Hegedűs Attila nem tartozik azok közé, akik nyílegyenesen haladnak céljuk felé, sőt talán azok közé sem, akik fontolva haladnak, éppen ezért volt már felettébb ideje, hogy megjelenjen 1956-ról szóló könyve. Ez számomra is fontos volt, így a magam eszközeivel mint recenzens segítettem a megjelenését.
A szerző, noha még mindig fiatal kutatónak tekinthető, immár majd két évtizede foglalkozik a témával, és szinte minden azzal kapcsolatos könyvet, publikációt ismer, számos cikket tett közzé 1956-ról, legyen szó akár a magyarországi történésekről, akár a jugoszláviai vonatkozásokról.
1956-tal kapcsolatban a Magyarországon kívüli magyarságnak furcsa érzései lehettek és lehetnek ma is. Ez már egy olyan forradalom volt, amelyet a maradék Magyarországon élők csináltak egy olyan elnyomó rendszer ellen, amelyet a kisebbségi magyarság nem, ill. áttételesen tapasztalhatott meg. A hatalmon lévők otromba és elfogadhatatlan viselkedése a szenvedélyek, a szabadságvágy hatalmas robbanását idézték elő, és az elnyomás kikényszeríthette az ellene fellobbanó lázadást. A kisebbségi magyarság nem tehetett sokkal többet annál, hogy figyelje az eseményeket, aggódjon, és végül sajnálkozzon. Azaz mégsem! És ez a könyv egyik fő tanulsága. Egyes kisebbségi magyarok, a körülmények, a helyzet hatására az 1956-os forradalom segítségére siettek, sőt részt is vettek abban. Az 1956-os események másként csapódtak le Romániában, az akkori Csehszlovákiában, a Szovjetunióban és Jugoszláviában is.
Jugoszlávia helyzete sajátos volt ebben a forradalomban. Szerepe Magyarország összes szomszédja közül a legjelentősebb volt, a menekülők második legfontosabb „tranzitállomása” volt. A szerző tehát a magyar–jugoszláv kapcsolatok bemutatásával kezdi munkáját, külön figyelmet fordítva a Sztálin–Tito összetűzésre, majd a kapcsolatok normalizálódására.
A magyar–jugoszláv kapcsolatok 1956-ig mintegy három szakaszon estek át. A második világháború után Jugoszlávia az „idősebb testvér” pozíciójából viszonyulhatott Magyarországhoz, hogy aztán ez gyorsan megváltozzon a Sztálin–Tito konfliktus idején, hogy nem sokkal a forradalom előtt normalizálódjanak a kapcsolatok. Jugoszláviát illetően a legfontosabb kérdés, a délszláv állam Janus-arcú viszonyulása a forradalomhoz. A politikai vezetés némi hallgatás/hezitálás után a forradalom ellen foglalt állást, és a szovjetek érdekeit kiszolgálva, Nagy Imre foglyul ejtésében asszisztált. Erre a könyvben többször is visszatér a szerző, noha nem ez a központi kérdése. Véleményem szerint a jugoszláv–szovjet kapcsolatok normalizálódása fontos hatással volt az 1956-os forradalomhoz történő jugoszláv viszonyulásra, sőt ez talán az egész végkimenetelére is bizonyos hatással lehetett. Mindazonáltal a vitatott kérdések tisztázásának célját ezúttal nem tűzte ki a szerző, hiszen elsősorban a megismertetés és a korszak jellegének illusztrálása volt a cél.
A könyvben a forradalom vázlatos ismertetése is helyet kap. Ez fontos része a könyvnek, ugyanis a kérdés iránt kevésbé érdeklődők könnyen eltévednek a rengeteg publikáció és adat között. Ez a rész egy jó értelemben vett ismeretterjesztő jellegű szöveg, amelyre azért van szükség, hogy a könyv legnagyobb részét kitevő szöveggyűjtemény, visszaemlékezések jól érthetők legyenek. Külön fejezet szól Nagy Imre elrablásáról és annak körülményeiről, amiben jugoszláv fél szerepét is érinti. A köztörténetből ismert részt a szerző a forradalom leverésével és a Kádár-rendszer konszolidálódásával zárja.
