Zemkó Attila: Érkezik Télapó (J. J.Zmaj Iskola, 1. c osztály, Szabadka)
A december, a téli időszak nagyon meghitt és a hideg ellenére barátságos része az évnek. Mindenki készül a karácsonyra, várja az újévet, és lesi, hogy mikor esik le az első hó. Ilyenkor mindig egy csodálatos történet jut eszembe, és elgondolkodom rajta.
Egy kislány, aki már egyéves kora óta az árvaházban lakott, mindig a karácsony szépségeiről beszélt. Egy borzasztó családi tragédia következtében került ide. Nyolcéves kora ellenére nagyon érett kislány volt. December minden egyes napján odakuporodott az ablakhoz a fotelra, és csak nézett, nézett előre. Nem szólt semmit, csak imádkozott, magában. A nevelőnője álmélkodva nézte, és egyszer megkérdezte:
– Mit csinálsz az ablakban, kislányom?
A lány gondolkodás nélkül rávágta a szívéből jött választ:
– Várom a Jézuskát!
A kislány kitartóan gubbasztott nap mint nap az ablaknál, de arcán látszott valami halvány csalódottság. A karácsony közeledtével rendületlenül imádkozott az ablak előtt, de már nem volt olyan lelkes, mint azelőtt. Eljött megint a karácsony estéje, s az egész árvaház a kis, szerény díszített fa körül állt, s mindenki énekelt. A kislány gyönyörűen énekelte a karácsonyi dalokat, úgy, mint még soha. Kipillantott az ablakon, meglátta a hóesést.
Könnybe lábadt szemmel odarohant az ablakhoz, és mosolyogva bámult az udvarra. A nevelőnő szelíden megkérdezte:
– Nem bontod ki az ajándékot?
– Én már megkaptam az ajándékot, a világ legszebb ajándékát – válaszolta nevetve a kislány.
Egy évvel később a kislány már saját családjával együtt várta a Jézuskát, aki minden télen meglátogatta őt hópihék formájában. A kislány nevelőszülei is megtapasztalták azt a csodálatos ajándékot.
Mióta ezt a történetet meghallottam, másként tekintek a hóra, most már számomra is ajándék, a karácsony legszebb ajándéka… (Pásztor Lívia, 8. d osztály)
***
A gyerekek legfőbb szocializációs színtere a család. Itt nagyon erős hatásokkal találkozik a személyisége, és egyáltalán nem mindegy, milyen vonások válnak belsővé. Nem győzzük hangsúlyozni az egészséges önértékelés szerepét, és éppen ezért nagy felelősség hárul a szülőkre, mert biztosítaniuk kell azt a bizalmi légkört, amelyben mindez megvalósulhat.
Ha leegyszerűsítjük a pszichológiai folyamatokat, nagyjából a következő a helyzet:
Az a gyerek, aki rendszeresen értékes időt tölt a számára szeretett és elsődleges fontosságú személyekkel (a szüleivel) derűs légkörben, az azt tanulja meg, hogy ő fontos és értékes ember, akivel öröm együtt lenni, akinek őszintén nevetnek a viccein és szívesen töltik vele az idejüket. Ez egészséges önbizalom kialakulásához vezet.
Az a gyerek, akit csak drága ajándékokkal halmoznak el, de közben folyton lepattintanak a szülei, ő azt tanulja meg, hogy értéke pénzben mérhető, és vele együtt lenni nem jó. Legalábbis vannak nála fontosabb dolgok a szülei életében.
A szülőknek a legnehezebb a gyerekeikkel önfeledten szórakozni. A mindennapok kínjai, a problémák, a pénztelenség, a családi gondok könnyen megmérgezhetik a legjobb gyerek-szülő kapcsolatot is. Anyagias világban élünk, hiába is igyekszünk ezt elfelejteni. A meleg szoba is pénzből van. De érdekes az is, hogy a boldog és kiegyensúlyozott emberek szeretteik körében szubjektív hőmérsékletérzete több fokot mutatott, mint a szomorú, bánatos, feszült, magányos embereké. Átvitt értelemben is érdemes hát egy-két fokkal kevesebbre fölnyomni a hőmérő higanyszálát, de együtt szaggatni a gyerekeinkkel a karácsonyi fahéjas mézeskalácsot. A tea cukor nélkül is finom, ha ketten isszuk.
A gyerekeknek leginkább arra van szükségük, hogy ne érezzék magukat egyedül. Az év elmúlik azzal, hogy esténként tervezgetjük a szünidei és hétvégi programot, majd halogatjuk, hogy ekkor és akkor elmegyünk az állatkertbe, a cirkuszba, a vidámparkba, a cápaakváriumba velük, de a lényeg, hogy alig-alig valósul meg valami a pénzhiány és a szabadidőhiány miatt. Dolgozunk, fáradtan esünk haza, de legalább megvesszük december 24-én délután a távirányítású katonai helikoptert meg a bejglit a boltban.
A gyerekek meg csak néznek, néznek ki az ablakon, számolják a hópelyheket, és anya meg apa még mindig sehol. Sokszor magukra maradnak. Ne hagyjuk! Egyébként is „…ölelésből és mézből sohasem elég – gondolkozott Micimackó. Karácsonykor pedig mindkettőből duplán jár.” Pláne a gyerekeknek.
