Dr. Balázs Géza, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Mai Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezetője a múlt héten az újvidéki Magyar Tanszéken az anyanyelv világnapjának alkalmából A magyar nyelv jelene és jövője címmel tartott előadást. A nyelvészt (s nem mellesleg néprajzkutatót), tulajdonképpen előadásának a folytatására bírva, anyanyelvünk jelenségeiről, nyelvpolitikáról és kisebbségi nyelvhasználatról kérdeztük.
Ám csak miután magázásban és önözésben közös nevezőre jutottunk.
– Magyarországon mondhatni megszólítási válság van. A befizetéseimet kezelő nőnemű lényt a postán hogyan szólítsam meg: kisasszony? („Kisasszonyok odakinn az utcán flangálnak”, válaszolhatná.) Ön? Kegyed? Maga? A magázás Budapesten pejoratív értelemmel bír, de tudom, hogy Vajdaságban kevésbé rideg megszólítási forma, mint az ön.
Ez a bizonytalanság akár a magyar nyelv fennmaradásával kapcsolatos jóslatokra is igaz lehet. Előadásában félszárnyú derűlátással beszélt a magyar nyelv jövőjéről. Mi indokolta a visszafogottságot?
– Nem szeretem a hungaropesszimizmust, hogy mindennek a borús oldalát látjuk. Még ha veszett ügyről van is szó, igyekszem a derűs jelenségeket keresni. A magyar nyelvre még ez sem áll, ügye nem veszett ügy, hiszen egy fejlett nyelvről beszélünk: nyelvtanilag, nyelvi kultúráját, beszélőinek számát illetően egyaránt. Fábián Pál mondta egyszer, hogy a magyar is annak a pár tucat nyelvnek a csoportjába tartozik, mellyel mindenről lehet beszélni – tudományról, művészetről és magáról a nyelvről is. Ami a féloptimizmust illeti, meg kell jegyeznem, hogy az csak véletlen, hogy mi most magyarul társalgunk. A magyar nyelv a kihalás szélére került a 18. század elején, ugyanis jóformán csak a parasztok beszélték. Ők viszont nem voltak döntéshozói helyzetben. De ekkor lábra kapott a felvilágosodás mozgalma, és 50 év alatt mindenki magyarrá vált. Ha akkor ez nem történik meg (s ebben osztom Nádasdy Ádám nézetét), ma németül beszélnénk. Az összes szaknyelvet magyarították Kazinczyék, s kitartásuk példáját kellene követnünk ma is. Egyes egyetemeken megkérdőjelezik, hogy a fizikát vagy az elméleti nyelvészetet magyarul tanítsuk, a szaktantárgyakat, nézetük szerint, angolul kellene előadni. E gesztussal kapcsolódhatnánk a világ tudományos kommunikációjához… Pedig ha így tennénk, akkor nem maradnának tanárok sem, akik a középiskolákban magyarul okítanák az ifjúságot. E nézetek léte is csak féloptimizmusra bátoríthatnak.
Melyek tekinthetőek a magyar nyelv megmaradását szolgáló pozitív jelenségeknek?
– Például az, hogy mi itt Újvidéken magyarul beszélünk. Továbbá, hogy lehet magyar nyelvjátékokat játszani, vannak íróink és költőink, anyanyelvünk egy ország államnyelve. Ha a magyar nyelv nem is terjed, de nem húzódik rohamosan vissza, noha szórványosodnak a nyelvterület peremén lévő települések. Ugyancsak pozitív jelnek mondható, hogy az Európai Uniónak is hivatalos nyelve. Igaz, ezt ki lehet tenni az ablakba: semmit sem jelent. Az EU nagyon tisztességes nyelvpolitikát képvisel – szavakban. Elmondja: minden nyelv kulturális érték, az Unió minden nyelve ezért hivatalos nyelv. Ha valaki ragaszkodik hozzá, beszélhet Brüsszelben magyarul, de senki sem hallgatja meg. Akkor inkább az angol.
Budapestről miként tekintenek a szórványosodó magyarságra?
– Az értelmiség egy része tisztában van a sajnálatos jelenséggel, de nincsen eléggé a köztudatban, hogy a szórványosodás mivel jár együtt. Ezt csak egy-két nyelvész érti. Újabban érezhető, hogy a határon túli magyarság nyelvével is behatóbban foglalkoznak: nyelvi irodák nyíltak, terminológiai fejlesztés és egységesítés indult el. Fontos egybevetni a határon túli szakkifejezéseket, hiszen az autók ilyen-olyan kütyüjét, noha ugyanarról van is szó, másként nevezik meg a Felvidéken, Budapesten vagy a Vajdaságban. A terminológiában nem jó, ha összevissza beszélünk. A kütyünek mindenhol kütyünek kell lennie! A legújabb kiadású szótárakban már a határon túli szavak is benne foglaltatnak, de hogy a köztudat szintjén örökírót „használnának”, nem állítom.
