Hosszú évek óta hangoztatják már, hogy az internetes újságok fokozatosan kiszorítják majd a nyomtatott sajtót a mindennapjainkból. Egyes szakemberek becslései szerint ezen folyamatok teljes lejátszódására mintegy három-négy évtizedre lesz szükség, tehát szerintük legelőbb 2040–2050 körül tűnhetnek el az újságok a reggeli kávé mellől, és veheti át helyüket teljes mértékben a kattintgatás. Mások azonban bizakodóak.
Azt mondják, az újságolvasás élményét, illetve a nyomtatott sajtó hitelességét soha nem veheti át teljesen az internet, ahogyan az elektronikus könyvek sem szoríthatják ki az olykor friss nyomdaillatú, olykor kissé dohos, de egész élettörténeteket magukon viselő vaskos köteteket.
Tény, hogy a nyomtatott sajtó termékeinek példányszáma világszerte csökkenő tendenciát mutat. Ez egy természetes folyamat. Az információáramlás sokkal gyorsabb az internet vagy az elektronikus médiumok esetében, ami miatt a nyomtatott sajtónak fokozatosan fel kell mérnie saját lehetőségeit, és azokhoz mérten kitűzni céljait. De vajon mi a helyzet a vajdasági magyar sajtó esetében? Itt mennyire kísérhetők figyelemmel az internetes portálok felé való átrendeződés tendenciái?
A Vajdaság Ma online újság alapító-főszerkesztője, Sebestyén Imre szerint közösségünk esetében is ugyanazok a folyamatok mennek végbe, mint bárhol másutt a világon, csak kicsiben. A nyomtatott sajtó példányszáma csökken, az internetes médiumok látogatottsága pedig fokozatosan növekszik. Csak itt a növekedés, bármennyire is folyamatos, kisebb, mint azokban az országokban, amelyekben a gazdasági válság miatt nem csökkent a számítógépek eladása. Arra a kérdésre, hogy összehasonlíthatók-e, versenyeztethetők-e egymással az internetes és a nyomtatott kiadványok, Sebestyén Imre azt mondja, igen, hiszen mindkettő esetében írott sajtótermékről van szó.
– Azok az újságírók, akik nem érzik jól magukat az elektronikus médiában, azok a portáloknál ugyanolyan jól teljesítenek, mint a nyomtatott lapoknál. Ugyanakkor az internetes oldalak ugyanúgy összehasonlíthatók és versenyeztethetők az elektronikus médiumokkal is, mivel nagyon sokféle tartalmat – hanganyagot, videoanyagot és egyebeket is – továbbíthatnak a szöveg mellett. Számukra tehát a lehetőségek skálája sokkal szélesebb… – magyarázza Sebestyén Imre, aki szerint azonban egyáltalán nem lenne jó az, ha a nyomtatott sajtó azon kezdene töprengeni, hogy miként keljen versenyre az internetes médiumokkal. Azt mondja, ennek éppen az ellenkezője lenne a szerencsés: a nyomtatott sajtónak át kellene lépnie az internetre is, és „kétéltűként” folytatnia a működését. Persze az egyes médiumok más és más közlési módot kívánnak – kezdve a műfajok megválasztásától a terjedelmen át a nyelvezetig –, de a Vajdaság Ma főszerkesztője szerint gyakorlatilag szinte teljesen mindegy az, hogy egy szerkesztőség milyen formában továbbítja közlendőjét az olvasónak. A lényeg az, hogy célba érjen.
Mindezzel összefüggésben áll az is – amiben világszerte egyetértenek a szakemberek –, hogy az olvasási szokások tekintetében még mindig igen vegyes kép rajzolódik ki: egyelőre nem szívesen szakadunk el a papír illatától, a szokásainktól, ugyanakkor az internet nyújtotta lehetőségeket sem szalasztjuk el. Így van ezzel Tóth Lívia, a Hét Nap újságírója, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke is, aki – elmondása szerint – bár szinte számítógépfüggőnek tartja magát, az újságolvasás szempontjából mégis kicsit konzervatív.
– Elolvasom ugyan a lapok internetes kiadásait, sőt becsülni is tudom a jól megszerkesztett honlapokat, de a papíralapú, igazi újság nélkül nem igazán tudnám elképzelni az életemet. A gyakorlatban ezt úgy valósítom meg, hogy este megnézem például a Magyar Szó online változatát, ami nagyon érdekel, azt azon frissében el is olvasom, de ha másnap véletlenül nem kerül a kezembe a napilap, akkor nagy-nagy hiányérzetem támad… – meséli, majd így folytatja: –A Vajdaság Ma internetes portált viszont naponta többször is megnyitom, és mindig csalódott vagyok, ha huzamosabb ideig nem találok rajta új híreket. Mert az internetes újságírásnak szerintem éppen a gyorsaság a lényege. Még az eddig legidőszerűbbnek tartott rádiónál is gyorsabb lehet, ugyanis ott általában a kötött műsoridő miatt híreket – hacsak nem történik valami rendkívüli – meghatározott időközönként mondanak. A világhálón viszont még erre sem kell várni.
