2026. június 29., hétfő

Színház

„Idővel egyre durvább anyagú lesz az élet”

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a budapesti Katona József Színház közös produkciója a Vörös, a vérviharos 1944/45-ös bácskai eseményeket eleveníti fel, és mindkét színház színészei játszanak benne. Többek között Kovács Lehel is, aki, miután Magyarországon folytatta tanulmányait, a budapesti Katona József Színház színésze lett, de színházi tevékenysége mellett ismert filmekben is szerepelt, például az Intim fejlövésben és a Made In Hungáriában, sőt számos filmben szinkronizált.

Megtörténtek velem

Michal Witkowski regénye, a Kéjpart hatalmas siker volt Lengyelországban. Az interjúkból és élménybeszámolókból összeálló regényszövet a nyanyusok, a kommunista rezsim alatt rejtőzködő-álmodozó mel...

A múlt sebeinek gyógyulásáért

Az új évad első bemutatóját, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata rendhagyó módon a budapesti Katona József Színházzal koprodukcióban készíti, és magyarországi színészek is játszanak benne. A Vörös című előadás az 1944-es bácskai megtorlást eleveníti fel, amely az 1942-es újvidéki razzia válaszaként történt.

Mi minden lesz majd az új színházépületben?

A szabadkai Népszínház új építési terve szerint, mivel csökkenteni kellett az építkezés költségeit, a Népszínház felújítási terveinek módosítására alakult bizottság olyan javaslatot terjesztett a szabadkai Városi Tanács elé, amely szerint a Népszínház nem rendelkezik majd kamarateremmel, a kamaraterem műszaki felszerelése ugyanis jelentősen több kiadással járna a munkálatok során. Az épület alacsonyabb lesz, vagyis a korábban tervezett legmagasabb része 28 méter helyett 22,43 méter magas lesz, ami azt jelenti, hogy a már meglévő épületet nem...

Kezdődik az évad!

Hogy mi minden vár a közönségre az elkövetkező hónapokban az Újvidéki Színházban, azt Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház megbízott igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón ismertette.