a szemeteshordót kipenderítettem az utcára a szomszédék agglegény fia viharosan üdvözölt a túloldalról már a kapuban süttette furcsamód hegyes sörhasát a nappal alig múlt nyolc óra az anyja negédes mosollyal vakondarcán a kerítés mögött álldogált biccentett fejével összegyűlt ugye kiáltotta felém össze biz feleltem kurtán és befordultam a kapun a nagy fekete szemeteszsák egykedvűen várakozott a hátsó udvarban
éppen megmarkoltam fekete nyakát amikor becsöngött a telefon
beszaladtam hát igen igen igen válaszolgattam régi ismerősömnek hogyne szívesen majd estére megbeszéljük közben lekaptam a tűzről a türelmetlen zubogással fortyogó teavizet mielőtt valóban eloltotta volna a gázlángot ismét becsöngött a telefon egy ismeretlen banktisztviselő kezdett győzögetni hogy vegyek már föl bankkölcsönt egy ismeretlen bankban a lehető legkedvezőbb feltételek mellett gyorsan letettem a telefont nagyon gyorsan
valóban megfogyott a türelmem nem mondom a szemetet szerettem volna végre a kapun kívül hagyni szerettem a hétfőt amikor az utcára lehet penderíteni a szemetet aztán munkába menni mikor megjövök megkönnyebbülni látni hogy üres a hordó
a zsák fekete nyakát ismét megmarkolva indultam a kapu felé amikor megláttam a kisfiút amint a hordó fölé hajolva szakértelemmel szemléli annak tartalmát egyelőre csak egyik kezével matatva benne nem akartam ráijeszteni ezért már egészen a kapuba érve szóltam neki vigyázva nehogy erősen rádörrenjek ugyan hagyjad szívem látod beleöntöttem a hamut nincs abban semmi jó
ugyanazon pillanatban kapta föl a fejét és kapta ki a kezét a hordóból riadtan rám pillantott és már el is indult sietve szedte a lábát a szomszédos ház végéig aztán lassított sétálva ment tovább mintha valóban csak sétálgatott volna az utcán mint riadt kis lepke cikázott tekintete egy röpke pillanatig a hordó fölött csak bámultam kezemből a földre zuttyant az ormótlan fekete zsák
szédülés fogott el hirtelen imbolygó léptekkel igyekeztem bemenekülni a kapun a nap már betűzött az udvarba a hétfői nap iszonyú gyorsasággal kinőtt csápjai a tujafák ágai közé keveredve szívták magukba a napsugarakat szürke fátyol borult hangtalanul a fák fölé
a bejárati ajtónál villant az agyamba a sajtos szalámi
berohantam feltéptem a frizsider ajtaját ott lapult a rejtekhelyén egymagában az alsó polcon legbelül
az utcára érve láttam hogy már messze jár majdnem a saroknál kissé oldalra görnyedve lépegetett egyik kezében egy kisebb zsákot cipelt a másikkal magához ölelt valamit
