Kedden a zombori Magyar Polgári Kaszinóban mutatták be Szalai Attila karikaturista Fricska-galéria című, a Hét Nap gondozásában megjelent kötetét. A könyvbemutatót képkiállítás és filmvetítés kísérte. A közönség láthatta Horvát Inesz A szuperhősök mégiscsak győztek című, Szalai Attiláról készült portréfilmjének rövidített változatát.
A jelenlévőket, a vendégeket Szlákó József, a Kaszinó elnöke köszöntötte. Az alkotóval Móger Tímea beszélgetett.
Szalai Attila a könyv tartalmáról, fogadtatásáról, a sport, a zene, a művészet, a tudomány területéről való ikonokat megjelenítő, tiszteletteljes karikatúrákról az alábbiakat nyilatkozta:
– A karikatúrát sokféleképpen várják, fogadják az emberek, esetleg élcelődő módon, kemény kritikával illetően. Az én rajzaim kicsit másmilyenek, szelídebbek, mondhatni, szeretetre méltó módon jelenítődnek meg ezek a hősök a képeken, hiszen én így, ilyennek látom az adott embereket, és meglehet, hogy a karikatúra ilyen fajta oldalát, szemszögét is érdemes megmutatni.

Akik a könyvben szerepelnek, számomra példaképek mind, sőt ,,szuperhősök”, óriások. Amit ők elértek, ,,letettek az asztalra”, csakis követendő lehet az embereknek. Azt hiszem, hogy kellenek ilyen személyiségek, akikre föl lehet nézni, még ha tudja is az ember, hogy nehezen is ér fel a szintjükre, de bár a velük és köztük való egyidejű lét, az életművek ismerete sokat adhat számára.
A Fricska-galéria a következő néhány hónapban bemutatásra kerül még Magyarkanizsán, Szegeden és Szabadkán, továbbá szóba került egy-egy kishegyesi és topolyai helyszín is – hallottuk Szalai Attilától.
Az egyik néző, a bácsgyulafalvi Stork Piroska a könyvbemutató kapcsán az alábbiakat mondta:
– Nagyon felcsigázott az est, a kötet, régóta készülök megismerkedni vele. Örülök, hogy többen megjelentek, és volt lehetőség felvetéseket is megfogalmazni a bemutató, az alkotó kapcsán. A kérdésem, lehet, kicsit naivan hangzott, az volt, hogy mennyire kell egy karikaturistának ismernie a jellemét annak az embernek, akit lerajzol? Megkaptam a bőséges választ is, úgyhogy nagyon jól éreztem magam, és várom a további programokat – ecsetelte Stork Piroska.
Szili Zsuzsanna, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa a zombori Szórványközpont berkeiben teljesít közösségi szolgálatot. Az összművészeti esten szerzett benyomásaival kapcsolatban a következőket mondta:
– Hétvégén érkeztem Zomborba, és ez volt az első itteni rendezvényem. Már kinéztem magamnak a Magyar Polgári Kaszinót, mert úgy érzem, hogy egy autentikus kulturális helyszínről van szó. Szalai művész úr munkássága teljesen letaglózott, főképp azért, mert mostanában ezeket a tükör-effektusokat vizsgálom az életünkben. Így miközben beszélgettek, azt kezdtem el analizálni, hogy lehet az, hogy egy embernek esetleg nem tetszik a karikatúra, amit készítenek róla, hiszen nekünk tisztelnünk kell a művész látásmódját és felfoghatnánk úgy is, hogy rámutat arra, ami magunkban még fejlesztendő vagy éppenséggel az önelfogadásról kellene, hogy szóljon, nevezetesen, hogy elfogadom saját magam úgy, ahogy mások látnak – vélte Zsuzsanna.
A tartalmas est végén Szalai Attila dedikálta a Fricska-galéria című kötetet az érdeklődők számára.

Nyitókép: Az összművészeti est résztvevői /Fotó: Kőműves Zoltán