Bizonyára minden anya hallotta már a bölcsességet – boldog anya, boldog baba – mely kijelentés tulajdonképpen csak rózsaszín köntösbe bújtatja a valódi gondolatot – szedd már össze magad. Bármilyen szépen és kedvesen is mondja valaki ezt egy lelkileg és mentálisan küzdelmes időszakot megélő anyának, eléggé nagy a valószínűsége, hogy többet árt vele, mint amennyit segít.
Mellékletek
A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 évben jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt.
Csáktornya városa az őt meglátogató idegenben már az első pillanatra barátságos, kellemes benyomást kelt; Zala-vármegye délnyugati sarkában, a Muraközben, a Ternava patak két partján, tizenegy kilométerre a Drávától, tizenhat kilométerre a Murától, s tíz kilométernyire a stajer határtól, termékeny kertek, legelők, rétek és szántóföldek környezetében fekszik. Határa 2261 kat.
Hat évvel ezelőtt írtam az első cikkem a Magyar Szó Nagyszünet című rovatába, azóta minden hónapban leadtam egyet. Ez a 73.
A decemberi ünnepek során sokunkban felidéződnek a kedvesebbnél kedvesebb gyermekkori emlékek, különösen igaz ez a karácsonyi ünnepekre vonatkozóan, amelyekkel kapcsolatban valamennyien számos csodálatos élményt, illetve megannyi meghatározó illatot és ízt őrzünk, és a családdal töltött meghitt percek mellett talán éppen emiatt várjuk a leginkább, emiatt igyekszünk ünnepi hangulatot varázsolni otthonunkba. A narancs, a fahéj, a mézeskalács, a forralt bor, a fenyő illata mind-mind kellemes érzéssel tölt el bennünket.
Ilyenkor, amikor rohanó világunkban lezárul egy esztendő, szinte önkéntelenül is számba vesszük magunkban az elmúlt idő jó és rossz dolgait, és bármilyen is volt, bármennyi jó vagy rossz történt az életünkben, fellobban bennünk a remény szikrája, hogy az új esztendő, a jövő inkább jót vagy még jobbat hoz majd számunkra. Reménykedünk.

