Hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Örömmel vagyok itt újra, és azt hiszem, hogy már ez a tizenötödik vagy a tizenhatodik alakom, hogy itt lehetek, mindig más minőségben. A 90-es évek közepétől mint a Magyar Írószövetség elnöke köszönhettem a jelenlévőket, később mint az Illyés Közalapítvány elnöke jártam itt, és most már évek óta az Anyanyelvi Konferencia elnökeként, de elsősorban mindig barátként jövök ide. Egy olyan budapesti vendégként, aki nemcsak úgy véli, hogy ismeri az itteni irodalomnak, az itteni magyarságnak a helyzetét, hanem valamennyire osztozni is tud azokban a gondokban és azokban a reményekben, amelyek az itteni magyaroknak a szívét töltik el. Ezt úgy is mondhatnám, hogy szeretem azokat, akik itt élnek, és szeretem azokat, akik itt ülnek. Szeretlek benneteket! És örömmel vagyok itt, örömmel veszek részt ebben az írótáborban.
Ezeknek az írótáboroknak, irodalmi összejöveteleknek van egy szertartási rendjük. Valamiképpen meghatározzák a kulturális naptárt is, ahogy a naptárt meghatározza az újév, a húsvét, a pünkösd, a karácsony, a szilveszter, ahogy a politikai naptárt meghatározza március 15-e, augusztus 20-a, október 23-a. Ezek az irodalmi összejövetelek, amelyekből most már elég sok van Magyarországon és a határon kívül, a magyar irodalomnak az életét tagolják, határozzák meg és nyilvánítják ki azokat a gondolatokat, azokat az érzéseket, azokat a reményeket, amelyek ezt az irodalmat eltöltik. Hiszen végigmondhatnám ezt az irodalmi naptárt is, januárban ott van a magyar kultúra napja, amikor én általában Zentán és Beregszászban szoktam ünnepelni. Később is nagyon sok ilyen ünnepi esemény van, hiszen nyáron rengeteg irodalmi találkozó, nyári egyetem és hasonló töltik meg tartalommal az életünket. Kassán, Dunaszerdahelyen, Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Újvidéken, Szabadkán, és hát itt Kanizsán is. És azt hiszem, hogy ezek az összejövetelek adnak értelmet az irodalmi életünknek. Az irodalom ugyanis nemcsak művekből áll, tehát nemcsak versek, verses kötetek, regények, irodalomtudományi, kritikai művek adnak testet az irodalomnak, hanem az írói létnek az eseményei, az ünnepei, és az az írói szolidaritás, az az írók között szövődő barátság, amely éppen ilyen összejövetelek alkalmával éledhet fel vagy virágozhat ki igazán. Én azt hiszem, hogy egy ilyen ünnep, egy ilyen visszatérő alkalom több jelentést is magában hordoz. Magában hordozza az ünnepnek a hangulatát, hiszen ünnepelünk még akkor is, hogyha az irodalmi életünknek a köznapi dolgairól beszélgetünk itt a napokban is. Ez az összejövetel valamiképpen rajta viseli a bélyegét annak a fogalomnak, amit szabadságnak nevezünk, hiszen a kultúra és a szabadság mindig összetartozó fogalmak. És a szabadság is ilyen alkalmakkor, ilyen események, ilyen összejövetelek, ilyen barátkozásnak a pillanataiban virulhat ki, ölthet alakot és erősödhet meg. És maga a visszatérő ünnep, az hogy itt időről időre együtt vagyunk, hogy időről időre tudunk találkozni, ez tartja fent az irodalmi életnek a folytonosságát.
Ez a kanizsai írótábor azt hiszem, hogy nagyon sokunk számára úgy helyezkedik el az évnek a rendjében, az évnek az ünnepei között, akárcsak a nemzeti ünnepeink, vagy akárcsak a keresztény ünnepeink, hiszen egy kicsit megéljük a húsvétnapnak az örömét, megéljük a pünkösdnek a felszabadító erejét, megéljük a karácsonynak a bensőséges voltát, és hát megéljük a Mikulásnak az ajándékait. Ezeket az ünnepeket köszöntöm én, legyen ez egy szellemi Mikulás, és maradjon távol a Krampusz!
