Bemutatták a 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjának zsűrijét – számolt be róla pénteken a Deadline.
Film
Nemrég arról írtunk, hogy a palicsi filmfesztivál idei Underground Spirit-díját Peter Tscherkassky osztrák avantgárd filmrendezőnek ítélték oda, tegnap pedig az is kiderült, hogy az idei Lifka Sánd...
Idén is megtartják a palicsi filmfesztivált, ez lesz a harminckettedik, július 19-én kezdődik és 25-éig tart. Az információk is lassan érkeznek.
A negyvenes Lilla párterapeutaként dolgozik, és egész életét a családjának szentelte. Ezért is éri váratlanul, amikor férje elhagyja egy fiatal műkörmösért.
Megyeri Gábor, a Bolyai Filmműhely vezetője érdeklődésünkre elmondta: a műhelyük és a régi bolyais diákfilmeseket maga köré tömörítő Mayfly Filmklub által szervezett találkozón mintegy 20-an vettek...
Három díjat kapott a Királytalálkozó című új magyar film Las Vegasban, a Vegas Movie Awardson, az első jelentős nemzetközi fesztiválon, amelyen bemutatták – közölték az alkotók az MTI-vel.
A tájéko...