A magyar–magyar párbeszédben ugyanakkor nem az örökírók kérdése az egyetlen gond. A történelmi különszakítottság hogyan jelenik meg a nyelvben?
– Valóban sok a probléma, s számos érzékeny területet érint. Mondok egy példát, melyen a határon túliak mindig megsértődnek, pedig nem kellene, hiszen akik mondják, nem bántásból mondják. Egy magyarországi Romániában az erdélyieket „ti románoknak” szólítja meg, ha pedig még azt is hozzáteszi, hogy „de milyen szépen beszéltek magyarul!”, dicsérete eleve kudarcra van ítélve. Pedig ő nem akarja az erdélyieket, felvidékieket, vajdaságiakat lerománozni, leszlovákozni, leszerbezni, hovatovább kirekeszteni őket a magyarság köréből, de számára Magyarország a határnál véget ér. Hallotta ő, hogy Romániában élnek magyarok, de az ott Románia. S ez az erdélyieket (akik talán románul sem tudnak) nagyon bántja. Kommunikációs gond jelentkezik, melyet részben a túlérzékenység és a tudatlanság szül.
Hogyan lehet ezt orvosolni?
– Sokat kellene erről beszélni. Nem természetes állapot az, hanem történeti, hogy a magyar nyelvet sok helyen beszélik. Egy átlagos magyar tisztában van ezzel, az azonban már nem biztos, hogy azt is tudja, teljes értékűen is lehet a magyar nyelvet beszélni a határon túl. Megjegyzem, Pestre került határon túli egyetemistáktól még nem hallottam, hogy gúnyolták volna nyelvhasználatukat.
Előadásában a magyar nyelvet érő veszélyek más formáiról is értekezett. Hogyan hat nyelvünkre a tömegkommunikáció és a digitalizáció?
– Minden nyelvre ugyanúgy süti rá pecsétjét. Azokra a nyelvekre természetesen erélyesebben hat, melyek fejlettebbek, s gyakran megjelennek az interneten. A világháló felgyorsítja a gondolkodásunkat, egyszerűsíti és rövidíti a nyelvhasználatot, egy fokig elkényelmesít. („Minek megtanulni, rajta van az interneten.”) A végigfogalmazást korlátozza a fejlett technológia, hiszen másként ír az ember billentyűzeten, mint írógépen vagy kézzel. A kézzel írás ép végiggondolása az írandóknak, a gépírásnál a pontosságra törekszünk (nem lehet javítani), emiatt tervezettnek is nevezhető. A számítógépes hevenyészett, „majd kijavítom”, aztán mégsem, hisz „így is megértik”. A nyelvészek a netes fogalmazási szokásokat nevezik – a kézitől elkülönítve – a másodlagos írásbeliségnek (a szöveges üzenet nyelve határeset). Más grammatika jellemzi, más szókészlet, persze van átjárása a hagyományos írásbeliséghez. Más a helyesírása is ennek az ún. új beszéltnyelviségnek (írva van, de beszélt forma jellemzi). Kérdés, hogy mikor tolakszik a hagyományos írásbeliség helyére az iPodok nyelve…
Miképpen lehet visszafogni a chatszobák nyelvének tovaterjedését?
– Csakis tanulással. Az nem baj, hogy létezik másodlagos írásbeliség, csak akkor lesz nagy gond, ha ilyen nyelven születő önéletrajzok és hivatalos levelek születnek. Ez egy szétfejlődő írásbeliség, az akadémiai pedig összetartó. A kettő viszont egymásba csúszni látszik. Pedig a „6ása”-féle szóalakokra nem lehet helyesírást alapozni.
A készülő Alkotmány egyes cikkelye utalhat a magyar nyelvre is. Milyen változásokat idézhet ez elő?
– Ha Schmitt Pál államfő javaslata kerül bele az Alkotmány szövegébe, miszerint a Magyar Köztársaság védi és fejleszti a magyar nyelvet, azt szem előtt kell tartania a mindenkori magyar kormánynak. Ez üzenet lesz arra, hogy felelősséggel tartoznak az anyanyelvi kultúráért. Jelenleg Magyarországon nincs rendszeres nyelvi figyelés, nincs egy átgondolt fejlesztési program. Talán ebben is segítséget nyújthat ez az alkotmányi passzus. Persze a gyakorlaton múlik majd a továbbiakban is minden.
