No, nem mintha arról lenne szó, hogy valami csoda folytán az arra illetékes szakemberek végre belátták, hogy nagyjából a felére kellene csökkenteni az általános iskolás tanulók táskájának tartalmát (és súlyát). Pedig nagyon aktuális a probléma, hiszen nap mint nap olvashatunk tanulmányokat arról, hogy a nehéz súlyok cipelése milyen káros hatással van a fejlődő szervezetre. Biztos sok pedagógus átgondoltan megtervezi, mi kell a következő órájára, és csak azt a könyvet, azt a füzetet hozatja iskolába a tanulókkal, így tehermentesítve őket, de sajnos látni tanítókat-tanárokat mindenféle tervezettség és előrelátás nélkül is órát tartani, és ezekben az esetekben egyenesen következik az az igény, hogy mind a három vaskos tankönyv és gyakorló, iskolai, házi és szorgalmi füzet a táskában lapuljon. Nekem (nagyjából 20 éve) volt olyan könyvem és füzetem, amit egész tanévben ki se nyitottunk, egy árva betű nem került bele, de megvenni, beborítani, táskába pakolni kellett. Szerencsére ellenőrizni senkinek sem jutott eszébe, hogy ott van-e, mert nyilván gazdagodtam volna néhány karóval.
Jaksa Viktória, EmArt képzőművészeti műhely, Szabadka
Az iskolatáska azonban nem csak súlyát tekintve nehéz. Az iskolába járás évei komoly lelki terhet illeszthetnek a gyerek vállára, hiszen a megfelelés vágya nagyon intenzíven munkálkodik bennük (igen, még annál a komisz kamasznál is, aki úgy tesz, mintha semmi sem érdekelné), és akár sikerül, akár nem, ez bizony stresszhelyzetet teremt. A felelések, dolgozatok hatalmas kínokat tudnak okozni a gyerekeknek.
Tehát, ha a „táskák súlya” nem változik, mit tehet a gondos tanító, tanár és a szülő, hogy mégis könnyebbé tegye a teherviselést?
Az hiszem, sokat segít minden stresszhelyzetben lévő személyen, amely alól a gyerekek sem kivételek, ha megértést tanúsítunk irányukba. Jól jön és motiválóan hat, amikor tisztelettel viseltetünk a gyerek problémája iránt, nem bagatellizáljuk el, és nem zárjuk le a jól ismert, álfigyelmet jelentő szavakkal: majd elmúlik, ne aggodalmaskodj és társai. Ha tudunk fölajánlani problémamegoldó technikát, akkor tegyük meg, de ez kifejezetten ajánlat legyen, és ne jelentsen elfogadási kötelességet. Vegyük észre és értsük a fáradtságát. Hogy hogyan, ebben segítségünkre siet az erőszakmentes kommunikáció(EMK). Miről is van szó? Az EMK módszerét Marshall Rosenberg amerikai pszichiáter-pszichológus fejlesztette ki, célja pedig, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel kommunikáljanak egymással. Két fókuszpontja az empátia és az őszinte önkifejezés. Lényeges szempont, nem feltétel a kommunikációs partner együttműködése. Vagyis a duzzogó, ajtóbecsapkodó, visszapofázó tinédzser esetében is hatásos lehet. Az EMK módszere szerint az emberek megnyilvánulása alapvető szükségletek kielégítése. Konfliktusok keletkeznek, amikor nem ismerik föl egymás valódi szükségleteit, a két fél szükségletei nincsenek harmóniában egymással, az egyik fél számára nem elfogadható az, ahogy a másik az adott szükségletét megpróbálja kielégíteni.
Ez nagyjából azt jelenti, hogy az EMK értelmében nem beszélünk jó és rossz emberekről, pozitív és negatív cselekedetekről. A konfliktusban álló felek igénye, szükséglete minden esetben tiszteletre méltó emberi szükséglet és jogos. Az élet gazdagítása az EMK központi gondolata. Marshall Rosenberg sakálnyelvnek hívja a kommunikációnak azt az erőszakos módját, amit általában alkalmazunk. Így magyarázza: „A sakál konfliktushelyzetben kétféle módon viselkedik: ha az ellenfelét gyengébbnek találja, akkor üvöltve támad, ha erősebbnek, akkor alázatosan behúzott farokkal elsomfordál. Az üvöltés történhet látszólag szelíd szavakkal is. Az „Ejnye-bejnye, kisfiam, máskor ne csinálj ilyet, mert összetöröd anyuci szívét.” mondat semmivel sem kevésbé sakál, mint a „Szíjat hasítok a hátadból, te büdös kölyök!”
Mindkét közlés minősítés: ő rossz, a másik a jó, és hogy a másik kellemetlen, negatív érzéseiért ő a felelős.
Az EMK föltalálója szerint a zsiráfnyelvet használja. Miért? Mert a zsiráfnak nagy a szíve, erős, de nagyon szelíd. „Egyetlen rúgásával harcképtelenné tehetné a társát – csak épp nem teszi.” A zsiráfként funkcionáló személy tisztában van a saját érzéseivel és szükségleteivel. Törekszik saját szükségleteinek a kielégítésére, de eközben igyekszik meghallani a másik érzéseit és a mögötte húzódó szükségleteket. A tényleges problémamegoldás során a zsiráf személy csak olyant megoldást fogad el, amelyben ugyanakkora figyelmet kapnak a másik személy szükségletei, mint a sajátjai.
Vagyis, gyerekünk kimerülten érkezik haza az iskolából. Fáradt, mert korán kel, mert napi 5-6-7 órája van, stresszes, mert kérdezik, tesztelik, és meg akar felelni. Legkevésbé arra van szüksége, hogy számon kérjék rajta, hogy kaphatott hármast matekból és miért nem ül azonnal az íróasztalához tanulni. Ha kicsit beleássuk magunkat az erőszakmentes kommunikáció megvalósításába, nagyon sokat tehetünk gyerekünk és a saját jólétünkért, pszichés stabilitásunkért, derűnkért. Ha az iskolatáska súlyán nem is tudunk változtatni, az EMK segítségével gyerekünk biztosan sokkal könnyebbnek érzi majd, amikor nap mint nap a hátára kell akasztania.
