideje alatti zárlat már éppen eléggé szétszórt bennünket. Nagyon remélem, hogy ez a díj, ez az elismerés újra lelket önt a csapatba, és új energiákkal tölt fel mindenkit, mert a munka folyamatos, hétfőnként az oktatóinkkal, csütörtökönként pedig a csoportvezetőnkkel, Benyócki Attilával próbálnak, aki mindig megismétli velük a hétfőn tanultakat – mesélte Benyócki Sára.

A NÉPHAGYOMÁNYOK ÉLTETÉSE

A szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület keretében hagyományápoló csoport is működik. Az ő szervezkedéseiknek köszönhetően tartották meg 1995. július 1-jén először az Észak-bánáti Aratóünnepséget, amelynek védjegyét, a felgyűrt ingujjban kaszáló, bajszos, kalapos aratót Léphaft Pál újvidéki karikaturista, újságíró, lapunk nyugalmazott munkatársa rajzolta meg. A rendezvény azóta nemzetközivé vált. Ennek a programnak a célja a régi kézi aratáshoz fűződő hagyományok és népszokások – a kézi kaszálás, a marokszedés, a kévék bekötözése és keresztberakása – megőrzése és továbbadása.

– Nagyon büszke vagyok arra, hogy az idén már két fiatalokból álló csapat is képviselte egyesületünket, a néptáncosoké és a Móra Károly Általános Iskoláé. Ezt mindenképpen sikerként könyveljük el, mert azt is jelenti a számunkra, hogy van érdeklődő, és ezáltal meg tudjuk őrizni a hagyományainkat – hangsúlyozta az elnöknő, és hozzátette, hogy gasztronómiai csoportjuk is van, amelynek munkájában fiatalok is részt vesznek, és ez azt igazolja számukra, hogy igenis van érdeklődés a szajáni hagyományok éltetése iránt.

AZ ÖSSZETARTOZÁS EREJE

Az egyesület további terveit illetően Benyócki Sárától megtudtuk, hogy énekcsoportot és citeracsoportot is indítanának, ugyanakkor mindenképpen folytatni szeretnék azokat a jól bevált programjaikat is, amelyek az elmúlt évek során a leginkább meghatározták a tevékenységüket.

– Hat évvel ezelőtt indítottuk el az Észak-bánáti Táncház és Tánctábor nevű rendezvényünket, ahol a gyermekek a népzenével, a néptánccal és a népi játékokkal ismerkedhetnek meg. Ennek keretében a néptánc és a népdaléneklés mellett citeraoktatás is zajlik. A személyes tapasztalatom az, hogy a legtöbb gyermeket érdekli a citerázás. Egyesületünk három citerával rendelkezik, amelyeket a télen újrahúroztattam. A Csoóri Sándor Alapnál öt új hangszerre és egy oktató fizetésére is pályáztunk, ugyanis hiába van hangszerünk, ha nincs keretünk az oktató fizetésére. A csókai Mihók Attila elvállalná a gyermekek tanítását, ám most még meg kell várnunk a pályázati eredményeket – hangsúlyozta Benyócki Sára, majd a tábor kapcsán elmondta, hogy első évben százhúsz gyermek jelentkezett, akiket a művelődési ház és az általános iskola épületében helyeztek el.

– Ez mindig egy több napos és egy nagyon népes tábor, a helybeliek és a kisebbek természetesen otthon alszanak. Az évek múlásával a művelődési otthonban a támogatásoknak köszönhetően tusolókat, konyhát alakítottunk ki, tábori ágyakat, mosógépet vásároltunk, hogy azt a 60–80 kitartó gyermeket, akik évről évre elszántan visszatérnek, a legideálisabb körülmények között tudjuk fogadni – tette hozzá az elnöknő, majd arra is kiért, hogy egyesületüknek nagy szerepe van templombúcsú és az azt követő Falunapok megszervezésében is.

– Először 2016-ban tartottuk meg a Szent István-napi ünnepségünket, amelyet falunk és templomunk védőszentje, Szent István király, valamint a magyarok egyik legnagyobb nemzeti ünnepe, augusztus 20-a, első szent királyunk ünnepe alkalomból szerveztünk és ünnepeltünk meg, kiemelvén ezzel a nemzeti összetartozásunkat is. A rendezvényen minden évben a környék művelődési egyesületei lépnek fel, ízelítőt adva a munkájukból. Ilyenkor nagy hangsúlyt fektetünk a kicsikre és a fiatalokra is, őket sportvetélkedőkkel, a művelődési otthon előtti parkban pedig lángossal, főtt- vagy pattogatott kukoricával, kalandvárakkal, csúszdákkal várjuk – mesélte Benyócki Sára, aki arra is kitért, hogy nagy szerencséjük van Lábadi Zoltánnal, az egyesület alelnökével, aki a titkári teendőket is ellátja, mivel minden plakát megtervezését, szerkesztését vállalja, ezenfelül fényképeivel is segíti dokumentálni az egyesület munkáját. Az egyesület fennállásának hetvenötödik évfordulója alkalmából életre hívott ünnepségen kiállított fotókat is ő válogatta össze, és az elmúlt húsz évben elvégzett munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy maradjanak emlékek a rendezvényeinkről.

A szajániak büszkék arra is, hogy 2014 után 2021-ben is otthont adhattak a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának.

– Akkor látszódott meg igazán, hogy milyen nagy is az összefogás a faluban, a civil szervezetek is egy emberként fogtak össze, tíz napon át teljesen benépesítettük a központot, úgymond életet hoztunk a faluba. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor az utolsó napon az utolsó személygépkocsi is elindult a parkolóból, mert valamiféle megmagyarázhatatlan ürességet éreztem, hirtelen csend lett – zárta gondolatait Benyócki Sára, a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület elnöke.