Amióta pesti bérház udvarán vársz – nem rám –, almaillatú karkötő csüng húsodról, ajkaid petyhüdten várnak az éterben – nem rám –, szemeid karcolják a reggeli punnyadtságot, közép-európaiként, illedelmesen. Ki tudja mit olvasol épp... Temesit? Hypermodern textust? Nem. Fáradt pesti reggel van...
Talpaid kissé csoszogva koptatják a szutykot. Fürdőszobád ajtaján emlékeztető (a kék nadrágot vedd fel, ne a feketét), a tükröt utálod, múltra emlékeztet, szembesít, mitől elszöktél(?), de elfojtod a freudi helyen (ha már oly tudományosan megmagyarázta), és tovább szenvedsz, hogy a push up-hatás tökéletes legyen. Szép vagy, a dekoltázs igényesen kurvás. Indulhatsz.
A provincia zavart el, mindenhol limesekbe ütközöl. Versec, Szeged, Prága vagy Bécs: valójában tökmindegy. A disznózsír-zóna után az urbánus felé eped intellektusod, de az urbánusnak hazudott közeg pofán köp. Nincs is talán, nem is létezik (elnézést, ha sértő). Volt valaha? Nagyváros, puccos kávézó, középkategóriás éttermek vissza-visszatérő vendégei (ha a főszerkesztő megdobott pár pengővel). Ez szülte a fámát? Amit két szömed érzéköl talán nem urbánus piac, hanem vegytiszta pornó és efféle. Oszt így. No, itt nem a lélekről van szó, szemek, ugye. Huhh, mekkora pofont kapnék most Platóntól.
Vigyázz, veszélyes hely a nagyváros. Nem kiszámítható, mint pl. egy jópofa disznóvágás Doroszlón, nem látod át, mint a province-t. Ezért tévedsz. Habár a disznóvágások farkastörvényei is felhígultak. A disznót már áram bassza agyon, változik a világ. Talán nem annyira, mint a dzsungelé. Posztmodernnek hazudott relativizmus osztja a lapokat.
All in? Röff-röff.
