Az anyanyelvi világnap az újabb keletű ünnepek, jeles napok közé tartozik. Az UNESCO 1999-ben nyilvánította február 21-ét az anyanyelvek világnapjává, melyet első ízben 2000-ben ünnepeltek meg. Az eddigiek során környezetünkben csak nagyon szerényen vagy egyáltalán nem emlékeztek meg e napról. Mi azonban szeretnénk felhívni a figyelmet a jeles nap mondanivalójára: az anyanyelvek jelentőségére az emberi kultúra és civilizáció összességének szempontjából.
Ismeretes, hogy a világon az emberek nagyon sok nyelven beszélnek. Egyes kutatók 6000, mások 7000 nyelvet említenek, és ehhez még hozzászámíthatjuk a sokféle nyelvjárást, melyek számát legalább 20 ezerre becsülik. A nyelvészeti kutatások azonban feltárták, hogy a beszélt nyelvek száma drámaian csökken – egyes számítások szerint kéthetente kihal egy nyelv –, és így sajnálatos módon néhány emberöltőn belül várható, hogy e több ezer nyelv fele eltűnik, illetve holt nyelvvé válik. A világ nyelvei ugyanis nincsenek azonos helyzetben: vannak nagy nyelvek, amelyeket sok millió ember beszél, és vannak kis nyelvek, amelyeket csak néhány tíz ember ismer.
A beszélők száma szerint a legtöbbek által beszélt nyelv a kínai mandarin, melyet egymilliárdnál is több ember beszél, arra vonatkozóan azonban megoszlanak a vélemények, hogy a mandarint mely nyelv követi. Egyesek szerint az angol, mások szerint többen beszélik az arabot és a hindit, és csak ezután következik a sorban az angol.
A magyar nyelvet jelenleg kb. 14-15 millióan beszélik. Magyarországon és a Kárpát-medencén kívül a világ sok országában élnek magyarok, illetve magyar származásúak, akik magyar anyanyelvűnek vallják magukat.
A kihalás szempontjából a legveszélyeztetettebb nyelveket Észak-Ausztráliában és Dél-Amerika középső részén beszélik.
S ha meghal az utolsó ember, aki egy adott nyelven beszél, akkor az ő halálával kipusztul a nyelve is. Arany János szép versében, az Ősszel c. Osszián-énekben az utolsó kelta énekes költői megidézésével az énekes nyelvének kipusztulását is siratja. A nyelvek nem önmaguktól pusztulnak ki, nem nyelvromlás következtében szűnnek meg, hanem elfogynak azok az emberek – kihalnak vagy különböző körülmények folytán elhagyják nyelvüket –, akik beszélik őket.
A beszélők számán kívül azonban a nyelvek helyzetét, jövőjét nagymértékben befolyásolják más tényezők, többek között a földrajzi elterjedés, a rokonsági kapcsolat, a nyelvi státus, a nyelvek politikai, jogi helyzete. Így pl. Magyarország uniós csatlakozása után a magyar az Európai Unió egyik hivatalos nyelve lett, s ez igen fontos fejlemény a magyar nyelv státusát illetően. Viszonylag kis nyelv is lehet jelentős, ha helyzetét tekintve szóban és írásban, az élet bármely területén használható, és nem csak egy behatárolt, szűk területen, pl. kizárólag csak a legszűkebb családi vonatkozásokban működik.
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok…” – olvashatjuk nagy költőnk, Kosztolányi Dezső vallomását anyanyelvéről Nyelv és lélek c. írásában. Az anyanyelv az ember legszemélyesebb sajátja, melynek segítésével megismerkedik a világgal, életének, személyiségének meghatározó részévé válik, olyan identitáskeretté, amely elválaszthatatlan tőle. Az anyanyelv használatának korlátozása a legnagyobb indulatokat tudja felkorbácsolni – gondoljunk itt arra, hogy maga az anyanyelvi világnap is annak emlékére lett éppen február 21-e, hogy ezen a napon tragikus következményű diáklázadások törtek ki a bengáli nyelv státusának védelme érdekében. Az anyanyelv használatának korlátozása vagy éppenséggel betiltása az embert ért sérelmek legnagyobbika közé tartozik. Majdnem olyan, mint ha őt magát tiltanák be, létezését kétségbe akarnák vonni, hátrányos, alárendelt helyzetbe sodorva őt ezáltal.
Az anyanyelvi világnap alkalmából érdemes elgondolkodnunk azon is, hogy az emberiség nyelvi jövője nemcsak nyelvészeket érintő elméleti felvetés, hanem az emberi civilizáció alakulása szempontjából meghatározó jelentőségű kérdés.
Az anyanyelv fogalmi rendszerében értelmezzük a világot, és ahány anyanyelv van, annyi sajátos fogalmi rendszer jön létre. Minden anyanyelv tökéletesen, a maga sajátos módján leképezi a világot, s így minden anyanyelv azonos értékű, és nemcsak a beszélőközönség számára, de az emberiség egészének szempontjából is. A nyelvi sokféleség, „a bábeli zűrzavar” ebben a vonatkozásban nem az összemberi kommunikációt zavaró tényező, hanem az emberi kultúra és civilizáció számára pótolhatatlan érték.
A Szarvas-napokon már korábban is felmerült, hogy mint ahogy a kultúra és civilizáció kiemelkedő tárgyi emlékeit a világörökség részének nyilvánítják, így kellene tenni az anyanyelvekkel is, mint a kultúra és civilizáció szellemi értékeinek hordozójával. Az anyanyelvek, melyek a maguk fogalmi struktúrájában egyedi módon ragadják meg a valóságot, évezredes tudást, ismeretet közvetítenek, a szellemi világörökség részét képezik. Minden nyelv kipusztulásával egy lehetséges világlátás tűnik el, szegényítve ezzel egyetemes civilizációnkat. Ennek a gondolatnak a jegyében a veszélyeztetett nyelvek óvása és fejlesztése, akárcsak az anyanyelvek sokféleségének megőrzése az emberi kultúra szempontjából felbecsülhetetlenül fontos feladat.