Abban mindkét szakember egyetért, hogy ma már minden lapnak szüksége van honlapra, internetes változatra, de ez a dolog nálunk még eléggé gyermekcipőben jár. Talán azért, mert a szerkesztőségek vezetői vagy nem ismerik fel a világhálóban rejlő lehetőségeket, vagy egyszerűen nincs szakemberük, esetleg anyagi forrásuk a megfelelő internetes kiadvány készítésére. Összességében tehát szerintük a vajdasági magyar lapok nem élnek kellőképpen az internet adta lehetőségekkel. Pedig a lehetőségek tárháza korlátlan. Legalábbis elméletileg.
A gyakorlat azonban sok esetben mást mutat. Amikor kb. egy évvel ezelőtt elindult a Képes Ifjúság honlapja, még ők is tele voltak tervekkel. Azt szerették volna, ha a honlap a kor igényeihez igazodó többlettartalmakat is kínál a fiataloknak.
– Egy ifjúsági lap esetében véleményem szerint nem túl sok értelme van annak, hogy pusztán a nyomtatott tartalmakat töltsük fel az internetre, ezzel ugyanis legfeljebb azt érjük el, hogy azok is elolvashatják a cikkeinket, akik egyébként nem jutnak hozzá a laphoz… – magyarázza Máriás Endre, a Képes Ifjúság szerkesztője, majd így folytatja: –Amikor a honlapot terveztük, azt szerettem volna, ha a tényleges tartalom mellett egy olyan virtuális teret is létre tudnánk hozni, amelyben a vajdasági magyar fiatalok jól érzik magukat együtt, és létrejöhet közöttük egy olyan színvonalas, termékeny párbeszédet elősegítő háló, amely az együtt gondolkodás jegyében előre tudná vinni a közösséget.
Mindehhez természetesen egyebek mellett chatszoba, fórum, hang- és videómegosztó is társult volna, azaz csupa olyan kiegészítő tartalom, amely vonzó lehet a fiatalok számára, ám a körülmények másként alakultak, és le kellett mondaniuk a nagyra törő tervekről. Emiatt az induláskor meghirdetett népszerű videópályázat véget érte után jócskán megcsappant a honlap látogatottsága is.
A Jó Pajtás esetében egészen más a helyzet. A szerkesztő Lennert Géza szerint a multimédiás tartalmakat olyan sok más helyen megtalálják a gyermekek, hogy teljesen fölösleges lenne ezeket belekeverni egy vagy – a Mézeskaláccsal együtt – két, rendeltetése szerint olvasónevelő, olvasásra szoktató gyermeklap internetes kiadásába.
– Nem látom szükségét annak, hogy a Jó Pajtás weblapja tele legyen video- és egyéb gagyival, mivel mindezt máshol bőségesen megtalálják. Ne ezért látogassák a weblapunkat, hanem a Jó Pajtás és a Mézeskalács miatt. Mindkét lapunk szinte száz százalékban letölthető az internetről – hibátlanul kinyomtatható PDF formátumban – már legalább tizenöt éve, és ez ezért van, hogy azok is hozzájussanak, akiknek nem áll módjukban megvenni a nyomtatott kiadást. Vannak olvasóink Kanadától Új-Zélandig, ahol a szülők kinyomtatják az oldalakat, és a gyerekek magyar újságot lapozgatnak, ami teljesen más, mint egy honlapot böngészni… – magyarázza Lennert Géza, aki hangsúlyozza, a Jó Pajtás és a Mézeskalács a szerbiai/vajdasági gyerekeknek készül, részben az ő szüleik adódinárjaiból, az említett olvasónevelési célzattal, s ilyen módon megvan az olvasótábora és a(z erkölcsi) támogatóinak tábora is. Az internet szerinte egy egészen másik vonal, ahol magyarul is rengeteg interaktív gyermektartalom megtalálható. De hangsúlyozza, nem az internet ellen van, csupán másban látja a Jó Pajtás és a Mézeskalács szerepét: az olvasónevelésben.
A nevelés fontos sajátossága a Képes Ifjúságnak is, igaz, Máriás Endre a kompromisszumkészségben látja a megoldás kulcsát. Azt mondja ugyanis, hogy a vajdasági magyar fiatalok körében nemrég készült nem hivatalos közvélemény-kutatás eredményiből egyértelműen kiderül, hogy – a bulvármédia térhódításának köszönhetően – a lapból a fiatalok közül nagyon sokan hiányolják például a sztárpletykákat vagy az egyéb bulvártartalmakat, de ugyanígy a színes oldalakat, a nagy posztereket is.
