Aki ír, az nagyon figyel

A Sziveri János-díj minden évben egy tehetséges fiatal szerző munkásságát részesíti elismerésben, az 1991-ben alakult Sziveri János Társaság idén márciusban Bíró Tímea kitüntetése mellett döntött. A díjátadó ebben az évben a múlt héten megtartott budapesti Ünnepi Könyvhét egyik programja volt, itt nyújthatták át neki az oklevelet, egy Benes József-grafikát, és néhány Sziveri János-kötetet. A díjazottat Terék Anna laudálta, az összegyűltek pedig egy Sziveri költészetét főszerepbe helyező színdarabrészletet is megtekinthettek Zoltán Áron és Szorcsik Kriszta jóvoltából. A díjátadó kapcsán Bíró Tímeával beszélgettünk irodalmi pályájáról és a vajdasági magyar irodalom helyzetéről.
– Számomra az írás ösztönös dolog, ami szükséges is, szinte létfontosságú – mondta a Sziveri János-díjas szerző, akinek alkotói pályájára a díj névadója, valamint Pilinszky János és Ladik Katalin írásai is nagy hatással voltak.
Bíró Tímea már egyetemi évei alatt próbálkozott versírással. Első, 2017-ben megjelent kötetének, A pusztítás reggeleinek kéziratát a Forum Könyvkiadó Intézet pályázatára írta, miközben főállásban a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának súgója, ügyelője és rendezőasszisztense volt. Elmondása szerint inspirálta az, ahogy a színészek a szeme előtt teljesedtek ki, így ő maga is arra vágyott, hogy az eddiginél kreatívabb munkát végezhessen. A Forum pályázatára készült kéziratát végül a beadott pályaművek legjobbjának értékelték, neve így felkerült a vajdasági magyar irodalom fiatal művelőinek listájára. Első kötetének fogadtatása nem adott okot panaszra, hiszen az ebben megjelent verseiért Sinkó Ervin Irodalmi Díjat kapott, a mű továbbá megélte a második kiadást is.
Második szépirodalmi kötetét már a Hét Nap újságírójaként jelentette meg 2020-ban, az azt követő időszakban azonban egy új dologban próbálta ki magát, nevével ugyanis a tavalyi évben egy prózai alkotás borítóján találkozhattak ismét az olvasók.
– Az ember, amikor elkezd írni, sokára hiszi el magáról, hogy költő vagy író. Én akkor kezdtem elhinni, hogy költő vagyok, amikor általam több nagyra tisztelt személy, mint például Ladik Katalin mondta azt. Amikor már megerősödött bennem a gondolat, hogy tudok verset írni, elkezdett bolygatni, hogy tudok-e esetleg mást is. Nagyon jó lehetőség volt a Gion Nándor Novellapályázat arra, hogy prózában is kipróbáljam magam. Itt többször is második helyezést értek el a szövegeim – mondta a szerző, és hozzátette, hogy később, amikor Moldva című kisregényének témáján gondolkozott, akkor a korábbiakkal ellentétben nem verssorokként, hanem mondatok formájában jöttek a gondolatok.
Bíró Tímea alkotásaiban érzékeny témákat dolgoz fel: a Sziveri János-díj kuratóriuma döntésének indoklásában kiemelte, hogy a szerző munkásságában megjelenik a kilencvenes évek háborújának lenyomata, de a tabu kérdéskörét is bátran járja körbe.
– Nemcsak a saját élményanyagomat írom a szövegbe, hanem másokét is – árulta el Bíró Tímea. – Aki ír, az nagyon figyel, és nagyon finoman érzékeli az emberek történeteit, aztán ehhez rengeteg fikciót és képzeletet társít. Nagyon nehezen viselem az igazságtalanságot, így nagyon szívesen írok a kisemberekről. A kiszolgáltatottság gyakran megjelenik nálam akár egy beteg személy, gyerekek vagy egy függőbeteggel való élet formájában. Úgy gondolom, aki olyan dolgokon megy keresztül, amelyekről írok, lehet kicsit könnyít magán, ha azonosulni tud egy irodalmi szöveggel. Ha pedig nagyon távol van tőlünk ez a sötétség, ezek a témák talán rávezethetnek minket arra, hogy milyen jó nekünk.
Bíró Tímea szerint egyre nehezebb az emberekben életben tartani az olvasási vágyat, legyen szó szépirodalomról vagy akár publicisztikai műfajokról. Mégis úgy veszi észre, hogy a vajdasági magyar irodalom egy élő dolog, amellyel napjainkban is sokan foglalkoznak:
– A könyvhéten mindig szembesülök azzal, milyen sokan írunk. Nagyon széles a skála, és noha nehéz az irodalmi kánonba bekerülni, én úgy látom, hogy kapunk figyelmet és megbecsülést. – Tapasztalatai egyébként azt mutatják, hogy a vajdasági magyar irodalomra nemcsak a vajdasági, hanem a magyarországi magyarok is kíváncsiak. A folyóiratok többsége ugyanis nyitott ezen térség alkotásainak befogadására is, és az ottani kritikák gyakran választják témául az épp megjelent vajdasági köteteket. – Amikor a Híd folyóirat Fiatal Alkotók Számát szerkesztettem, azt láttam, hogy van utánpótlás, ez megnyugtatott az itthoni irodalom helyzetével kapcsolatban – mondta.
A díját frissen átvett szerző elárulta, a munka a kitüntetés után sem áll meg. Noha kissé nehéz számára visszatérni a lírához, egy ideje már egy verses kéziraton dolgozik. Emellett nemrég egy teljesen új kihívást állított maga elé: kitűzte céljai közé azt, hogy a jövőben a vajdasági magyar gyerekirodalom felhozatalát is gazdagítsa. Az első lépéseket már megtette: nemrég az idősebb fia óvodás évzárójára írt egy mesét, amelyben a csoport tagjainak egy napját írja le. A többi szülő visszajelzése alapján az ovisoknak tetszett az alkotás, a legnagyobb elismerés azonban bizonyára az lehet, hogy saját fiai azóta sokszor kérik, hogy ez az írás legyen az aznapi esti mese.