Rácz Gyöngyi: A tanítás vége (Szabadka, EmArt képzőművészeti műhely)
Az év vége felé lázban ég az egész osztály, hiszen közeleg a várva várt osztálykirándulás. Minden gondolat az utazás körül forog. Ha matematikából a maradékos osztáshoz kell szöveges példát írni, csakis arról szólhat, hogyan lehet beosztani az ülésrendet a buszban, ha páratlan az osztálylétszám. Amikor a térképről tanulunk, természetesen a helyszíneket keressük, az útvonalat tervezzük. A gyerekeknek ez az egyik legfontosabb esemény az évben. Nagy várakozással néznek elébe. Vannak, akiknek ez az egyetlen alkalom, amikor elutazhatnak valahová, hogy megismerjenek a lakóhelyüktől távolabbi városokat, embereket.
A szervezőkön nagy felelősség van. Érdemes alaposan megtervezni a kirándulás minden részletét, különben csalódást okozhat a gyerekeknek.
Az iskolai kirándulásokat igen szigorú törvényes rendelkezések alapján szervezhetik az oktatási intézmények. A végső döntést a szülők tanácsa hozza meg. Mérlegelniük kell az utazási irodák ajánlatait: az útvonalat, az árat, a szolgáltatásokat. Minden iskolában megvannak a jellegzetes szempontok, amelyek alapján a szülők képviselői eldöntik, melyik ajánlatot részesítik előnyben. A szolgáltatás ára azonban szinte mindenütt elsődleges szempont. A családoknak nagy terhet jelent kifizetni a sokszor tízezres nagyságrendű összeget. A másik szempont, hogy minél több dolog legyen besűrítve egy kirándulásba.
Sajnos az utóbbi időben – nyilván önhibáján kívül – a szülők tanácsa elfelejti figyelembe venni, hogy az iskolai kirándulásnak oktatási-nevelési céljai vannak: tanulmányi kirándulás. A tervezésből kimaradnak a pedagógusok. A szülők minden jó szándékuk mellett sem tudják pontosan felmérni, mit kellene a gyerekeknek látni, tapasztalni a világból ahhoz, hogy megfelelően fejlődjenek. Az utazási irodák munkatársainak nem érdeke olyan programokat tervezni, amelyek esetleg egyéni igényeknek is megfelelnének: a bejáródott „sorozatokat” járatják végig kutyafuttában a csoportokkal. Így nincs velük sok gond, külön felkészülés nélkül is le tudják bonyolítani a százszor végigjárt útvonalakon a programot.
Mit is kellene figyelembe venni egy iskolai kirándulás tervezésekor? Ha az oktatási-nevelési célok alapján tervezünk, úgy, hogy ismerjük az adott osztály előtudását, ismereteit, sokkal tartalmasabb időtöltést biztosítunk nekik. Ezenkívül tisztában kell lenni a korosztály aktuális fejlődési fázisával is.
Egyáltalán nem mindegy, hogy olyan gyerekeket viszünk, akik szüleikkel utaztak már távolabbi vidékekre, vagy olyanokat, akik soha ki nem tették a lábukat a lakóhelyükről.
Azoknak, akik számára a világnak vége szakad például a zentai Mákosnál, mert ott a gyümölcsös, ahová elmehet, de annál tovább soha, nagyon fontos a megfelelő felkészítés. Ugyanis hiába utazik akár órákat a busszal, ha kinéz az ablakon, minden erdős-ligetes tájnál csakis a Mákost fogja felfedezni. Nem fogja érteni, érezni a távolságot: ő most egyszerűen messze van otthonról, márpedig hazulról legmesszebb a Mákos található. Ilyenkor lassítani kell a tempót, még annak árán is, hogy kevesebb látványosságot tekinthetnek meg. Még akkor is visszacsúszhatnak egy megelőző fázisba a tér és a helyszín érzékelésénél, ha mindent jól előkészítettünk, és úgy tűnik „helyen” vannak. Ez történt egy újvidéki kiránduláson, amikor a városközpontban sétálva a vezető közölte: az ott a McDonald’s épülete. A gyerekek tudták, hogy hol vannak, mégis megkérdezték, hogy hová lett akkor a szökőkút. Előző évben ugyanis Szabadkán voltak kirándulni, ahol valóban van szökőkút az említett gyorsétterem előtt.
Egyik alkalommal Péterváradra vittünk csoportot. A szokásos rohanás miatt nem volt idő megállni és a Duna túlpartjáról alaposan megszemlélni a várat. Egy parkolóban kiszálltunk a buszból, sietve letereltek bennünket az alagútrendszerbe, ott a vezető „betömörítette” a gyerekeket, elmondta, amit el kellett mondania a helyről, s már rohantunk is a sötét folyosókon. Százharminc gyereknek kellett volna felfognia, megértenie, esetleg képzeletben átélnie a falra akasztott képek alapján a nagybetűs történelmet. Aki elöl állt, látta, hallotta a vezetőt, de aki hátrább volt, semmit nem fogott fel, mert nem láthatta az illusztrációt a magyarázattal egy időben. Amikor vége lett az alagútjárásnak, s kikerültünk a várfal aljába, sietve „sétáltunk” tovább. Már elhagytuk az óratornyot, amikor néhány gyerek megkérdezte: „És mikor jön már a vár?”
Ők ugyanis addig egy alagútban meg egy járdán jártak. Várat nem láttak sehol. Második osztályosok számára a világ bizony igen apró: akkora, amekkorát beláthat maga körül. Ha nem tapasztalhatta meg a vár látványát, ha nem kapott magyarázatot arról, hogy hová fog menni, amikor kiszáll a buszból, ez lesz a végeredmény.
A gyerekek számára nem attól lesz egy kirándulás maradandó, hasznos élmény, hogy mennyi látványosság mellett futottak el rekordidő alatt. Hasznos volna az útvonalról, a látnivalókról előbb a pedagógusokat megkérdezni, és csak azután kiválasztani a legmegfelelőbb ajánlatot.
