Karácsonykor, a Magyar Szó születésnapján adják át hagyományosan a Kilátó-díjat, amit az adott naptári évben a Kilátó irodalmi melléklet hasábjain nyújtott kiemelkedő szépirodalmi, illetve értekező prózai teljesítmény alapján ítélnek oda.A bírálóbizottság (dr. Csányi Erzsébet irodalomtörténész, egyetemi tanár, Fekete J. József kritikus és Kontra Ferenc író) az idén egyhangú döntéssel Markovics Annamáriát jutalmazza Kilátó-díjjal.
Markovics Annamária az ötödik Kilátó-díjas fiatal író. Az ötvenedik évfolyamába lépő melléklet ezzel is jelezni kívánja a fiatal tehetségekre odafigyelő törekvését.
Kritikusi tevékenységével Markovics Annamária hamar felhívta magára a figyelmet; szuverén hangvételével, eredeti meglátásaival, tömören és lényegretörően megfogalmazott, progresszív véleményalkotásával könyvek és színielőadások kerültek új megvilágításba.



