Hátrapillantunk, magunk mögött kutatunk valahol kiindulópontja után annak, amiről szólni szeretnénk. Az áttekintések, retrospektív tárlatok, átiratok idejét éljük. A vajdasági magyar irodalom eljutott ahhoz a ponthoz, ahol leltározhat, narratívákat bonthat meg és fel, ahol pótolhat és elvarrhatja a szálakat. Amikor rendezheti sorait. Bizonyos eseményekre rakódott már annyi idő, hogy kritikai távlatokkal tudjunk hozzájuk nyúlni, és a Herceg János halála óta eltelt közel másfél évtized pontosan ilyen lehetőségek tárházát hagyja maga mögött. Több út, több értelmezés, több szem és több olvasat – mindebből több, és mindből egyre csak gyarapodó. A könyv viszont csak szövegszerű megjelenése annak a 2009. május 26-án megszervezésre került konferenciának, amely mindezzel élőben foglalkozott. A konferencia témája: Van-e, és ha igen, mi Herceg János művének/életművének 21. századi olvasata? Hogyan olvassunk Herceget a 21. században?
A gyűjtemény lírával kezdődik és azzal is végződik, az első szöveg ugyanis Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva c. kötetének Herceg Jánoshoz fűződő verse, az utolsó pedig Herceg János Hazám c. utolsó költeményének magyar eredeti és fordított szerb változata. A két lírai határkő közé került szövegek – műfajukat, keletkezésük módját, személyes felhangjaik fokát tekintve – rendkívül heterogén képet mutatnak. Olvashatunk tanulmányt, esszét, személyes hangvételű visszaemlékezést, műelemzést egyaránt. Az olvasási élmény egyik multikulturális vonatkozása az, hogy a szerkesztő, a szerb szerzők tollához kötődő (szerb nyelven íródott) szövegeket eredeti nyelven közölte. A kiadvány másik érdekessége, a szerzői válogatás regionális kritériumoknak való alávetése, ugyanis olyan „tudósokat, írókat, értelmiségieket“ hívtak meg, „akik (1) Nyugat-Bácskában születtek, (2) itt élnek, vagy éltek, (3) akik Herceg János Irodalmi Díjban részesültek (4) akik tagjai a Berta Ferenc Zsebszínháznak“.
Az olvasási stratégiák meghatározása, és a hercegi szövegek 21. századi értelmezési ösvényeinek kijelölése mentén egy többrendszerű, többirányú, az idő múlásával egyre sokrétűbb életmű rajzolódik ki. Az olvasás(ok) során egyre határozottabb alakot ölt egy szakmai és személyes, minden iránt érdeklődő életfilozófia; egy művészetfelfogás és egy esztétikai hierarchia; egy látszólag ellentmondásos, európai értékítélet mércéjét alkalmazó regionális kötődés; egy kapcsolatokhoz, nemzet(ek)hez való hozzáállás; és – ami a legfontosabb –, az összegzés reményében nyugtázható, évtizedeken át rétegződő ars poetica. A hercegi életműhöz való viszonyulás sokszínűségét mutatja az is, hogy nem tették kizárólagossá az irodalmi munkássághoz kötődő elemzést. Ennek köszönhetően olvashatunk a kritikai hangvételű értelmezések mellett a hercegi Zombor-képről, a Kalangya szerkesztéspolitikájáról, a Herceg-levelezésről, etnográfiai kutatómunkáról, publikációs nehézségekről, Herceg János rádiós munkásságáról és magánemberi mindennapjairól egyaránt. Olyan ismeretségi/baráti csemegéket vet partra a Mosztonga, mint Konjović, Szenteleky, Mladen Leskovac, Andrić, Antić...
A kötetet elsősorban szakmai közönségnek ajánlom, olyan olvasóknak, akik már ismerik azt a méretes munkásságot, amelyet ez a vajdasági magyar író, kritikus, néprajzkutató… maga mögött hagyott. A kiadvány, a Toldi Éva-féle monográfia utáni Herceg-kutatás egyik fontos gyűjteménye, és a további Herceg Jánossal való foglalkozás szempontjából is fontos mű, mert olyan részproblémákra világít rá, amelyek eleddig talán elkerülték a szakma figyelmét.
