A Karikó Sándor szerkesztette Kockázati társadalom és felelősség címet viselő tanulmánykötetet tartom a kezem között. A tizenhét filozófiai, alkalmazott filozófiai, etikai, szociológiai, politológiai, orvostudományi, pedagógiai és jogi értekezést tartalmazó könyvben az Alkalmazott Filozófiai Társaság és az Ethosz Tudományos Egyesület által Pécsett megrendezett – s a kötetnek címet adó – áprilisi konferencia előadásainak szövegeit olvashatjuk. A szerzők között találjuk többek mellett Lányi András, Losoncz Alpár, Bertók Rózsa, Barcsi Tamás és Vigh Zoltán nevét is.
A kötet tanulmányai különböző oldalról mutatják be az Ulrich Beck német szociológus által negyed évszázada megfogalmazott kockázati társadalom (Risikogesellschaft) és a felelősség szükségszerű kapcsolatát. Mondhatni, a becki tézisről nekirugaszkodva törekednek a gondolkodók a globális folyamatok és a globális tartalmú s jelentőségű felelősségtudat magyarázatára. Hiszen napjainkban (globális rizikótársadalmunkban) a felelősségnek új határai és tartományai nyíltak, s az azokból eredő kérdések megválaszolásra várnak. A posztindusztriális, másodmodern korszakba lépve ugyanis kialakul a magunk által előállított, önmagunk által fabrikált bizonytalanság. A veszélyek okozója immár nem (illetve nem csak) a modern korszak mulasztásai miatt, hanem győzelmei, technikai vívmányai folytán keletkeznek. S ezáltal születik meg a kockázati társadalom, ahol nem is egy esetleges kataklizma veszélye fenyeget, mindinkább a bizonytalanság kialakulása, illetve felerősödése, és a kiszámíthatatlanság mentén csírázó félelem.
A gondolatébresztő értekezések éppen a korunkhoz és a jelenben képződő problémák megoldásához keresnek más és más utakat, egy – ha nem is fenntartható fejlődés (ugyanis erről Ulrich Beck után már felelőtlenség beszélni…) –, de fenntartható világ érdekében. Lányi András szemei előtt is a jövendő lebeg, amikor „Baj van a tudásunkkal!” megállapítása és a felismerés filozófiatörténeti felgöngyölítése után egy új politika megszületését sürgeti. Egy felelősségteljes, az arisztotelészi politikafogalomhoz hasonló, mértéktartó elveket valló politika megszületését sürgeti. Lányi (akinek tanulmánya már csak azért is érdekes, mert ez az utolsó munkája, amelyet még mint tevékeny politikus jegyzett) az ökológia tiszteletben tartását, a párbeszéd kezdeményezését és az együttműködést tartja követendő erénynek. Bertók Rózsa (a Pécsi Tudományegyetem és az újvidéki Magyar Tanszék tanára) érdekes és áttekinthető módszerrel közelíti meg a felelősség kérdését. A filozófiai gondolkodók és korok modelljeit állítja fel, s az így születő archaikus, kanti, reneszánsz, felvilágosodásbeli, kockázati és ellen-kori (a mai kort érti alatta) „kisvilágokat” hasonlítja össze. Losoncz Alpár újvidéki filozófus a kockázat két tényezőjét, a döntést és a szorongást emelte tanulmányozási tárgyai közé. Hogyan megoldani a döntéskényszer dilemmáját, amikor bár híján vagyunk azon dolog tudásának, melyet tudnunk kellene, mégis döntenünk kell (például az éghajlati változások kérdésében), vagy döntenünk kell arról, hogy nem döntünk (vállalva a mulasztás miatt a felelősséget), s arról, hogy mikor nem döntünk? Ezen kérdésekre keresi a választ Losoncz Alpár, felvetve egy ultra-spinozista szemlélet életrevalóságát. A Vigh Zoltán–Gajinov Tamara jegyezte Az Aarhusi Egyezmény címet viselő munka több szempontból is érdekes számunkra. Egyrészt, mivel a szerbiai (közelebbről az újvidéki) emberek öntudatosságát vizsgálja ökológiai kérdésekben, másrészt pedig ritkán kerülhet kezünkbe egy magyar nyelven írt tanulmány, amely a szerb parlament törvényhozásával és végrehajtó szerveinek hatékonyságával foglalkozik. Az Aarhusi Egyezmény (röviden összefoglalva) a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférést, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételét és az igazságszolgáltatáshoz való jogot hivatott biztosítani. Szerbia az egyezményt tavaly fogadta el, Vigh pedig a jogi rendszerbe való beépülésével foglalkozik. Emellett a szerzők kérdőívek segítségével a lakosság környezettudatosságát is vizsgálták. Ebből (sok más mellett) az is kiderül, hogy bár fontosnak tartjuk a környezet kímélését, jogainkhoz mérten mégis kevésszer szólunk bele a minket is érintő állami döntésekbe. Barcsi Tamás egy, a laikus által is könnyen megérthető, az irodalomból vett példái révén élvezhető tanulmányt írt a humán biotechnológia kockázatairól. Abe Kóbó (A negyedik jégkorszak), Jevgenyij Zamjatyin (Mi), Aldous Huxley (Szép új világ), Michel Houellebecq (Egy sziget lehetősége) vagy éppen Anthony Burgess (Gépnarancs) regényein keresztül mutatja be, hogy hová vezet(het) a genetikai manipuláció.
A szerzők tanulmányai, lett légyen szó akár jogi vagy közgazdasági megközelítésről, végül mind-mind az Ulrich Beck-i világ nagy kérdéseinél találkoznak: a történelemben miként változott a felelősségről való elképzelés, kit vállalhat és kit terhel napjainkban a felelősség, létrejöhet-e az egyéni tettekben kifejeződő, de világméretekben gondolkodó felelősségszemlélet? Ezen kérdésekre keresi a választ a Kockázati társadalom és felelősség tanulmánykötet.
