Egyik kedves olvasónk felhívta a figyelmemet egy nagyon érdekes interjúra, ami az Élet és Tudomány folyóiratban jelent meg Digitális média és a gyermeki agy címmel.
Írásomat nem a televíziózás és a számítógépezés káros hatásainak szentelem, erről olvashatunk épp eleget. Azt nézzük meg, mit tegyünk, hogy gyermekeinket megóvjuk ezek mértéktelen használatától.
Az utóbbi években a kutatók érdekes felfedezéseket tettek. Korábban azt hitték, hogy cselekvéseink, érzéseink, gondolkodásunk genetikailag meghatározottak oly módon, hogy a genetikai programok automatikusan létrehozzák az összes szükséges idegsejtkapcsolatot az agyban. Azonban a neurobiológusok fölfedezték, hogy ez csak az alap, a genetika csak az alapot adja: nagyszámú idegsejtkapcsolatot. Az egyén dolga, hogy ezek aktivizálódjanak. Az aktiválódás pedig az aktív használat függvénye.
Ha mindezt lefordítjuk a gyerekek fejlődésére, akkor világos, hogy a gyerekeket olyan feltételek között kell nevelni, ahol lehetőségük nyílik a megfelelő aktivitások megvalósítására.
Az agyunkban levő legfontosabb kapcsolatok kialakulásához a saját testérzet kialakulása a felelős, azaz, hogy a gyerekek megtapasztalják a testüket. A kognitív képességek fejlődéséhez elengedhetetlenül szükség van arra, hogy „tanuljuk” a testünket. A mászás, ugrálás, hintázás mind idetartozik. Igen, a szülővel való játékos birkózás is. Az első testélményeink közé tartozik a másik testének érzete, melege, amely a csecsemők ölbevételével történik. A ringatással, a dúdolással.
László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról – Fiatal anya (részlet)
Ha újszülött csecsemőnkkel a kórházból kifelé jövet megkapnánk a receptet is, mely szert kell beadni neki, hogy okos legyen nagykorára, mindannyian szaladnánk a patikába. De megvan ez a recept, még ha nem is tabletta vagy szirup formájában: segítsük elő a testérzet kialakulását!
Mint mindenhol, itt is figyelembe kell venni, hogy a túlzás inkább árt, mint használ. Nem kell elküldeni a gyereket hegyet mászni! Az életkorának megfelelő, természetes mozgások bőven elegendőek. A kicsiknek kiválóan alkalmas erre a játszótér, a nagyobbacskáknak a fogócskázás, az ugróiskola és mindenféle bolondozás, bohókás játék.
Kiemelt szerepet játszik az éneklés. Kultúránkban az éneklés egyre kevésbé népszerű, mintha szégyellnénk. Koncerten meghallgatunk egy-egy népszerű együttest, esetleg zuhanyzás közben áriázunk, de a gyerekek és a magunk örömére alig-alig dúdolunk. Pedig az éneklés fejleszti a finommotorikát, és feltétele a későbbi differenciálásnak is.
A megfelelő és felnőttkorban szükséges idegpályák 6 éves korig alakulnak ki. Ez azt jelenti, hogy a gyereknek olyan dolgokkal kell foglalkoznia, melyeket megért, melyeken alakítani tud. Ez az oka annak, hogy a szakemberek ellenzik a tévé és a számítógép használatát kicsi gyerekkorban.
A Waldorf-tanárképzőn úgy tanítják, hogy nem fejlődhet egy gyerek egészséges felnőtté, ha nem gázolt pocsolyában. Ezt meg kellene jegyezni minden felnőttnek!
Az agyunk mindig ahhoz alkalmazkodik, amit lelkesedéssel teszünk, mondja a kutató. Ez azt jelenti, hogy a jókedvvel és lelkesedéssel végzett tevékenység az egyedül hasznos.
Hát…
Így hagyjuk sírni a babát a bölcsőben! És így kényszerítsük gyerekünket a házi feladatok elvégzésére!
De inkább változtassunk, elvégre mi vagyunk a felnőttek. Lehet olyan az iskola, ahol öröm lenni. Lehet olyan a család, ahol a csecsemőt dajkálják, ahol az óvodást hagyják a pocsolyába gázolni, ahol a kisiskolást megnevettetik… amivel megalapozzák az okos felnőtté válást.
Az ölbeli játék régi műfaj. Merítsünk bátran nagyanyáink ősi dúdolóiból, ringatóiból, játékaiból. Ha megtanítjuk rá a kicsiket, nem kívánják a televízió és a számítógép adta kábulatot.
