2024. május 9., csütörtök
IN MEMORIAM

Elment a papköltő

Bogdán József 67 éves volt

Mit mondjak? A vasárnaptól félek.

Alig ha húsz embernek misézek.

Mise után perselypénzszámolás.

Közeleg az utolsó állomás.

(Bogdán József: Mit mondjak?)

És elérkezett az utolsó állomás is. Hite, és az én hitem szerint is Bogdán József immár ott van, ahol megleli nyugtalan lelke békéjét, annál, aki mindig az egyetlen biztos pont volt az életében: az Örökkévalónál. Miközben fáj a lelkem, hogy elveszítettük, emlékeim ködén át egy régi kép bontakozik ki: vasárnap délután hárman látogattuk meg a plébánián, ahol akkor szolgált. Az utca másik feléről visszapillantottunk az épületre. Ott állt az egyik ablaknál, kezét imára kulcsolta, tekintete valahova messzire révedt, gondolatban valahol messze járt. Elszégyelltük magunkat, mintha meglestünk volna valamit, ami nem ránk tartozik.

És most itt a Nagybecskereki Egyházmegye közleménye: életének 67. évében, papságának 40. évében elhunyt Bogdán József pápai káplán, a Szeged-Csanádi székes káptalan tiszteletbeli kanonokja, nyugalmazott plébános.

Bogdán József 1956. január 12-én született Zentán. Mostoha gyermekkora volt, miután édesanyja négyéves korában meghalt, iszákos apja pedig nem törődött velük, két testvérével nevelőszülőkhöz került, akik később elküldték őket maguktól. Ez a sors később gyakran visszaköszön a költészetében.

Az általános iskolát Magyarkanizsán és Nagybecskereken végezte, majd a szabadkai Szent Pál Gimnáziumban érettségizett. 1983-ban szerzett teológiai és filozófiai diplomát a horvátországi Diakováron, abban az évben szentelték pappá is.

2006-ban XVI. Benedek pápa a pápai kápolna lelkészeinek sorába iktatta. Ugyanebben az évben Gyulay Endre szeged-csanádi püspök a Szeged–Csanád székeskáptalan tiszteletbeli kanonoki címét adományozta neki.

Papi pályája: 1983 és 1986 között segédlelkész volt Nagybecskereken. 1986-tól Ópáván, 1987-tól Kevevárán, 1988-tól Egyházaskéren, 1992-től 2001-ig Oroszlámoson, 2001-től 2010-ig Törökkanizsán, 2010-től 2013-ig Tordán, 2013-tól 2014-ig Nagykikindán élt, 2014-től Fehértemplomon plébánosa volt. Ezt követően 2019–2020 között Magyarcsernyén és Tamásfalván volt plébános, majd 2020–2021-ben Torontálvásárhelyen és Ópáván, miséző pap Hertelendifalván, és 2022-ig, betegállományba vonulásáig Oroszlámoson látta el a papi teendőket.

Alapítója volt az egyházaskéri Kálmány Lajos-emléknapoknak.

Fotó: Nagybecskereki Egyházmegye honlapja

Fotó: Nagybecskereki Egyházmegye honlapja

Irodalmi munkássága számottevő.1999-től tagja volt a Magyar Írószövetségnek. Verseskötetei, egy verses irodalmi dokumentumkötete és szociográfiai munkái jelentek meg. Kötetei: Ablakok (1989), Billegések (1992), Szívzörejek (1994), Szeder indája, 1998, Forum, Újvidék), Isten ékszerei (2000), A Kosztolányi család közelében (2004, Grafoprodukt, Szabadka), Fohász a déli végeken (2006, Agapé, Újvidék), Remegés (2006), Latice, trn (Szirmok és tövisek, horvátra fordítva, 2009, Törökkanizsa), Szirmok és tövisek (2010), Bíborbogár (2011, Forum, Újvidék), Másnap (2011, Forum, Újvidék), Zilált papi imák (2013, Unicus Műhely, Budapest), A szavak néha kövek. Fehértemplomi képeslapok (2016, Forum, Újvidék), Izzó lávacseppek (2019, Unicus Műhely, Budapest), Még utoljára (2022, Forum Könyvkiadó Intézet).

Díjai, elismerései: Szenteleky Kornél-díj (2000), Herceg János Irodalmi Díj (2012), Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris díja (2013).

Tavaly novemberben Zentán mutatták be Még utoljára című kötetét, amelyben foglalkozik a roma származásával való szembenézésével és azzal, hogy ennek a letagadása egy teljesen téves út volt számára. Mint kollégánk akkori tudósításában olvashatjuk, az esten a beszélgetőtársnak, Sinkovits Péternek elmondta: a cigány nyelvet az unokahúgaitól tanulta meg, és az interneten keresztül roma nyelven tudott velük beszélgetni. Emellett az öreg cigányoktól is sok mindent megtanult a roma kultúrát illetőleg. A kötet egyik versében így vall erről: „Most hogy már öregszem egyre inkább / Kiszépül arcomra cigányságom”.

A papköltő emléke előtt úgy tiszteleghetünk, ha elolvassuk valamely versét.

Bogdán Józsefet ma, július 4-én 13 órakor ravatalozzák fel a nagybecskereki székesegyházban, majd a 15 órakor kezdődő engesztelő gyászmisét követően a nagybecskereki temető papi kriptájában helyezik örök nyugalomra.

Nyugodjék békében!