2026. január 17., szombat

A selyem és a gyapjú találkozása

Nemezelő-tanfolyam volt Zentán

Intenzív és produktív napokban lehetett része annak a tíz nemezelőnek, aki részt vett a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban megrendezett tanfolyamon.

A kétnapos program középpontjában a selyem és gyapjú összedolgozása állt, mely során semmilyen szintetikus anyagot nem használtak az alkotók, csupán vizet és folyékony szappant, segédeszközként pedig gyékényt, illetve lepedőt, amibe bele tudták forgatni az éppen készülő munkákat. Mivel igen vékony és érzékeny selyemről beszélünk, ezért gondos, precíz és mindenképpen kitartó kezekre volt szükség, hogy a két anyagot eggyé tegyék.

Tekintve, hogy a selymet és a gyapjút összedolgozzuk, szoktuk úgy is hívni, hogy selymes nemez. Amit ezzel a technikával a legegyszerűbben készíthetünk, az a sál, vagy a fejrevaló. Ilyenkor megvan a selyem alapanyag, amire valamilyen mintát rakhatunk, motívumokkal gazdagíthatjuk, beszeghetjük a szélét, szóval bátran játszhatunk az ötletekkel, hiszen a lehetőségek palettája széles – mondta Nagy Mari, aki már 40 éve foglalkozik nemezeléssel, számos helyre utazott, hogy bővítse azt a tudást, melyet a népművészet és a kézművesség ezen ága ad az ember számára. Mellette nem csak ő, hanem egész családja a nemezelés szerelmese, így gyermekeivel, Vidák Istvánnal és Vidák Annával érkezett Kecskemétről Zentára. Ők szintén sokat segítettek a lelkes csapatnak.

Vidák Anna, aki mestere a selyemnemezelésnek, a két nap során fejpánt és a kétféle sál elkészítésében adta át tudását, melyet ő maga Norvégiában sajátított el, melyet azóta is folyamatosan fejleszt.

Mivel nemezelőcsaládban nőttem fel, ezért már fiatal koromban megismerkedtem a különböző tárgyak nemezből való elkészítésének a módjával, de szerettem volna valami újat, valami mást megismerni ezen belül. Így jött a selyem, amit egy kimondottan légies és egyben nőies anyagnak tartok. Nagyon szépen lehet vele dolgozni, csak óvatosan, hiszen amilyen finom maga az anyag, olyan finomságot igényel maga a ráfordított munka is, hiszen idő és kitartás is kell a két anyag összedolgozásához. Ebben a két napban fejpántot és két sálat készítettünk, amik erősek, ha úgy tesszük rá a gyapjút, akkor melegek is, de a selyem miatt légies és nőies is egyben – mondta Anna, aki elégedett volt nemezelőcsoportjával, sikeresen elkészült minden betervezett alkotás.

Magyar ember Magyar Szót érdemel