A szőlőmetsző kések – nevükhöz híven – a szőlő metszésére szolgáltak. Egyik változatának alakja után a baltás elnevezést kapta: ide tartozik a tokaj-hegyaljai típus – mely eredetét tekintve feltehetően a 11–13. sz.-i francia telepesektől származik –, s ennek származéka, az alföldi forma: felső élével húzva, alsó élszakaszával tolva, hátán lévő baltája pedig vágva-csapva metszésre alkalmas. A balta nélküli szőlőmetsző kések egyenes vagy enyhén ívelt élűek, és csak húzva metszésre alkalmasak, ezért kisegítő eszköz, kézibalta használatára is szükség volt. A 19. sz. közepétől fokozatosan használatba kerültek a metszőollók: használatuk befolyásolta a metszésmódot is, hiszen a kopasz metszést felváltotta a csapos metszés. Az első metszőollók egyenes vágópengéivel nem lehetett olyan jól a gömbölyű szőlőtőke megfásodó, göcsörtös, nehezen hozzáférhető részeiről az évi hajtást tőből lemetszeni. Ezért nem szívesen használták ezeket az ollókat. Az igények kielégítése érdekében az ollókészítők áthidaló megoldásként olyan típusú eszközöket kezdtek gyártani a XIX. század közepétől, amelyek vágópengéi a szőlőmetsző késre hasonlítottak. A visszakunkorodó pengerész mindkét oldalát élesre köszörülve ollóként is és hagyományos metszőkésként is használhatták.
Vidékünkhöz kapcsolódik az az adat, miszerint a reformkorban Schams Ferenc 1838-ban mutatta be két rajzon is a ,,vinyegeolló”-ját. Kipróbálásra és véleményezésre kapta, mint írta, 18 évvel azelőtt – vagyis 1820 körül Strasser Ferenc topolyai (Bács m.) orvos-tanártól. Az eredményes kipróbálás és a jó vélemény után Schams megegyezett egy pesti acélműves és késcsinálóval az olló sorozatban való készítéséről. Ekkor már Nyugat-Európában általános volt használata. A metszőollók elterjedését nagyban akadályozta az, hogy más szerszámokat is használni kellett volna a metszőkés mellett a korábbi szőlőmetszési és fiatalítási műveletek maradéktalan elvégzésére. Általános volt a panasz, hogy a szőlőtermesztő parasztság idegenkedett minden bonyolultabbnak, újabbnak, szokatlannak tűnő eszköztől, így a metszőollótól is. Minden próbálkozás kudarccal végződött. A szőlőmetsző kést azért javasolták az ollóval szemben, mert kovács által is könnyen elkészíthető és javítható, egyszerű szerszám volt. A metszőollók terjedését a filoxéravész után a nagyobb piacra termelő alföldi körzetek segítették. Magyarországon az első szőlőmetsző ollók megjelenése és általános elterjedése között szinte egy emberöltőnyi idő telt el. Korabeli számítások szerint a napszám 50–75%-át tudták megtakarítani a késes metszőollók használatával.
Egyébként maga a szőlőmetsző kés: „széles, többé-kevésbé ívelt vaspengéből és fa- vagy csontfogóból álló, 20–30 cm hosszú tárgy. A szőlőmetsző kések a vágóeszközökön belül forma és funkció szerint néprajzilag általában elkülöníthetők, ugyanez a régészeti anyag megítélésében nehezebb. Az eddigi kutatások tanúsága szerint a Kárpát-medencében a szőlőmetsző kések több olyan kisebb-nagyobb területhez köthető típusba sorolhatók, amelyekből a szőlőművelés történeti rétegezettségére, bizonyos kulturális hatásokra és a belső fejlődés tényeire következtethetünk” – írja a Magyar néprajzi lexikon. Csoma Zsigmond örökbecsű munkájában (Késes szőlőmetszők Magyarországon) jegyzi, hogy a Kárpát-medencében a kopasz metszéses fejművelés volt jellemző a filoxéravészig. Az összes szőlőterület közel 72%-án ezt a művelés és metszési módot alkalmazták, így az alacsony fejművelés és részben kopasz metszés volt Versec környékén, a Szerémségben pedig a legszebb és legjobb 3–6 vesszőt egy rügyre metszették vissza, a többit eltávolították. Itt a hajtásokat két lábnál (63–64 cm) magasabbra nem engedték nőni, csonkázták, hogy karó ne kelljen. Baranyában a magyar és horvát lakosság nem karózott, és alacsonyan művelte a szőlőt, míg a német lakosú községek karó mellett magasabb tőkeművelést folytattak. Szolgáljanak az itt leírtak mindazoknak emlékeztetőül, akik előtt nem ismert a korabeli Magyarország szőlőkultúrája, aminek mára csak hírmondója akad: olcsóbb, könnyebb, több hasznot hozó útja is van a borkészítésnek, becsületes pedig lényegesen kevesebb.
