Az Üllői út és a Ferenc körút kereszteződése. Autók tömött sorokban, gyalogosok tömege ömlik át a villamosmegállókba, a Corvin sétány megépülte óta még nagyobb a forgalom. A túloldalon már látszik a felállványozott Iparművészeti Múzeum gyönyörű, Zsolnay-kerámiákkal borított szecessziós épülete. Már csak egy sarok, és ott vagyok. A ZACC-ban. Zöld Autonóm Civil Centrum. Egy egyesület, mely azért jött létre, hogy az önérdek helyett a közösséget, a piacgazdaság helyett a szolidaritást és az alulról szerveződő kezdeményezéseket támogassa.
Szürke szocreál épület, hiába figyelem a házszámot, elsőre elmegyek a lakás mellett. Igen, a lakás mellett, mert, mint a ZACC honlapján olvashatjuk: „Ez a hely egy kísérlet arra, hogy közösségi térként használjunk egy magánlakást… Ha olvasni, akarsz levehetsz egy könyvet a polcról, a házigazdáktól bármikor kérhetsz egy csésze kávét vagy éppen egy szendvicset. Célunk, hogy a javak cseréjét a szolidaritás alapján újra a közösség és a kölcsönösség fogalmához kapcsoljuk. Mindenki a szükségleteinek megfelelően vesz, és annyit ad, amennyit megfelelőnek gondol. Ezért itt nincsenek árak, adományoddal a hely fenntartható működéséhez járulsz hozzá.” A bejárat mellett kerékpártartó néhány kerékpárral. Bent kellemes, meghitt félhomály, régi, talán lomtalanításkor szerzett bútorok, a falakon festmények, egyedi kisplasztikák.
Örömmel nyugtázom, hogy néhányan már itt vannak a leendő csoportból. Ma van a nyolcadik kerületi Ökokör első, alakuló találkozója. Lassan megérkezik mindenki. A többség munkából esik be, rohannak, hogy ne késsenek. Valami nagyot, lelkesítőt várunk mindannyian, valamit, ami miatt érdemes hetente összejönni, amit együtt könnyebb elkezdeni is és véghezvinni is. Barkochba játékkal kezdünk, mindenki kap a hátára egy-egy matricát a program témaköreihez illő szóval, a többiekhez intézett kérdések segítségével ezt kell kitalálni. Remek ismerkedő játék. Aki az előbb még feszengve ült a székén, most kipirulva, oldottabban foglal újra helyet. Szó esik az EcoTeams program indulásáról, hogy húsz évvel ezelőtt, Hollandiában kezdődött a szervezkedés annak felismerése nyomán, hogy fogyasztási szokásainkkal, pazarló életmódunkkal néhány évtized alatt feléljük a természeti kincseket, s hogy az elmúlt húsz év alatt már több mint 20 ország kétmillió lakosa vett részt sikerrel a programban. Mert sikernek nevezhetjük, hogy a program végére a résztvevők átlagosan 20–40%-kal kevesebb hulladékot termeltek, 7–15%-kal csökkentették áramfogyasztásukat, ill. 15–20%-kal csökkentették vízhasználatukat. A Global Action Plan International programjának magyarországi viszonyokra való adaptációját a Tudatos Vásárlók Egyesülete vállalta fel. Felmerül a fenntartható fejlődés fogalma is, hogy hogyan lehetséges a jelen szükségleteit anélkül kielégíteni, hogy csökkentenénk a jövendő generációk képességét arra, hogy kielégítsék saját szükségleteiket. Abban mindannyian egyetértünk, hogy a fenntartható fejlődés csak úgy valósulhat meg, hogy a természeti erőforrásokból kevesebbet fogyasztunk, mint amennyi újratermelődik, mert a természet csak akkor tud megújulni.
A program célja nemcsak az, hogy kevesebbet fogyasszunk az anyagi javakból, hanem, hogy ráérezzünk a kis – alulról szerveződő – közösségek nagy erejére, melynek segítségével mélyrehatóbb társadalmi-kulturális átalakulást érhetünk el (a komolyabb hatalommal rendelkezők általában inkább ellenérdekeltek ezekben a változásokban).
Megállapodunk a heti találkozók idejében és még néhány csoportszabályban, valamint megbeszéljük, hogyan kell megmérni az egy hétre eső víz-, áramfogyasztást, a termelődő hulladékot, milyen szempontok alapján érdemes összeszámolni a háztartásunkban fellelhető vegyszereket. Többekben felmerül a kérdés, hogy miért is kell mindezt megmérni, aztán közösen rájövünk, hogy a változás, az esetleges fejlődés csak mérésekkel alátámasztva érzékelhető.