– Véleményem szerint a lapok internetes kiadványai arra is lehetőséget kínálnak, hogy némiképp fellazítsuk a tartalmakat. A közszolgálati médiumoknak ugyanis nyilvánvalóan el kell látniuk bizonyos feladatokat, legyen szó akár nyomtatott, akár elektronikus médiumokról. Csakhogy mindezen feladatok ellátása, akármennyire is jól vagy rosszul valósul meg szakmai szempontból, teljesen értelmetlenné válik, ha nem jut el a közönségéhez. Azzal, ha egy lap internetes kiadásában könnyedebb tartalmakat is közlünk, amelyek kielégítik az olvasók igényeit, esetleg vonzzák is őket, könnyebben eljutnak hozzájuk az értékes tartalmak is, az pedig, hogy befogadják-e azokat vagy elzárkóznak előlük, már az egyéni döntésük eredménye – magyarázza Máriás Endre, aki szerint kétségtelen, hogy az internetes újságírás egészen másféle szakmai követelményrendszerrel bír, mint a nyomtatott vagy az elektronikus, de ezen a téren a vajdasági magyar sajtó esetében még sajnos nem nagyon lehet tudatosságról beszélni, pedig kétségtelen, hogy előbb-utóbb nyitni kellene ebbe az irányba is.
A Képes Ifjúság szerkesztője ebbéli véleményével koránt sincs egyedül. Ugyanis a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciójának idén áprilisban Lendván megtartott évi közgyűlésén elfogadott zárónyilatkozatban egyebek mellett az is szerepel, hogy meg kell találni a külhoni magyar újságíróképzés és továbbképzés leghatékonyabb formáit – a célközönség és a médiafogyasztók szokásinak változása miatt eközben külön figyelmet szentelve az online újságírással kapcsolatos alapismeretek elsajátításának. Tóth Lívia, a VMÚE elnöke kérdésünkre válaszolva elmondta, az internetes újságírást szerinte is külön kellene tanítani, hiszen megvannak a saját szabályai. Másként kell megírni egy hírt, és másként egy hosszabb beszélgetést, amelynek szintén helye van az interneten. Sőt, szerinte még csak itt van igazán helye, hiszen nincsenek terjedelmi korlátok, mint a lapok esetében. Csak az olvasó türelme az, amit mindenkor figyelembe kell venni. Tóth Lívia azt mondja, bár nem szeret mások nevében nyilatkozni, még a VMÚE elnökeként sem, hiszen a szervezet rendkívül sokszínű, de ő mindenképpen fontosnak tartaná a fiatal kollégák felkészítését az internetes újságírásra.
– Különösen azután tudatosodott bennem mindez, hogy az általam igencsak tisztelt nyolcvanéves Kányádi Sándor költő is a következő mondatokkal zárta nemrégiben a vele készített beszélgetést: „Megmaradásunk érdekében fel kell hurcolkodnunk a világhálóra. Ez olyan fontos lenne, mint amikor István király az apja tanácsára elhatározta, beilleszkedünk Európába. Minden szellemi javunkat feltenni, ez legalább olyan jelentős, mint a hit felvétele volt. De van még egy feladatunk: az, hogy a világhálót megtanítsuk jól magyarul.”
A vajdasági magyar internetes újságírás fellendítése tehát közös célja a vajdasági magyarságnak, aminek megvalósításáért a szakmai szervezeteknek – mint a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete – és a döntéshozó testületeknek – mint a Magyar Nemzeti Tanács – közösen kell síkra szállniuk. Az ilyen irányú törekvéseknek előfeltétele értelemszerűen a figyelem ráirányítása a problémára, amely azáltal, hogy az idei évben Sebestyén Imre, a Vajdaság Ma hírportál alapító-főszerkesztője kapta meg a vajdasági magyar újságírók egyik legnagyobb szakmai elismerését, a Napleány-díjat, illetve a tájékoztatás szervezeteinek képviselőjeként őt (is) jelölték a Magyar Nemzeti Tanácsba, elméleti szinten máris megvalósulni látszik. Persze kétség sem férhet ahhoz, hogy mindez csak az első lépés egy még nagyon hosszú úton.
A világháló – Kányádi után szabadon – könnyen tanul, feltéve, ha jók a mesterei. Az pedig, hogy jók-e, csak évek, évtizedek múltán derülhet ki igazán. Talán pontosan annyi idő alatt, amennyit a szakemberek jósolnak a nyomtatott sajtó eltűnésig. Addig azonban marad a reggeli kávé zamatának, a friss papír illatának és az álmos kattintgatás hangjának együttes élménye – hogy jól induljon a nap.
