2024. október 13., vasárnap

Filmzenék és slágerek vonósokkal

A Garden Quartet volt a VM4K csütörtök esti fellépője

A szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ nyári szünet előtti utolsó rendezvényén a Garden Quartet zenekar lépett színpadra. A vonósnégyes 2006-ban alakult Szabadkán. Azóta számos helyen léptek fel, köztük Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Olaszországban. A tagok közül Slobodan Stefanović, Tóth András és Zsiga Pál hegedűn, Molnár Viktor pedig csellón játszik. Repertoárjukban ezúttal nemcsak klasszikus zenei művek szerepeltek.

Vegyes műsorral készültünk, igyekeztünk mindenből elhozni egy kis ízelítőt. A melegre és a nyárra való tekintettel könnyedebb zenét adunk elő. A Garden Quartet komolyzenei együttesként jött létre, ám ezen az estén megmutatjuk, hogy mást is tudunk játszani. Mindegyik fellépésünk jelentős, és igyekezünk minden meghívásnak eleget tenni. Legközelebb Palicson fogunk fellépni – nyilatkozta Tóth András, a zenekar tagja.

A koncert eleje klasszikusokkal indult, köztük Vivaldi, Mozart és Brahms szerzeményeivel. Ezután opera- és operettrészleteket is hallhatott a közönség, majd a zenekar stílust váltott. A Gyűrűk Ura című filmtrilógia zenéjéből is kaphattunk egy kis ízelítőt. Felcsendült a lágy tangó, majd a vonósnégyes olyan slágereket is előadott, mint Michael Jackson Billie Jean vagy a Led Zeppelin Stairway to Heaven című dala. A tavalyi év legnagyobb slágere, a Despasito is elhangzott az est során. A Garden Quartet tagjai bebizonyították, hogy ezek a dalok is jól szólnak a hegedűkön és a csellón, nemcsak a már megszokott komolyzenei művek. A koncert elején még úgy érezhettük, hogy egy komolyzenei hangverseny részesei vagyunk, ám a végére oldottabb lett a hangulat. Aki körülnézett, mindenfelé mosolygós arcokat látott, amelyek elégedetten figyelték a zenekar produkcióit.

A siker nem maradt el, hiszen a közönség kétszer is visszatapsolta a fellépőket. Ismét eljátszották a Billie Jeant, majd a Coldplay Viva la Vida című dala következett. Színes és változatos estét tudhattunk magunk mögött.

Augusztus folyamán nem lesznek rendezvények a VM4K-ban. Legközelebb szeptemberben várják az érdeklődőket.