2024. október 14., hétfő

Otthonról hozott történetek

Kispiacon bemutatták a Csöppek a homokon című antológiát

A Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya és a helyi Jókai Mór Művelődési Egyesület közös szervezésében került sor szombaton Kispiacon a Csöppek a homokon című antológia bemutatójára. A kiadvány a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztálya Do you speak Magyar? elnevezésű falukutató-programjának a keretében készült, és a Kárpát-medence felfedezését szorgalmazó sorozat második köteteként, Délvidék / Kispiac és Ustorka alcímmel jelent meg a budapesti MediaCom Kiadó gondozásában.

Az antológiában esszék formájában többek között adalékok találhatók a délvidéki magyar szociográfia történetéhez, témaként felmerül a nyelvhasználat és a helyben maradás, akárcsak a háború és a migráció kérdése, a könyv legnagyobb részét azonban a két évvel ezelőtt Kispiacon zajló szociográfiai tábor munkatársai által készített riportok és interjúk képezik.

A kiadványról szóló beszélgetésben Horváth Júlia Borbála projektvezető, a Magyar Írószövetség Szociográfiai Szakosztályának az elnöke elmondta, hogy a kezdeményezés révén a Kárpát-medence újrafelfedezése zajlik. Céljuk szépirodalmi jellegű szociográfiai munkák által rögzíteni a helyzetet olyan állapotban, amilyenben jelenleg van.

Tari István költő beszédében a valóságirodalom fontosságát hangsúlyozta, mondván, hogy mi a történeteinkben élünk, ezért fontos, hogy legyenek történeteink, s mivel a szociográfia a valóságról próbál mondani valamit, általa lehet a legjobban kideríteni, hogyan is éltünk.

A falukutatás gyakorlati részéről a helyi származású Csík Mónika költő vallott. Elmondta, a felkérés kapcsán felelevenedtek benne az otthonról hozott történetek, és felmerült benne a kérdés, mit lenne érdekes a számára felkutatni, így jött az ötlet a kispiaci vásárról és az ustorkai tanyavilágról írni. Saját bevallása szerint a kutatómunka segített neki újrafelfedezni saját szülőföldjét.

Domonkos László író felszólalásában a szociográfia és az újságírás kapcsolatáról, valamint a délvidéki ember specifikus jellegzetességeiről szólt, Bordás Győző író a kiadványban szereplő esszéje kapcsán a vallás és a hit viszonyáról beszélt, Tölgyesi Tibor pedig felelevenítette a két évvel ezelőtti tábor során szerzett tapasztalatait, ő többek között a helyi tájházról és a kispiaci kultúraszervezésről írt.

Kovács Mária kispiaci helytörténeti író elmondta, hogy minden emberben hatalmas kincs rejlik, ezért igyekszik minél több – főképp idős – embert beszéltetni. Mint fogalmazott: ezzel teszi a dolgát a közösség érdekében.

A tartalmas beszélgetést mgr. Hajnal Jenő, a kötet szerkesztője vezette. A műsorban a kispiaci népdalkör, a helyi néptáncosok és versmondók is felléptek.

Nyitókép: Tölgyesi Tibor, Domonkos László, Horváth Júlia Borbála, Csík Mónika, Tari István és Bordás Győző (Fotó: Sándor Zoltán)