Mert kései leszármazottaid, távoli rokonaid bizony nem válogatnak, hanem gondolkodás nélkül szeretnek mindent, amit elébük raknak, mindenevők. Nem temetéskor, hanem éltükben. Persze a muzsikát csak képletesen lehet az ételekkel felcserélni, de hát, tisztelt Kormányzóm, a mindenevő nem csak az asztalnál ismerszik meg. A mindenevőről nem a kifinomult, mértékkel és ízléssel evő, magát és ruháját csak ritkán lezabáló ember jut eszünkbe, hanem egy igénytelen, gyorsan faló, mohó és harsány személy.
Tudom, a te idődben a szilaj és hős katonáid, hacsak tehették, maguk is ily módon mulatoztak, de ugyanígy tettek kalandozó elődeink is. Meg is jegyezték őket jó időre, és ugyanígy mesélnek a részeges Tyrkről is, aki a vikingek között tett szert hírnévre azzal, hogy számukra érthetetlen nyelven kezdett énekelni az Újvilág láttán támadó szertelen örömében és hirtelen, a semmiből előkerülő bódító italok fogyasztása következtében. Lehet, hogy erről a részletről nem volt tudomásod, de lásd és hidd, van bennünk valami, ami a féktelenségre sarkall évezredek óta. Csak bennünk bujkál az ördög ilyen formában? Aligha. Ha jobban belegondolsz, sokkal könnyebb dolog az ösztönöknek engedelmeskedni, mintsem fegyelmezni testet, lelket. A kemény munkához, nélkülözéshez, állandó gyakorlatozáshoz, végső soron a halállal való szembenézéshez szokott katonáid eleget fegyelmezték magukat, hogy a lakomákban és a rablásban is heves vérmérsékletűek maradjanak. Ma már viszolyogva gondolunk erre, de ettől még ez a valóság része volt.
Te még atyád, majd a szerb despota és a Viscontiak udvarában tanultad a hadviselést, de vajon mást volt-e alkalmad tanulni e helyeken? Megérintett-e a taljánok művészete, vagy csak a kardforgatás és a harcművészet érdekelt? És milyen muzsika szólt, amikor szilaj jókedvetekben dalra fakadtatok vagy táncra kaptatok? A vlach pásztorok körtánca vagy udvari zenészek modoros zenéje? Lehet, hogy Neked már nem jelent sokat, de elmesélek egy történetet, ami talán nem csak nekem szolgál tanulsággal. Régi birtokod egyikén, amit még néhányan Szabadkának neveznek, az iskolaév végén egymással versengenek az iskolák abban, hogy melyikük fogja az amúgy is zajos város központját jobban betölteni zajjal, jelenléttel: erre a legalkalmasabb eszköznek – végső soron célnak – a korábbi gyűlölt ellenség harci zenéjéből népzenévé kinövő, a harci sípokat messze túlharsogó trombitákat fúvó, a semmiből előbukkanó zenekarok a legalkalmasabbak. Valóban a semmiből, hiszen az elmúlt húsz évig teljesen ismeretlen zenekarok tucatjai – fehér ingbe bújt fekete darvak – ülnek azokon a korlátokon, ahol korábban a helyi fiatalok ültek, végső soron hasonló indíttatásból, hogy láttassanak és lássanak. Mindenkinek helye, majdhogynem helyjegye volt, de ezt Te, Kormányzóm, még nem értheted. Másutt nem ülhettünk, ülhetett le senki sem, mint első alkalommal. A rezesbanda sem ül másutt, mint ahova munkája rendeli: szombaton a városháza bejárata körül ólálkodnak, a tanév végén pedig az iskolák környékén.
Itt következik be az, ami miatt levelemet írom: a török zene betölti a várost, a fiatalok pedig furcsa vitustáncot járva vonaglanak, első pillantásra talán hastáncolnak, aztán pedig önfeledten ugranak a szökőkútba. Kérdezd meg, Kormányzóm, miért teszik ezt? Mert tartozni akarnak valahova. S nem a veszteshez akarnak tartozni. Pedig jutott vereségből elég, aztán belénk verték azt is, hogy bűnös az egész nemzet, hogy nem érvényesülhet senki, ha nem adja fel magát, nyelvét, elveit, szívét. Sokan feladták, és még haragudni sem lehet rájuk: akinek nincs lelki tartaléka, feladja. Lehangolóbb az, amikor kihasználnak, és a nemzethez tartozásodat valaki pénzzé, saját fizetésévé és hatalmává teszi. De ilyen előtte is volt, mint ahogy gyávák is voltak szép számmal, korábban is.
Ott állunk tehát Szabadka főterén, és ha a díszlet nem nőne a fejünk fölé, azt hinnénk, hogy Üszkübben vagyunk. Talán még nem vagyunk ott, bár jegyei sejlenek a régi világnak: a környéket jellemző övezet hősei fogatlan seftelők, lecsúszott, majd felemelkedő szélhámosok. Erről, és nem a találmányokról válik híressé az ország, amihez a rezesbanda muzsikája szolgáltatja a jó hangulatot.
Te pedig, Kormányzóm, nyugodj inkább békésen, csendben kőkoporsódban.
