A közelmúltban jelent meg a Forum Könyvkiadó gondozásában Szőke Anna Istenfélésre vagyunk utalva című könyve, mely a Versec környékén élő magyarság népéletét mutatja be mintegy kétszázötven oldalba sűrítve. A szerzőt már abban a munkájában is foglalkoztatták a Versec környékére jellemző etnikai jelenségek, s ezek vizsgálatára külön fejezetet is szentelt. A most megjelent Etnikai jelenségek Kishegyesen címet viselő kötet, mint ahogy a cím is jelzi azt, elsősorban az etnikai folyamatok Kishegyesen és környékén való alakulásával foglalkozik.
A kötet négy nagyobb szerkezeti egységre tagolódik. Az elsőben Kishegyes múltjával, az etnicitás általános érvényű jellemvonásaival és az interetnikus kapcsolatok megnyilvánulásával foglalkozik. Külön fejezetet szentel a településre vonatkozó migrációs folyamatok bemutatására, megemlítve az 1960-as évek második és az 1970-es évek első felére jellemző gazdasági érdekekből történő elvándorlást, valamint az 1990-es évek népmozgását, amikor a falu életébe beléptek a menekültek. A további három egység mindegyike egy-egy Kishegyesen élő/élt népcsoport köré szerveződik. Egy egységet szentel a szikicsi (szeghegyi, lovćenáci) németeknek, melyből számos információt tudhatunk meg a bácskai németek három hullámban történő betelepüléséről, a telepesek életmódjáról, valamint a kishegyesi magyarok és a szikicsi németek között kialakult évszázados kapcsolatokról. Napjaink vallási jelenségei a kishegyesi romáknál cím alatt fut a kötet harmadik egysége, mely a cigányság életmódját, kultúráját kívánja bemutatni. Szintén sokat tudhatunk meg a cigányság Kárpát-medencében történő megtelepedésének a történetéről, a Kárpát-medence roma társadalmáról. Számos származásukról szóló eredetmondát is közöl, melyek közül néhányat a kishegyesi romák is ismernek. Vallási életük bemutatása során kiderül, hogy vallásuk sokban különbözik a katolikusokétól. Kereszténynek vallják magukat, mely alatt ötvözik a katolikus és pravoszláv hitet, de pünkösdistáknak is tekintik magukat, mivel tagjai a helyi protestáns pünkösdi mozgalomnak is. Alkalomtól függően követik bizonyos egyházak vallását. A kötet negyedik egysége pedig az Árva (Orava) vármegyéből elszármazott szlovákoknak állít emléket. A szerző szól Árváról, a mostoha szülőföldről, ahonnan a szlovákság már a 16. században elkezdett lehúzódni az Alföld irányába. Részletesen elemzi a drótos és a gyocsos tótok szakmájának jellemvonásait, azt, hogy milyen körülmények között és milyen módon űzték mesterségüket.
A kötet minden egységét számos életútinterjú gazdagítja, melyek a munka legolvasmányosabb részét képezik, mondhatni, ezek segítségével kapnak hitelt az általános érvényű leírások. A német származású adatközlőktől elhangzott, az 1945 után történő kitelepülésekkel kapcsolatos beszámolókat is megjelenteti, melyekből még a bukovinai székelyek ellen elkövetett kegyetlenségekről is informálódhatunk. Ezek a vallomások szólnak még a német pedantériáról, a magyarok németség iránt érzett elfogultságáról vagy ellenszenvéről stb. Az életútinterjúk során bemutat két roma, valamint a szlovák származású Kovalcsik és Pacák családot is. Ez utóbbiak a zsidó nagykereskedők és a vásárlók között betöltött közvetítő szerepükről mesélnek, valamint arról, hogy hogyan lettek vagyonos üzlettulajdonosok. Ezenkívül beavatnak bennünket a szlovák/tót konyha receptjeibe, a kvasnjica elkészítésének a módjába is.
A kötetet három kishegyesi szerbbel készített interjú zárja, melyekből amellett, hogy megismerkedünk az életutakkal, elsősorban az derül ki, hogy mindig is létezett és mai is létezik békés együttélés a különböző nemzetek között, s az is kihámozható az elmondottakból, hogy életük során hasznukra vált, hogy elsajátították a magyar nyelvet is.
Ez a könyv elsősorban a kishegyesi olvasót célozza meg, de a népcsoportokra tett általános érvényű megállapítások nemcsak a kishegyesiekre vonatkoztathatók, így számos részletében a máshonnan származók érdeklődését is felkeltheti. Az életútinterjúk módszerének köszönhető közvetlenség pedig a kívülálló olvasót is lebilincseli.
A kötetben némi következetlenség figyelhető meg a felvidéki helységnevek írása során. Előfordul, hogy ugyanazon az oldalon kétféleképpen írja le ugyanannak a településnek a nevét (Trencsény – Trencsén, Namesztó – Námesztó). Mindkettő esetében az utóbbi a helyes. A bánáti Oroszlámos szerb elnevezése pedig Banatski Aranđelovacként említődik, holott a falu szerb megfelelője Banatsko Aranđelovo. Ezen apró elírásokkal együtt a kötet értékes adalék Kishegyes társadalomnéprajzához. Az olvasó csak azt kívánhatja, hogy íródjon egy ilyen munka saját településének még meg nem írt monográfiája mellé.
