Ha azt mondjuk, hogy „szokások”, általában nem pozitív dolgok jutnak eszünkbe, hanem a rossz szokások, mint amilyenek a kisgyermekeknél az ujjszopás, orrpiszkálás, a kicsiknél-nagyoknál a körömrágás, a felnőtteknél a dohányzás, az alkohol fogyasztása (ivás). De a szokásoknak nagyon pozitív szerepük van az ember és az egész emberiség fejlődésében.
„Rossz” szokásom, hogy amikor valamilyen témát elkezdek körüljárni, előbb megkeresem a lexikonokban, értelmező szótárban vagy éppen az idegen szavak és kifejezések szótárában az adott kifejezés meghatározását, értelmét. Most is eme szokás rabjaként utánanéztem, mit is jelent a fogalom. Lássuk: „A szokás olyan viselkedésminta, amely egyrészt előír bizonyos viselkedéseket, másrészt jellemzően és ismétlődő módon jellemző egy cselekvőre vagy cselekvők egy csoportjára. Az utóbbi értelemben az attitűdhöz vagy a diszpozícióhoz áll közel, míg az előbbi értelemben inkább a normához és a joghoz, bár a kényszerítő erő, mely a betartását szavatolja, nem olyan erős, mint a jog esetében.” (http://ktnye.akti.hu)
Így beszélhetünk társadalomra jellemző szokásokról és egyénekre, személyiségekre vonatkozó szokásokról. Ha a társadalmat érintő szokásokról van szó, úgy határozzák meg hogy „a társadalom működését és fejlődését irányító szabály, mely általában nem jelenik meg írott formában, a gyakorlatban él”. Ezek azok a rítusok, liturgikus bemutatók, amelyek szabályozzák, irányítják, szervezik a közösség életét, megadják a kereteket, amelyekben szerintük a viselkedésnek le kellene folynia, és így nem közvetlenül szabályozzák a viselkedést, hisz az ember olyan természetű, hogy lépten-nyomon próbára teszi, teszteli, tágítja és próbálja elkerülni, megszegni a normák által előírtakat. Sok mindent megtalálhatunk a jogi gyakorlatban és a törvényekben is. Az emberi történelem folyamán számos ilyen szokás született, de el is tűnt, és vannak olyanok is, amelyek időnként újra visszakerülnek a társadalmi gyakorlatba.
Ha az egyén szempontjából vizsgálgatjuk a fogalmat, egyrészt a fiziológiai működéssel kapcsolatos szokásokra figyelünk fel, mint amilyenek az alvási, evési stb. szokások. Másrészt ott vannak azok a szokások, amelyeket a szüleink, a családi élet és gyakorlat útján teszünk magunkévá, és beleépülnek a személyiségünkbe, méghozzá a példaadás, a követelés, az érzelmi ráhatás eszközein keresztül, de a gyermek részéről történő utánzás, gyakorlás és érzelmi azonosulás formájában: viselkedési normák és szokások, higiéniai szokások, munkaszokások, tanulási szokások. Ezek azok a fogalmak, amelyek a nevelés fogalomköréhez tartoznak.
A személyiség szempontjából a szokásoknak kiemelkedő szerepük van. A szokások lehetővé teszik, hogy a tevékenység elvégzésében felszabaduljon a tudat. Ha a szokások kifejlődtek, nincs szükség különösebb figyelemösszpontosításra, több idő és energia marad a tevékenység tartalmára és folyamatára. Persze a szokások sem folynak le teljesen tudatosság nélkül, de az ellenőrzésre sokkal kevesebb időre van szükségünk. Például a kézmosás szokása, ha kialakult, szinte automatikusan történik. Nem kell figyelmeztetni magunkat, hogy: WC használata után… vagy evés előtt mossál kezet! A kisgyermekeket, amíg a kézmosási szokás nem alakult ki, sokszor figyelmeztetni kell és ismételni az utasítást, amit persze a gyermek cselekvése követ. Van egy olyan időszak is a szokás kialakulásában, amikor a gyerek saját magát figyelmezteti, amikor elmulasztotta a kézmosást. Mi, felnőttek pedig akkor jövünk rá, hogy mennyire automatizálódott nálunk a kézmosás szokása, amikor a lakásban valamilyen oknál fogva nincs víz. Hányszor nyúlunk oda, hogy megcsavarjuk a csapot és megmossuk a kezünket. Ugye, ismerős?
Mondhatjuk azt is, hogy a szokások rabjai vagyunk, de e nélkül a rabság nélkül szinte semmi sem funkcionálna úgy, ahogy kellene sem az emberi társadalom egészében, sem a családban, az óvodában, iskolában, kortárscsoportban, szűkebb és tágabb közösségben, de egy-egy személy életében sem.