Kíváncsian várom, mire jutunk, mire döbbenünk rá a méréseket elvégezvén.
Beosztjuk a hat feldolgozandó témakört, a munkafüzetből mindenki érdeklődésének megfelelően vállal feladatot. Tizenketten vagyunk, így többen is tudunk egy-egy témakörről beszámolót készíteni, érdekességeket gyűjteni, mindezt persze egymással egyeztetve.
A házigazda témakört Nóri vállalta el.
– Miért pont ezt választottad? – kérdezem Nórit, látván, milyen lelkesedéssel csapott le a témára.
– Mert ha valakire illik az impulzusvásárló elnevezés, akkor az én vagyok – mondja. – Bemegyek a boltba, majd vásárlás végeztével a bolt előtt teli szatyorral a kezemben megállapítom, hogy csak azt nem vettem, amit eredetileg szándékomban állt. A múlt félévben minden számlát összegyűjtöttem, aztán a félév végén összeadtam… ha belegondolok, mennyi pénzt megtakaríthattam volna… Azért választottam ezt a témát, mert úgy érzem, nekem ezen a téren igen sok fejlődnivalóm van. Most például megfogadtam, hogy mielőtt megveszek egy ruhát, félretetetem egy napra. Aztán másnap visszamegyek érte, ha még úgy érzem, hogy tényleg kell. De az esetek többségében nem kell – nevet.
– Erről jut eszembe – szól közbe Orsi –, hogy a barátnőim minden hónapban összeülnek, és csereberélik egymás között a ruháikat. Így soha nem unják meg a ruhatárukat, és változatosan tudnak öltözködni, amellett, hogy még jól is szórakoznak.
Orsi közbevetésére a szívességi körökre terelődik a szó. Gábor és barátai már alakítottak egy körülbelül harminc tagból álló szívességi kört, tárgyakat adnak egymásnak kölcsön, költözni segítenek, ha kell, bevásárolnak egymásnak. Felvetődik, hogy nemcsak munka lehet szívesség, hanem ha már valaki elmegy egy órát beszélgetni idős emberekkel, vagy ha csak főz néha valakire. Gábor az élelmiszertémát dolgozza fel. Ő már több mint tíz éve a vegán életmódot választotta, nem eszik állati eredetű élelmiszert a méz kivételével. Azért érdekli ez a téma különösen, mert be szeretné mutatni az Ökokör tagjainak az ökológiai lábnyom fogalmát. Az ökológiai lábnyom az a földterület, ami kifejezi, hogy adott fejlettségű társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. Ma az átlagos egy főre eső ökológiai lábnyom 2,2 hektár, 2,5-szer nagyobb, mint 1961-ben. Ám ha megnézzük, hogy a Földön 11,3milliárd hektár biológiailag aktív föld- és tengerfelület van és 6,1 milliárd ember, akkor kiszámítható, hogy valójában minden emberre csak 1,8 hektár jut. A mezőgazdasági neokolonializmus fogalma már most létezik, azok az országok, melyek híján vannak a termőföldnek és víznek, viszont jelentős pénzügyi tartalékaik vannak, úgy tudják csak biztosítani élelmiszer-ellátottságukat, hogy nagy földterületeket vásárolnak fel külföldön. Ahogy emlegetik: a táplálék lesz a jövő „fekete aranya”.
Felmerül a nagy élelmiszerláncok kiskereskedőkre, helyi termelőkre gyakorolt hatása is. Mindannyian ismerünk olyan kistermelőket, akik régebben még saját kiskertjükben termelték a zöldséget, ma viszont már elmondásuk szerint nem érdemes megvenni a palántát sem, meg még „egész nyáron bajlódni is vele”, mert bemegyek a (itt egy szupermarket neve következik)-ba, és megveszem olcsóbban. Azt már kevesen nézik meg, hogy honnan érkezett az áru – Kínából egyenesen vagy „csak” Spanyolországból benzint nem kímélve –, hogy mennyit vegyszerezték, műtrágyázták, arról semmit sem tudni, mint ahogy arról sem, hogy az ottani termelőket hogyan zsákmányolták ki. Mi pedig, akiknek csak erkélyünk van, paradicsomot, spenótot próbálunk nevelni, mert arról legalább tudjuk, hogy nem permetezték. Több fogadalom születik, van, aki néhány héten keresztül csak helyi kistermelőtől fog vásárolni, nem fogad el műanyag zacskót, hanem mindig visz magával bevásárlószatyrot, van, aki csak bevásárlócédulával indul boltba, és csak azt veszi meg, ami azon szerepel. (Sőt, ha valami jó kis akciót lát, akkor abból is csak akkor vásárol, ha kell, és kizárólag annyit, amennyit otthon felírt magának.)
