2026. június 29., hétfő

Színház

Van valami bejelentenivalója?

Van valami bejelentenivalója? Ez a címe Csernik Árpád, a szabadkai Népszínház Magyar Társulata színművésze önálló előadásának, amelynek a bemutatója Kishegyesen lesz március 22-én 19 órakor a helyi színházteremben a falunapi rendezvénysorozat keretében.

Mé’ piros a gólya csőre?

Visszatekintve az elmúlt évre elmondhatjuk, hogy egy sikeres nyarat zárt a Tanyaszínház. Nagypál Gábor rendezésében az izgalmas próbafolyamat után egy igen fogyasztható és szórakoztató előadással újra körbetraktoroztuk Vajdaságot.

A magamutogatás művészi szintre emelése a dolgunk

Tavaly ősszel sajátos évadot kezdett a Zentai Magyar Kamaraszínház: kilenc, frissen végzett színész érkezett az újvidéki Művészeti Akadémiáról, hogy megmutassa mindazt, amit tud, hogy egy társulatként öregbítse a város méltán híres színházi hagyományait. Egy évfolyam diákjairól van szó, akik László Sándor vezetésével tanulták a színészmesterséget.

Az Opera ultima és a Vörös a POSZT-on

Két vajdasági előadás került be a POSZT versenyprogramjába: az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása, Kokan Mladenović rendezésében és a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Vörös című produkciója, Máté Gábor rendezésében. A két válogató, Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész és Sándor L.

Isten hozott a szigeten!

Nagy sikerrel mutatta be legújabb előadását, a Szabó Magda műve nyomán készült Sziget-kék című zenés mesejátékot a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata. A különleges hangulatú produkció szereplői, Dévai Zoltán, Kucsov Borisz, László Judit, Lőrinc Tímea, Nagyabonyi Emese, Nešić Máté, Papp Arnold, Rutonić Róbert és Virág György, rendezője pedig Szalóky B.