a Szergej Paradzsanov: A Démon cimü film jelmeztervei, 1987
.
„Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt az I. világháború kezdete óta.”
A miszticizmust félretéve, dédöregapám történetét idézem, avagy hogyan is lettünk mi, Kormosok, a világtörténelem mozgatórugói. Kezdődött mindez a bánsági tanyavilágban, rühös kutyák csaholása közepette. A Jóska mulatozni járt Bánságban, kétes hírű hetérák társaságát kereste. Kisbetűs élete elbicsaklott, érezte a dicső vég közeledtét, összegezte emlékeit, és készült a számadásra. Majdnem megelégedve gondolt unokájára, bajszát simogatta, és az égiekre tekintett.
– Megígértem, Istenem, hogy életem alkonyáig a titkot megőrzöm, eljött az idő, mint egykoron Petőfinek, el kell mondanom.
Unokáját a dohos dunyha alól húzta ki, a kissrác megilletődve tekintett a részeg arcú öregre. Jóska már befogta a lovakat, unokáját maga mellé ültette, és elpattyogtak Nagybecskerekre. A legdrágább szabóval készítettek két bocskait, amilyet még Leiningen sem engedhetett meg magának. Eszéki kávéház volt az úti cél, estefelé már a kocsmáros legdrágább borát szürcsölték. Az unoka üveges szemekkel tekintett az öregre, a tapasztalt öreg rókavigyorral szemlélte vérének gyümölcsét. Délceg legény volt eme talpraesett ifjú, frissen sarjadó bajszát a bor már párszor leáztatta, főleg a zamatos baranyai.
– No, ide figyelj te, Kormos gyerek, nem legendát mesélek én most néked, mint az a beképzelt tanítód az oskolában, hanem a családod történelmét.
Túlihatta magát az öreg, gondolta az ifjonc, és gúnyos vigyorral belenyalt a borba. A szemtelen gesztust pofonnal díjazta, a figyelemfelkeltésétől a díszes szék lába kificamodott. A kocsmáros meglepően csendben maradt, a pultnál rezzenéstelen arccal törölgette a kristálypoharakat, a vendégek összesúgtak.
– Taknyos, ne szemtelenkedj, mert még véletlenül a koponyádat repesztem, ide figyelsz és kussolsz!
Az unoka figyelme rendeződött, és az öreg pempe ajkait figyelte.
– Amikor Párizsban raboskodtam egy éjszakát, e pompás estét egy költővel töltöttem. Mindketten bogárszemű, kancsal nőket vadásztunk, a kéjleckét kifizetni nem tudtuk, érted, magyarok voltunk… A szolgáltatást mindketten elfogyasztottuk, a nem létező rend őrei bilinccsel díjazták biológiai szükségleteink gyakorlását. Nevetgélve kísértek bennünket Párizs penészes gyomra felé. Endre sorstársam krumplihéjjal kínált a cellában, azt ette már több mint egy hónapja. Személye most valójában lényegtelen, de szerinte én, mint az eltévedt utas, vágjak neki új hínárú útnak. Bármit is jelentsen ez, így is tettem.
Az öreg még sokat morfondírozott azon, hogy világraszóló hőstettét párizsi évei előtt vagy után követte-e el, nem tudta bizonyosan. Elmondása szerint az említett években sok rossz pálinkát és ecetbort fogyasztott, így sok emlék összekuszálódott.
– Hiszed, vagy nem, az a Gavrilo Princip én voltam. Tudod, tanultad az oskolában, az, aki lelőtte azt a kutyát. Édesapám, a megrögzött 48-as, egy fiúgyermeket áldozott fel a nemzet oltárán, így mondta Ő. Elraboltatott egy tuzlai disznókereskedővel, aki engemet, mint csecsemőt, becsempészett abba a boszniai házba, az ott alvó csecsemőt pedig elcserélte Pesten 10 hízóért. Abban az időben azért elég borsos ára volt a hízónak édes öcsém. Felneveledtem, és 1912-ben Nándorfehérvárra keveredtem, itt vér szerinti apám felkeresett, és elmesélte a Tervet.
Az első pillanattól kezdve minden szavát elhittem.
– A többit tudod a könyvekből vagy a majomfejű tanárodtól. Megöltem Zsófia hercegnő fiát, amikor elkaptak, édesapám újból kicserélt, és éltem vígan életemet, majdnem, mint a mesében. A magyar függetlenség nem jött össze, sőt, hát nézz szét, öcsém… De no, a főherceget gyűlöltük, mert er war kein Grüßer.
Mintha valami érdekfeszítő nagyvilági kiruccanást mesélt volna, melyet olcsó hazugságokkal tűzdelt volna tele, de nem, vegytiszta valóságot mesélt. Miután befejezte mondókáját, mosolygott, és hihetetlenül büszke, gúnyos arccal bólogatott némán, és így szólt :
– Látod, így törtük ki mi, Gavrilók, azaz Kormosok, az I. világháborút.Csak öreganyádnak ne meséld, tudod, milyen…
Megalomán gondolatok kezdtek bódulatba ejteni, az öreg ezt észrevette, és ésszerűségre figyelmeztetett, de ennek ellenére jogos beképzeltség nyaldosta lelkem bugyrait.
– Még valamit elmondanék, édes fiam, a világ keletkezéséről lenne szó. Mi, Kormosok, oroszlánrészt vállaltunk ebben is. Réges-rég, Bánátországban működött egy vulkán, Spriccnek nevezték, ide pottyant be egy ember, a neve Abraxashézus volt. No, amikor kitört a láva, és az isteni gondviselés közbenjárt, így az említett anyagból létrejött az első Kormos.
– Tényleg?
– Persze… Hány éves is vagy?
