2024. május 9., csütörtök

A két színész állapota folymatosan javul

Csák János miniszter nem fogadta el Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezetője lemondását

A budapesti Nemzeti Színházban péntek este az előadás közben történt súlyos baleset miatt lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

A teátrum vezetője döntéséről már tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert. A minsiztérium tegnapi közleménye szerint Csák János miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel, addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait. Hétfőn Csák János és Vidnyánszky Attila meglátogatta a kórházban a két színészt.

Mint arról már beszámoltunk, pénteken a Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást félbeszakították. A Nemzeti Színház másnap közleményt adott ki, melyben beszámolt a művészek egészségi állapotáról.

Mint a Magyar Nemzet napilapból értesülhettünk, a baleset előadás közben, de a díszlet nézők által nem látható részén történt. A szerencsétlen esetet megelőzően Horváth Lajos Ottó tartotta kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen. Az ismert színész állítólag váratlanul megszédült, emiatt mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak. Mindkét színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes.

Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert – közölte a teátrum a Magyar Nemzettel.

Nem sokkal később a Kulturális és Innovációs Minisztérium a következő közleményt tette közzé:

Csák János miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel, addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait. A Minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást – írták.

Meglátogatta tegnap a Nemzeti Színház megsérült művészeit, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján Csák János kulturális és innovációs miniszter és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A tárcavezető a látogatásról beszámoló Facebook-bejegyzésében azt írta, a kórházban dr. Merkely Béla és dr. Bodzay Tamás, a Traumatológiai Klinika vezetője fogadta. Hozzátette: Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota a szakszerű és magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően folyamatosan javul.

Csák János bejelentette: a minisztérium azonnali gyorssegélyt biztosít mindkét művésznek e nehéz időszakban.

A tárcavezető mielőbbi jobbulást és gyors felépülést kívánt Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak.

Hétfőn Kálomista Gábor, a budapesti Thália Színház ügyvezető igazgatója azt nyilatkozta, pótolhatatlan űrt jelentene Vidnyánszky Attila távozása a Nemzeti Színház éléről. Ókovács Szilveszter, a magyar Operaház főigazgatója és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója azt kérte a döntéshozóktól, ne fogadják el Vidnyánszky lemondását. Fekete Péter, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója nyílt levélben biztosította támogatásáról Vidnyánszky Attilát, írja a Magyar Nemzet.

Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az Origónak elmondta: Vidnyánszky Attila európai módon járt el. Véleménye szerint „Vidnyánszky Attilának folytatnia kell azt a nagyszerű munkát, amit végzett, ugyanis ez a baleset nem az ő közvetlen felelőssége" – jelentette ki a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.  

Minden megszólaló  jobbulást és gyors felépülést kívánt a balesetet szenvedett két művésznek.

A Magyar Nemzet összegyűjtötte az elmúlt évtizedek legjelentősebb színpadi baleseteit, ahol elmaradt a vezetői felelősségvállalás. A témával kapcsolatban a https://magyarnemzet.hu/rovat/kultura honlapcímen olvashatunk bővebben.

Nyitókép: Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Ács Eszter, színművésznő, Horváth Lajos Ottó felesége és Csák János kulturális és innovációs miniszter, forrás: Facebook/Csák János