2024. október 10., csütörtök

Tokkal-vonóval

Egy új zenei album: ifjú népi vonósok Magyarkanizsa és Szabadka községből

A Csonka Ferenc és Zenekara Egyesület örömmel tájékoztatja Önöket, hogy 2024 augusztusában – adózva annak emléke előtt is, hogy Bartók Béla 1906. augusztusi gyűjtőútja idején több napot töltött és gyűjtött Horgoson – Tokkal-vonóval – ifjú népi vonósok Magyarkanizsa és Szabadka községből címmel az elmúlt hét év utánpótlás-nevelést célzó népzeneoktatási programját megörökítő albumot jelentetett meg. A lemez egy pillanatnyi lenyomata az elmúlt évek munkájának, ugyanakkor az elkövetkező időszak feladatairól és közösségerősítő, közösségépítő szándékairól,vállalásairól is szól.

Amiként dr. Mihó Attila, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa az albumborítón olvasható ajánlójában fogalmaz: Egy nem mindennapi lemezt tart kezében a kedves hallgató. Habár a népzenei, revival előadók és zenekarok már-már megszámlálhatatlan albumot jelentettek meg, mégis csekély az olyan hangzó kiadványok száma, melyek egy-egy népzenei műhely munkájába engednek betekintést. Ez a rendhagyó hanglemez Magyarkanizsa és Szabadka községek népi vonós utánpótlását hivatott bemutatni, melynek eredményeit teljes részletességgel talán nem is kell külön bemutatni, hiszen a muzsika önmagáért beszél.

A zenei kiadványonTillinkó Luca, Merkovity Anna, Kolozsi Anna, Radics Zara, Kovács Kristóf, VucelityDimitrije, Szalai Máté, Harmat Csongor – és felkészítő tanáraik, Csonka Ferenc, Borsodi Árpád, Cseszák Zsombor és Kelemen Zsolt népzeneoktatók – hallhatók, ízelítőt adva a Kárpát-medence olyan tájegységeinek népzenéiből, amelyek a mai táncházak közkedvelt táncrendjeit, a népzenészeknek pedig az alapvető zenei repertoárját képzik.

Az elért eredményeik, díjak alapján tehetséges ifjú vonósok számos népzenei vetélkedőn, megmérettetésen és minősítőn sikeresen szerepeltek. Minderről kiemelt arany minősítések, Aranypáva díj és Vass Lajos Nagydíj is tanúskodnak.

A lemez borítóján Bartók itteni gyűjtőútjának egyik jelentős helyszíne, a horgosiÓrás Villa épülete és inspiráló környezete látható. Mindezért külön köszönetet mondunk a Halászcsaládnak.A hangfelvétel a csantavéri Revatnacs Stúdióban készült, a borítót – Radics BalabanInes és Baráth Attila fotóinak felhasználásával – ifj. Sebestyén Imre tervezte.

Amiként külön köszönetet mondunk Magyarkanizsa Községnek és polgármesterének, Fejsztámer Róbertnek, aki felismerve a kiadvány fontosságát, jelentős anyagi és erkölcsi támogatást nyújtott annak létrejöttéhez és megjelentetéséhez. Köszönjük egyúttal a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösség Titkárság anyagi szerepvállalását is.

Az albumot a Magyar Kormány és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságatámogatásának köszönhetően az elkövetkező fél év során koncertek keretében mutathatjuk majd be.

A népzeneoktatási program (amely természetesen, horgosi központtal, ősszel folytatódik) fontosságát a Csoóri Sándor Alap folyamatos támogatása is igazolja, egyúttal az oktatói munka és az elkötelezettség magas színvonalát a Kulturális és Innovációs Minisztérium BonisBona – A Nemzet Tehetségeiért díja is mutatja, amelyet a program vezetője, Csonka Ferenc 2023-ban vett át Budapesten – olvasható az ismertetőben.