2026. május 2., szombat

A szív nyelve, a nyelv szíve

Egy érdi irodalmi délután margójára
Csuka Zoltán (Léphaft Pál karikatúrája)

Ha szívátültetést végezhetnénk két nyelv között, talán akkor jönnénk rá, mit is jelent valójában a fordítás. Nem hiába mondjuk, hogy valaki „átültette” erről vagy arról a nyelvről egy másikra azt a bizonyos szöveget. Virág, cserép.

Nem az értelmezhetőség nyelvi analógiája, hanem a mögöttes rezgések fenntartása, az eredeti harmonizálás átmentése a cél. Akárha egy málnaízt szamócára cserélnénk, miközben magát a bogyót szeretjük.

item, a tokányt bifsztekre cserélni csak akkor érdemes, ha mindkettőben egyformán szeretjük a húst. Minden további magyarázat a gasztronómia felségterületéhez tartozik.

A szívátültetés egyben húsátültetés is, sőt, egy régi sláger szerint: „…szívet cseréljen, aki hazát cserél”. E mondat, a fordítás mint irodalmi tevékenység tükrében, azonban egészen más színben tűnik fel, ugyanis a fordítónak nem szükséges anyanyelvét egy másikra cserélnie (szívét sem), ő éppen anyanyelvére hangszerel át egy számára idegen nyelvű szöveget. Vagyis úgy cserél hazát, hogy éppen hazaköltözik.

A fordítás hazaköltözés. A fordító sűrűn költözik, még akkor is, ha otthon van. Ez Csuka Zoltánra is vonatkozik, habár ő, íróként, főleg az anyaországban volt otthon, Andrić-fordításai közben is onnan tért haza/haza.

(Nem) Más: diákkoromban gyakran ültettek át egyik padból a másikba, leginkább barátaim mellől egy szöszi leány mellé, akinek a közelében állítólag rögtön meg is változtam. Nem lettem jobb, de egy ember átértelmezhetősége éppoly viszonylagos, mint a nyelvé.

A feloldódás egy egészséges kapcsolatban nem az eltűnésről, hanem a kapcsolatról szól.

Energiám is feltehetően arra ment el, hogy igyekeztem leplezni kisfiús gátlásaimat, miközben csendben maradtam, és kevesebbet forgolódtam. A merev előrenézésben ott rejtőzött a lendület legyűrt lázadása és a tér intenzív birtoklásának vágya. Vagyis, megérezvén a „rend” szó félelmet keltő merevségét lemondtam mindenféle nyak- és törzsmozgatásról. Maradt a megfelelési kényszer (nyaki merevség), mely végül átcsapott aktív figyelembe, a tér nem vonzott többé, csak kiszolgált, hátteret képezett, megágyazott nemes céljaimnak, miközben a szöszi leány belesápadt annak tudatába, hogy – akaratán kívül is – jó útra térített egy csintalan fiút.

A lefordíthatóságon a megfogalmazhatóság átka és áldása ül.

Lefordítani bármit annyit tesz, mint a lényegi transzformáció terhét felvállalva kimondani egy azon a nyelven addig nem létező, az új kontextusban még kimondatlan gondolatot. A szöszi kisleány feladata ez, miszerint át kell értelmeznie egy csintalan fiú lelki világát, úgy, hogy közben nem csinál semmi egyebet, csak van, és viszonyul.

Szívdonornak lenni, miközben megtartjuk magunkban a lüktető izmot. Mert az kell ahhoz, hogy akarhassunk bármit is. Például másokkal, társként, alkotni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel