Fujkin István horgosi születésű festőművész idestova húsz éve él idegenben. Meglepetéssel szolgált mindenki számára, amikor 2009-ben hazalátogatott Kanadából. Akkor, majd 2010 elején és mostanság is Vajdaságban és Magyarországon is több előadást tartott az indián kultúráról. Nemrég jelent meg a nyíregyházi OZ Kiadónál a Fujkin című festészeti albuma, melynek előszavát Sztevánovity Zorán előadóművész, régi jó ismerőse, a tanulmányszövegeket pedig Simándi Ágnes Kanadában élő költő és Kertész Sándor nyíregyházi képregénytörténész írták. Az első bemutatóra Horgoson került sor. Magyarországon a budavári Litea könyvszalonban láthattuk viszont könyvét november 11-én.
Fujkin István művészetének megértéséhez néhány mondat erejéig visszatérünk a művészeti múltba. A XX. század elejétől az „izmusok” lázban égő művelői egyre bátrabban váltották valóra vadul dúló álmaikat. Ilyen volt álombéli vagy álomszerű látványosságok tárházát felvonultató és nagyrészt metafizikai felhangokból megszületett, középkori és újkori gyökerekkel bíró misztikus stílusegyveleg, amelyet szürrealizmusnak neveztek el. Ezen gyökerek nyomdokain bontakozott ki a hetvenes és a nyolcvanas években Fujkin István különleges képi világa is. Művészete, ahogy máig érvényesen ifjúkorában megfogalmazta: tükörképe a világ ablakának.
Fujkin István (1953) illusztrátor, festő, képregényrajzoló. A délvidéki Horgoson nevelkedett. Fujkint céltudatos önképzése, folyamatos virtuális harca jellemezi a legjobban. Szürrealisztikus jegyeket viselő stílusát már a „kezdetekben” az újszerűséget számon kérők hiányérzetével, a neoavantgárd vagy a transzavantgárd bűvkörében élők lekicsinylésével túlhaladottnak tartották. Fujkint azonban régebben sem érdekelte és most sem érdekli az, hogy ki hová sorolná be őt. A saját világlátását és költői énjét kívánja a világ szeme elé tárni. Mai megfogalmazásban techno-szürrealista festőként ismerik, „zenei opusának” megfellebbezhetetlen karakteres vonulata miatt.
Áldott
A SZELLEMI GYÖKEREK ÉS A ZENE
Fujkin Istvánnak közvetítő szerep jutott a dolgok titkos dimenziója és az emberi közösségek térben kibontakozó tárgyiasult valósága között. Festészetének egyik alappillére az őt megérintő hangulatforrás, főképpen a hagyományos és a rockzene kettős sodronyötvözete. Máig többek között Balázs Ferenc, Zorán, Török Ádám, az LGT, az Edda Művek, a Kormorán, a Skorpió, a Benkó Dixieland Band, valamint Papp Gyula és a Prédikátor szerzeményeit illusztrálta. Korai opusának jelképei lettek: a zenevonat, a sziklaszív, és első „totemállatai”: az időtálló csiga, kormorán, skorpió…
Munkásságában legnagyobb volumenű a festészete. Ám fontos éltető tevékenysége a könyvillusztrálás és a modern képregényrajzolás is. A nyolcvanas években a zágrábi képregény iskolájának Igor Kordelj-i, Joško Marušić-i utópsztikus témájú változatát ültette át vajdasági közegbe. Ebből a hőskorszakból való Fujkinnak az Arany János balladisztikus verse után megrajzolt Vörös rébék című rövid, ám „ütős” szürrealista képregénye.
1989-ben Fujkin István a Lézer Színház látványtervezőjeként „debütált” Budapesten. Animációs fényrajzolóként ötletesen kidolgozta a multivíziós panorámavetítés új módszerét. 1993-ban tagja lett a Magyarországi Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE). Nyíregyházán 1994-ben őt választották meg Magyarország legjobb képregényrajzolójának…
INDIÁN NEVE: KÉK BAGOLY
1997-ben Fujkin újabb kalandot vállalt fel: kivándorolt Kanadába. Festőművészünk nem csupán a vakvéletlen folytán került át az óceán túlpartjára. Talán leginkább azért, mert míg Jugoszláviában magyarként volt indián, Magyarországon délvidéki magyar indiánnak nézték… A kanadai magyarsággal fokozatosan ismerkedett meg. Előbb az Oscar-díjas rajzfilmrendezővel, Rófusz Ferenccel hozta össze a sors, és Super Fly Films nevű animációs stúdiójánál dolgozott karaktertervezőként. Majd megismerkedett Simándi Ágnes költővel, akinek később a verseit is illusztrálta. Eközben a torontói Magyar Élet című hetilap Grimasz – Fujkin-sarok című karikatúrarovatát rajzolta, de a Pythagoras Füzetek című irodalmi magazin művészeti vezetőjeként is dolgozott. A rockzenével való szoros rokonságérzetét pedig a félvér indián rockzenész, Robbie Robertson frenetikus szerzeményei erősítették fel benne. Így készült el az indián kultúrát valóságos gyöngysorként bemutató Kék Bagoly festménysorozata.
Erőteljes kanadai munkásságát a Fujkin’s Music Vision programtervezete jelenti, amely ténykedése fő irányvonalait emeli ki, és tartja erős hadrendben… Másik nagy projektuma a Kanadai Metronóm Zenei Múzeum Kreatív Csoportjához köti. Oszlopos tagjaként ő tervezte meg a leendő modern zenei múzeum külső és belső arculattervének képző- és iparművészeti elemeit, kezdve a leendő modern kultikus helyszínre tervezett hatalmas méretű zenei totemoszloppal. Ha a projektum megvalósul, Fujkin Istvánnak számos zenei ihletésű szoboralkotása is áll majd a múzeumban. A Metronóm Kanada a világon egyedülálló létesítmény lesz, melyben otthont kap a Nemzeti Zeneoktatási Központ és Múzeum is.
SORSOK ÉS KAPCSOLATOK
2008-ban és 2009-ben Kanadából való hazalátogatása során Fujkin István elérkezettnek látta a pillanatot, hogy az észak-amerikai indiánok (préri indiánok) kultúrájával és szokásaival megismertesse a magyar közönséget. Észlelte ugyanis, hogy az indiánok sorsa hasonlít a kisebbségi sorban élő magyarokéhoz. Az indiánok életformája, életfilozófiája és jelképi világa is sokban eltér a miénktől: ám az elmúlt évszázadban sorozatosan ők is a pusztulás traumatikus élményében részesültek… Fujkin előadásait Magyarországon (Nyíregyháza, Budapest, Szeged stb.) és a Délvidéken (Szabadka, Horgos, Zenta, Topolya) sikerrel tartja.
Művészetében festményeinek zenei szárnyalásával és jelképi értelmezésével egyszerre tolmácsolja az indián kultúrát és a saját élményvilágát is, amelyet rejtett hangszerével, sajátos művészi eszközeivel szólaltat meg.