Az ötvenhatos menekültek kérdését is körüljárja a szerző. Először az ENSZ politikájáról kapunk vázlatos képet, hogy a jugoszláv és magyar politika viszonyulását ismerjük meg a „menekültkérdéshez”. Végül a menekülttáborok akkori valóságáról kapunk némi információt, és nem utolsósorban viszonylag sok pontos adatot.
A korszerű történetírás fontos feladata a források „beszéltetése”, és ilyen szempontból is úttörő jellegű Hegedűs munkája, hiszen könyvének kétharmada ilyen. A visszaemlékezők nyilatkozatai igazán fontosak, a könyv egyik nagy és pótolhatatlan értékét jelentik.
A forradalomnak voltak jugoszláviai tanúi is, akik rendre szimpátiával nyilatkoztak róla. Tomán László, Dobrica Ćosić, Kovács József is Magyarországon tartózkodtak ezekben a sorsdöntő napokban. Matuska Márton a temerini Sörös Imréről nyilatkozik, aki résztvevője volt a forradalomnak, és aki egyben a későbbi megtorlás áldozata is lett. Dr. Gubás Jenő arról beszélt, hogy hogyan élte meg a magyarországi eseményeket a Belgrádban tanuló magyar ifjúság, Kaslik Péter pedig a nagybecskereki helyzetet elevenítette fel nyilatkozatában.
A következő rész a menekültek jugoszláviai fogadásáról szól. Nagyon érdekes és egyben információban gazdag Baráth Károly nyilatkozata, aki maga is részese volt a menekültek befogadásának, élelmezésének, és pontosan ismerte a hivatalos állami és önkormányzati struktúrák intézkedéseit. Horváth Mátyás, Cirkl Rudolf, Mojzes Antal, Deák Ferenc és Szőke Anna szűkebb környezetéről mond részleteket. Ezek a nyilatkozatok érdekes és szubjektív lenyomatai a nagy történéseknek.
A továbbiakban a menekültsors, ill. a menekültté válás kérdéséről kapunk ízelítőt, olyan résztvevőktől, akik az Egyesült Államokban, Norvégiában és Jugoszláviában telepedtek le.
A könyv utolsó, jelentősebb része a dokumentumgyűjtemény. Ebben gondosan válogatott szövegek találhatók, amelyeket a forradalom sorsára is hatással lévő politikusok (többek között Tito, Ranković, Kardelj) adtak ki. Ezenkívül a forradalom idején megjelent Magyar Szó-címlapokat és a fontosabb cikkeket is közli.
A könyvet jól összeállított kronológia és egy nem bő, válogatott irodalomjegyzék és névmutató zárja. Azt mondani sem kell, hogy ez a könyv is a VMMI által megszokott ízléssel és minőségben készült.
A könyv természetesen sok szempontból bővíthető lenne, az események részleteinek, a vajdasági résztvevők szerepének pontosabb ismertetése is lehetséges lenne, ugyanúgy, ahogy egy teljességre törekvő bibliográfia… A könyvet tehát több irányban lehetne bővíteni, azonban úgy vélem, hogy ezek a kívánalmak megváltoztatnák a könyv alapvető célját, hogy korrekt összefoglalója legyen az 1956-os forradalomnak és a vele kapcsolatos jugoszláv viszonyulásnak. A dokumentumokkal, visszaemlékezésekkel jól illusztrált könyv egyben az egész szabadsághiányos korszakot is jól jellemzi.
Amint már a könyvismertető elején is jeleztem, az 1956-os forradalmat a magyarság egy tartósan többfelé osztott állapotban élte meg, nem volt, nem lehetett minden magyar a részese, azonban az 1956-ra emlékezés, a szabadság mint örök érték tisztelete, tekintet nélkül a széttagoltságra, sajátja lehet minden magyarnak, és ez a könyv is ebben segít.
