Sajátos munkamódszer a szövegben létrehozni egy olyan valóságot, hogy az mégsem legyen az, de mégis az legyen. A deixis a cím (Rejtély) alatt levő műfaj-meghatározás (Regény) után következő egy, az olvasást erőteljes béklyóiba szorító felszólításra vonatkozik: „A regény cselekménye megtörtént eseményeken alapszik, de a helyszínek és a személyek kitaláltak”. Az eleddig egykötetes szerzőnek számító id. Korhecz Tamás második regényéről van szó, amely többek között történeti tapasztalatainkkal, kommunikatív emlékezeti síkjainkkal és a körültekintés nyelvjátékaival szórakoztat el.
Az alig százhúsz oldalas kötet laza egymásutánisággal sorakozó fejezetekből épül fel. Lényegében az olvasótól függ, hogy regényként vagy novellafüzérként áll hozzá az olvasáshoz. A tíz szövegegységet a szereplők, a helyszínek és a problematizálandó, konfliktustápláló valóságszeletek kovácsolják össze. A regény ugyanakkor akárha kevésnek bizonyulna egy ekkora történet elmondásához, akárha zsugorítana azon. Az elbeszélő több helyütt elveszik a részletekben, viszont könnyedén átsiklik olyan kulcsfontosságú momentumokon, amelyeket nem lehet néhány mondattal elintézi. A kötet roppant mennyiségű anyaggal dolgozik, térben, időben és szereplőkben egyaránt méretes mozgásra tesz szert.
A szerző otthonosan mozog régi és új írók szövegeiben, minden fejezetet odaillő idézet előz meg. Olvasottságát, tájékozottságát hazai és távoli földek vallásainak ismerete, izgalmas antropológiai megjegyzések, a sportéletben, művelődésben, szociológiában való jártassága is mutatja. Az olvasmányélmény talán legérdekesebb síkját viszont azok az apró mozzanatok képezik, amelyeket csak azok tudnak dekódolni, akik figyelemmel kísérték hazai, pontosabban a tartományi közéleti és politikai eseményeket. A főszereplőt például Kothencz Maximnak hívják, és több egyetemi végzettséggel bíró jogtudós, aki ügyvédként vagy bíróként tevékenykedik a szabadkai törvényszéken. Az általa gyakran olvasott napilap pedig a Magyar Napló. A szabadkai törvényszékről és Maxim munkakörnyezetéből kifolyólag sok aktuálpolitikai vonatkozás is beszivárog a narrációba. Szót ejtenek például a szabadkai Junior élelmiszergyár ügyes-bajos dolgairól, de olyan a megszólalásig hű képeket is fest, mint: „a szószéken megjelent Gál Nándor, a magyar pártok egyik felrobbantója, nagy hasával, kócos hajával, nagy fehér bajuszával […]Doktori disszertációját a szerb nyelv vonatkozásában írta.”
Érdes olvasmány így télvíz idején, amikor átgondoljuk a múltat, leltározunk valahol mélyen, pakolunk, figyelünk, amikor latolgatjuk a rég kiejtett szavak súlyát és a már letűnt (i)gazságokat. A Rejtély érdekes színfoltja a vajdasági magyar irodalomnak: regény is – meg nem is, novellafűzér is – meg nem is, fikció is – meg nem is, kordokumentum is – meg nem is. Sorolhatnám, de lényegében a mindenkori olvasónak kell eldöntenie, hogy hol húzza meg a határt: a valóság előtt vagy után, vagy azon is túl.