A vegyszer témakört hárman vállaljuk. Otthoni méréseink során, amikor megszámoltuk, összesen hányféle és hány darab vegyszer van otthon, mindannyian megdöbbenünk. Legalább 120–160-féle vegyszert találtunk mindannyian (ide tartoznak a mosó- és mosogatószerek, ablakmosó folyadék, egyéb tisztítószerek, növényvédő szerek, illóolajok, gyógyszerek stb.). Aztán kiderül, hogy 3-4 szerrel tisztán lehetne tartani az egész lakást, sőt a ruhákat is. Csilli már régóta mosószódával mos, elmondása szerint a fehér ruhákhoz csak ezt használja, a színesekhez pedig a mosószer felét helyettesíti ezzel. Sokkal olcsóbb, és nem szennyezi annyira a környezetet sem.
– A mosogatóvízbe és a felmosóvízbe is ezt teszem, remek vízlágyító és zsíroldó egyben. A vízkőmentesítésre pedig citromsavat vagy ecetet használok, attól függően, mi van éppen otthon. Azért kezdtem így mosni és mosogatni, mert allergiás lettem. Így most kordában tudom tartani az allergiámat, mert a bőröm nem érintkezik annyi vegyszerrel.
– És milyen kozmetikumokat használsz? – veti közbe Zsófi. – Azért kérdezem, mert azok is teli vannak mindenféle allergiát okozó, rákkeltő anyaggal.
Zsófiról közben kiderül, hogy elvégzett egy tanfolyamot, melynek során természetes alapanyagokból készítettek kozmetikumokat. Rögtön el is mondja egy minden bőrtípusra használható arcradír receptjét, melyhez csak olívaolaj és kristálycukor kell. Másik remek ötlete a tojássampon:
– Végy egy tojást és fél citrom leszűrt levét, ha nem tetszik az illata, csöppents hozzá egy-két cseppet a kedvenc illóolajodból, turmixold össze. Száraz hajra kend fel, majd rövid hatóidő után alaposan öblítsd le – mondja, majd miután látja, hogy ötletét kétkedve fogadjuk, azt is hozzáteszi, hogy ő már csak akkor nem mos így hajat, ha nincs otthon tojás.
Elképzelem magam, amint kiszaladok a tyúkólba, és kikapom a tyúk alól a tojást, hogy a fejemre kenjem. Vicces, de tényleg működik. Egészséges, csillogó haj vegyszermentesen.
A víz témakörét Kriszta és Noémi vállalja el. Egyre több, az ivóvízkészletek aggasztó fogyásáról szóló cikk jelenik meg mostanság, ennek szeretnének utánanézni pontosabban. Már most rengeteg ötlettel állnak elő, hogyan tudjuk vízfogyasztásunkat (ezáltal a vízszámlán szereplő összeget) csökkenteni: zuhanyozz, mint a matrózok – amíg szappanozod magad, zárd el a vizet, használj fogmosópoharat, ha meg tudod oldani, a mosógép szennyvizét és a fürdéskor, zuhanyozáskor elhasznált vizet gyűjtsd külön tartályba, és használd WC-öblítésre. Ki gondolta volna, hogy fejenként naponta 40–60 liter ivóvizet engedünk le csak úgy a WC-n. Gábor megemlíti, hogy ő már igen sokat bosszankodott azon, hogy nyáron ivóvízzel locsolja a kertjét, ezért – bár társasházban lakik – esővízgyűjtő megoldáson gondolkodik, mert a növényeknek sem jó a klórozott, hideg csapvíz.
– Nemcsak úgy csökkenthetjük vízfogyasztásunkat, hogy kevesebbet engedünk ki a csapon, hanem közvetetten is – hangsúlyozza ki Noémi –, egy pamutpóló legyártásához ugyanis kb. 2700 liter ivóvíz kell, de már egy darab faalapú rajzlap előállítása során is 10 liter ivóvíz fogy.
