Furcsa érzések kezdtek kavarogni bennem, amikor olvastam, hogy elárverezték a Galebot is. A Sirály, Josip Broz Tito legendás Béke hajója a rijekai hajógyár kikötőjében horgonyzott.
Ahogy hazaértünk a hazánk és népünk történelmi ismereteinek gyarapítását szolgáló tavaszi, egyhetes, kötelező iskolakirándulásról, történelemórán épp nekem kellett felmondanom a hajón tett látogatásunkon lediktáltakat.
Mégpedig célszerű volt minél folyékonyabban:
A hajót a genovai RAMB – Regia Azienda Monopoli Banane –, déligyümölccsel kereskedő cég megrendelésére 1937-ben kezdték el építeni az Ansaldo hajógyárban. A 117 méter hosszú, 15,13 méter széles 5,7 méter merülésű, 5377 tonna teherbírású és 17,6 csomós sebességre képes hajó a RAMB III nevet kapta. Amikor Olaszország belépett a háborúba, a hajót is hadi célokra használták, cirkáló kísérő lett, de az olasz katonákat is szállította Líbiába. 1941-ben Bengázi kikötőjében torpedótalálat érte, Giuseppe Anetti kapitány csak hátramenetben tudott vele elhajózni Szicíliáig, ahonnét a trieszti San Marco hajógyárba vontatták. 1943-ban itt foglalták le a németek, akik aknalerakó hajóvá alakították, és Kiebitzre keresztelték. 1944-ben a rijekai kikötőben elsüllyesztette a szövetségi légierő. 1948-ban a pulai hajógyárban építették át, s Galebnek elnevezve iskolahajóként adták át a Jugoszláv Haditengerészetnek. Tito úszó rezindenciáján megfordult korunk császárainak, királyainak, államférfiainak sokasága Winston Churchilltól Hailé Szelasszién, Szukarnón, Nasszeren, Nehrun, Bandaranaikén, II. Hasszánon, Makarioszon át Nyikita Hruscsovig.
A helyettesítő tanárnő pótolta a kihagyottakat, és beírt egy négyest.
Tito a halála előtti évben járt a Galebon utoljára.
