Egy álmos ábrázatú férfi lép be a széles sugárút egyik kávézójába.
– Jó reggelt! Megnézném a mai Timest; ja és kávé tejszínnel!
– Rendben, foglaljon helyet, rögtön viszem.
– Köszönöm, lakályos kis hely.
– Még nem találkoztunk, ezt bizton állítom. Megjegyzem az arcokat.
– Nocsak, rendőri képesség. Igen ritka!
– Elnézést az indiszkrécióért, de az első mondatánál bizonyossá vált, hogy ön amerikai, sőt meg merem kockáztatni, hogy New York-i!
Az álmos férfi arca örömmosolyra kerekedik.
– Mi az hogy! Tősgyökeres! Anyám, apám, nagyszüleim, sorolhatnám… New Yorkban élünk, dolgozunk, a gyerekek New York-i iskolába járnak. Csak nem te is?
– De bizony, ezért is bátorkodtam rákérdezni. Mindig kellemes bizsergés hat át, ha helybélivel találkozom; mintha a himnuszt hallanám. És ez szerencsére nem ritka, nem te vagy az első… Kész a kávé. Egészségedre!
– Köszönöm szépen. Legalább jól kezdődik a nap, elmesélem este a családnak.
– És ha már a szerencse így összehozott minket, Paul vagyok!
– Örülök, rendkívül örülök, Paul. Én pedig Eric.
– Kedves Eric, mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?
– Grillezéssel.
– Nagyszerű! Mi kertészkedni szoktunk a hétvégi ház körül, és rendszeresen golfozunk a gyerekekkel.
– Lenyűgöző, de indulnom kell, elkések az új hivatalból. Nem lenne jó kezdés.
Eric kilép New York egyik központi kávézójából, és sietősre fogja.
