Rovatunk egyik nem régi írásában azt fejtegettük, hogy egyes szóalakokat, kifejezéseket oly gyakran tévesztünk el, hogy már-már meglepő, amikor nem a hibás, hanem a helyénvaló formával találkozunk. Az akkori felsorolásból kimaradt egy kifejezés(család), amelynek érdemes nagyobb teret szentelni.
Mellékletek
Honnan tudhatják azok a szülők, akik nem rendelkeznek pedagógiai, logopédiai tapasztalatokkal, hogy gyermekük beszéde a korának megfelelő-e? Ilyenkor kihez forduljunk?
Rozsnyik Ervin, a szabadkai Spartacus súlyemelőinek vezetőedzője a közelmúltban az afrikai kontinens déli részén fekvő Malawiban járt, ahol a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából képzést tartott a sportág fejlődése céljából. Malawi a világ tizenkettedik legszegényebb országa, mely nagyon komoly gazdasági és egészségügyi problémákkal küzd.
Arról, hogy ki és mikor jött rá a gyümölcs lepárlással történő, sokak véleménye szerint áldásos átnemesítésének a módszerére, nincs egységes álláspont. A témával foglalkozó történészek szerint talán a 8.
A Törökbecsétől 5-6 kilométerre, keletre található, a Tisza egykori medrében kialakult Sóskopó a Kárpát-medence egyik legnagyobb és legértékesebb szikes tava, amely számos védett és fokozottan véde...
A romos templomok jövője – ez volt a témája a 2022 májusában Nagybecskereken megtartott konferenciának, amelyet a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia keretében működő Katolikus Egyház Szerbiában szervezett. Az összejövetelre egy lista készült az elhagyatott templomokról.

