Az idő tulajdonságait a tér tárja fel, a tér viszont az időn méretik meg és töltődik fel tartalommal.
Egy történetet fogok elmesélni. A történet vagy igaz, vagy hamis.
Igazságtartalmát kizárólag a tér és az idő döntheti el. Az idő és a tér már döntött… (De rossz mondat.)
Anyámat és apámat két napja ölték meg, azóta itt ülök a házunk előtt. Anyám jutalma: júdásbölcső. Apám jutalma: selyemzsinór.
Öreganyám szerint az emberi leleményesség határtalan, legfőképp, ha ártó szándék vezérli. Az emberek kisebb-nagyobb ívben kikerülnek, és elszörnyedve bámulnak, hogy miért ülök a kapu előtt. Néhányan közülük halk köszönéssel nyilvánítanak részvétet. Édes(de)kevés. A körülöttem forgó emberek megfertőződnek halálfélelemmel.
Gyomromat kimarta az alkohol. Tüdőmet a kátrány szántja. Minden vasárnap öreganyámat látogatom, hogy családias hangulatban fogyasszuk el a vasárnapi ebéd finom falatjait. Ebéd után könnyes szemekkel mesél öregapámról, aki a háború zivatarában tűnt el nyomtalanul. Keserű szájízzel hallgatom szánalmasnak tűnő érzelgéseit az eltűnt harcosról. Havonta egyszer Zomborba utazunk és a temetőbe gyalogolunk. Ő általában virágot és gyertyát hoz magával. Csak állok a sírok előtt, és dohányzom, nem szoktam sohasem a sírkövekre nézni. Öreganyámat vagy az eget bámulom.
Feleségem elhagyott. Lelépett egy színésszel, és Debrecenbe költöztek. A Kálvinista Róma Nagytemplomában Kossuth széke porosodik. A széket egyszer megérintettem.
Mostanában sokszor megfordul a fejemben, hogy mi lesz akkor, ha öreganyám is meghal (vagy megölik), és magamra maradok a sok nyűgömmel. Öregapám önkéntesen vonult be honvédnek. Vesztét az okozta, hogy számára a haza és a család egyet jelentett. Good, old times...
A tenger fodros hullámait kísértem tekintetemmel. Embertalpak a forró homokot tapossák. Szemeim ismét könnyeket elletnek. Maguktól megindulnak, talán semmit sem jelentenek. Létem kilátástalansága svédacéllá kovácsolta lelkemet. A sors nevetve játszik velem. Veled nem? (Ez milyen csöpögős volt, Tóth Krisztiná-s.)
Hátamon jéghideg föld pihen. Várom a csodát, a lehetetlent. Szemeim fekete eget tükröznek. A lelkemet adom, és Istenre tekintek. Minden elveszett?
A hit.
A szánalmas remény.
Fullasztó, nyugtalan kilátástalanság maradt. Sikolt az igazság.
Már régóta halott vagyok. (A hullámat megtarthatom?) …traumaliteratúra.
Jan Patočka úgy beszél a platóni Európa-eszméről, mint az ész, a szellemi és a szellem embereinek uralmáról, ezek az általános minőségek teljesen devalválódtak.
