Hosszú, súlyos betegség után 69 éves korában, április 5-én elhunyt Varga Sándor, a délvidéki magyar irodalom jeles képviselője, agyonhallgatott költője.
Bácskossuthfalván született 1945-ben. Újvidéken szerzett magyartanári diplomát. 1967-től
Ürményházán dolgozott, 1974-től nyugdíjazásáig pedig a bácsgyulafalvi iskola tanára volt.
Habár fiatalon kezdte publikálni verseit, éppen fél évszázaddal ezelőtt, 1964-ben, mégis több mint három és fél évtizedet kellett várnia arra, hogy megjelenjen első verseskötete. Erre magyarázatot önéletírásából kaphatunk: „Írogatni a 60-as években kezdtem. Az Ifjúságban és a Dolgozókban jelentek meg akkoriban verseim. 1975-ben elnémultam. Mellőzött lettem, vagy csak nekem tűnt úgy. De a divatos semmitmondásnak (a szerző kiemelése) nem voltam híve. ... Aztán 95-től ismét írni kezdtem, nem törődve azal, hogy tetszik-e valakiknek (bár nem volt ellenemre) vagy sem. Úgy éreztem, hogy nem hallgathatok, és más nem mondhatja el azt és úgy, amit és ahogy én”. 2002-ben került ki a nyomdából első versgyűjteménye Belémfalazottan címmel az újvidéki Forum kiadó gondozásában. „Sajátos versvilágot teremtett Varga Sándor, ami csak így, kötetbe gyűjtve járható be igazán” – írta Fekete J. József kritikus. Igen ám, csakhogy nem engedték bejárni ezt a világot a mindenkori megmondhatók. A szerző reménykedve adta át a második versgyűjteményét ismét a Forumnak, de miután évekig hiába várta, hogy sor kerüljön a megjelentetésre, visszakérte a kéziratot és átadta az Aracsnak. Valószínűleg ezzel pecsételte meg a sorsát, mert ezt követően az Aracs Társadalmi Szervezet (amely az Aracs, a délvidéki magyarság közéleti folyóiratát 2001-ben indította útjára) mint kiadó hiába pályázott itthon és Magyarországon, mindenütt elutasították. Talán magyarázatot ad a miértre, hogy a kéziratokat elbíráló bizottságban rendre ott volt az a szerkesztő, akitől a szerző visszakérte a kéziratot. Az Aracs megelégelve, hogy Canossát járjon, saját szerény eszközeiből vállalta a könyv közreadását, így született meg 2011-ben a Mindennapi nagypéntek.
Varga Sándor 1999 és 2011 között írt költeményei nemcsak a délvidéki magyarság sorskérdéseit, életérzéseit sűrítik, hanem a legutóbbi balkáni vérzivataros időkről is lenyomatot adnak. Önmagunk megértéséhez is hozzájárul e kötet, amely a délvidéki magyar költészetből tematikájával, gazdag formavilágával is kiemelkedik.
„Varga Sándor par excellence délvidéki magyar költő. A lényéből, a sorsából, a tudásából és a meggyőződéséből fakadóan. Versei a közismert történelmi, napi politikai vonatkozású eseményekből is ihletődnek, s olykor a nemzeti elkötelezettség is fölülkerekedik bennük. Mindazonáltal Varga sorai sohasem propagandisztikusak, az olcsó hatásvadászás idegen tőlük. (...) Nála a megformálásnak döntő szerepe van. S bár a szavakkal való játéka nem öncélú, a hangzás és a rím általában nem játszik mellékes szerepet a költészetében. ... a maga spontaneitásával a mi tájunk emberének létfeltételeit, szorongásait, elkeseredéseit és alkalmi reménykedéseit fejezi ki” – írta a kötetről dr. Vajda Gábor.
Mindennap egy kicsit meghalunk, írta Varga Sándor, s ő valóban sok kis halált, mellőzést élt meg mindennapjaiban, ugyanakkor sok örömet szerető családjában, megbecsülést iskolavezetőként, magyartanárként, Bácsgyulafalva vezető értelmiségijeként. Két héttel az idei nagypéntek előtt szűntek meg testi szenvedései.