Újra rá kell jönnünk, hogy minden mindennel összefügg.
– Ha nem veszel fölöslegesen dolgokat, ezzel kevesebb vizet használsz, kevesebb energiát pazarolsz, amit valahol meg kellett termelni – hozza föl az energiatémát Móni. – Magyarországon például energiahatékonysági intézkedések bevezetésével (pl. a lakóépületek megfelelő szigetelésével), valamint a megújuló erőforrások előtérbe helyezésével ki lehetne iktatni a paksi atomerőművet az elektromos energia termeléséből. (Az Európai Tanács 2007. márciusi döntése szerint a megújuló energiaforrások arányát 2020-ra 20 százalékra kell növelni.) Ez annál is égetőbb szükséglet, mivel az eredetileg harmincévnyi működésre tervezett atomerőmű üzemideje 2012–2017-ig lejár, de meghosszabbítják az üzemidejét még húsz évvel. Gondoljatok csak a fukusimai erőműre, vagy akár Csernobilra. Ha valami előre nem látható probléma adódik, vagy csak egy apró emberi mulasztás – mint Csernobil esetében is –, máris megállíthatatlan események láncolata indul be.
– Megnéztétek azt a kisfilmet, aminek elküldtem a linkjét? – kérdezi Gábor a csernobili katasztrófa előidézte radioaktív felhő terjedését bemutató felvételre célozva (amelyet a franciaországi székhelyű Sugárzásvédelmi Intézet tett közzé). Megnéztük. Mindannyian. Kissé szorongva gondolok arra a szép 1986-os május elsejére, amit az adorjáni kiserdőben töltöttem. Nagyjából akkor vonult el fölöttünk a felhő széle. A legerősebben sugárzó mag pedig egy hét múlva. Nem láttuk, nem éreztük, de tudtuk, hogy rendkívüli dolog történt.
– A reaktormag még mindig izzik – veti közbe Móni –, azért építik rá ezt a második szarkofágot, mert az eredeti egyik oldala már majdnem bedőlt, ezt most száz évre méretezik, nem tudnak mit kezdeni a sugárzó hulladékkal sem, ami benne van.
– Már meg is érkeztünk az én témámhoz – csillan fel Ildikó szeme, aki a hulladék témakört választotta.
– Találtam egy jó ábrát, amely egy háromszögben ábrázolja, hogy a hulladékprobléma megoldására használt módszerek a környezeti fenntarthatóság szempontjából mennyire előnyösek vagy hátrányosak. A piramis alján a legkedvezőbbnek ítélt megelőzés, fölötte az újrahasználat, majd az újrahasznosítás, a csúcsán pedig a legrosszabb megoldás, az ártalmatlanítás, vagyis lerakás áll. Az atomerőmű esetében egyértelmű, hogy mi lenne a legkézenfekvőbb megoldás – meg sem kellene építeni. Nem szeretnék egy radioaktív hulladéklerakó fölött lakni, mint ahogy egy egyszerű szeméttelep mellett sem.
Méréseinkből kiderül, hogy bár mindannyian szelektíven gyűjtjük a szemetet, azért még mindig nagy a termelődő vegyes hulladék mennyisége. Megfogadjuk, hogy visszavisszük a gyógyszertárba a lejárt gyógyszereket, elemgyűjtőbe visszük a kiürült elemeket, de mindenekelőtt lehetőség szerint nem választunk csomagolt terméket. Gábornak kertje van, már régóta komposztál – igaz, nem szakszerűen, de működik. A keletkező komposztot pedig szétszórja a kiskertjében.
A kutatások azt mutatják, hogy az új szokások rögzüléséhez átlagosan elegendő három hét. Ágota nem vállalt egy témakört sem. Viszont mérései során szembesült vele, mennyi pénzt költ cigarettára. Azóta nem vesz és nem is szívott el egyet sem. Önmagunkat legyőzni a legnagyobb győzelem.
Hazafelé ballagok. Van egy álmom. Itthon már sikerült Ökokört szerveznünk, jó lenne otthon, Magyarkanizsán is egyet.
Az időnk véges. A Földet pedig – Seattle indián törzsfőnököt idézve – nem szüleinktől örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Jövő héten újra itt – a ZACC-ban!
(Folyamatosan közöljük a Közegellenállás riportpályázat díjazott és közlésre ajánlott írásait. A fönt olvasható riport 2. díjas lett a pályázaton, és Zöldalma jelige alatt érkezett a szervezőkhöz.)
